6. Rész - Ki volnál...?

Lizzie háza előtt a hosszú kert közepén egy vékony kőfolyosó futott végig, szélei virágokkal körberakva, bár a sötét miatt nem látszódtak, de az egyből megmutatkozott, hogy szépen, rendben tartja.
Jasper nézett szét először az előtérben: rendezetten sorakoztak a tárgyak, könyvek a polcon, az ajtókra aggatott díszek meghitt hangulatot tükröztek. Egyedül arról az ajtóról nem lógott dísz, ami az előtérből vezetett a nappaliba. Ott levették cipőiket, és pillanatok alatt családias hangulatba kerültek, fabútorok, kandalló, asztal, és rövidesen három csésze kávé, amitől Lizzie kissé visszanyerte életerejét.
Jordan viszont egyre több dolgon gondolkodott... Hogyan eshettek fogságba a kriptánál, amikor senki mást nem láttak ott? Vajon ki támadta meg azt a szerencsétlen nőt? Még kattogott az agya Lizzien, a lány volt barátján, és Stefanon. De ahogy körbenézett a régies nappaliban, a festményeket is tüzetesen átvizsgálta szemével, leginkább Stefan jutott eszébe. Aztán még egyszer Lizzie... még csak pár órája ismeri a lányt, de valahogy a legjobb Mystic Fallsban élő barátjának tekintette, ezenfelül egy gyönyörű szép lánynak, akit szívesen szeretett és védelmezett volna, de most egyenlőre mindannyian védelmezése szorultak. Más védelmezésére... Valami természettelen, emberfeletti, erősebb védelmére...
-Az asztalon van kávé! - Lizzie csendes hangja visszazökkentette őt a valóságba, vissza a Földre, ide a St.Grael street-i otthonos kis házikóba, ahol Lizzie élt, egyedül.
Jordan bólintott, és egy csésze után nyúlt, mire testvére már be is fejezte a kávé megivását és letette az asztalra. Jordan érdekesen nézett rá...
-Mi van? Szomjas voltam...
-Hozzak vizet vagy valamit...? - kezdett bele Lizzie, de Jasper hálás köszönettel nemet mondott. Hárman, csendesen álldogáltak, de Jasper valamilyen oknál fogva az ablakhoz sétált, elhúzta a bársonyfüggönyöket, és kibámult a néma, éjszakai utcára.
Egy szirénázó autó suhant el hirtelen, nagy zajt csapva, mire mindhárman felkapták a fejüket. Letért az útról a kocsi, megszűnt a zaj, de alig pár másodperccel később Lizzie is megtörte az előző csendet.
-Hol a telefonom? - kapott a zsebéhez Lizzie és csodálkozó arccal nézett Jasperről Jordanre, Jordanről Jasperre. A fiúk is meglepődtek.
-Talán.. kieshetett a temetőnél! - kapott fejéhez az ablaktól fotelba ülő Jasper.
-Ajj... - Lizzie csak ennyit mondott, és leült a kanapéra, abbahagyva a keresést.
-Szerintetek miért szirénáztak? - vetette fel Jasper.
-Jó kérdés... - gondolkodott el Lizzie a semmibe bámulva. - Jó kérdés.. - ismételte meg szépen, lassan...

* * * * * * * * * *

-Nem, nem ölhetsz meg!
-Azt hiszed, nem lennék rá képes, ugye? - nevetett Damon. - Most is csak ellenem, és tőlem félsz. Az embereknél erősebb vagy, de nálam nem!
-Te.. te támadtad meg a nőt a temetőnél!
-Bizonyíték? - mosolygott Damon, és a másik az eddig vele szemben álló fiú háta mögé került hirtelen. - Itt vagyok... - mondta halkan, kihangsúlyozva..
-A seriffet is te ölted meg!
-Ugyan... egyrészt, ezt sem tudod bebizonyítani, igaz-e? Másrészt.. pedig, nem is biztos, hogy halott az öreg. Viszont, térjünk vissza a lényegre! Elena, ugyebár... a szép szemecskéi, a bársonyos haja, hmm... Múltkor már volt alkalmam közelről megtapasztalni Elena testét is - ahogy Damon egyre jobban piszkálta a másik srácot, egyre nagyobb késztetést érzett, hogy nevessen saját ,,viccein".
A másik fiúban tombolt a harag. Szemei szinte szikrát szórtak. Hatalmas levegőt vett, elrugaszkodott egy fától, aminek támaszkodva hallgatta a gúnyolódást, és Damonre vetette magát, hatalmas vadállatként. Érezte, hogy gyenge, és hogy semmi esélye sincsen, de mindent megtett, a gyűlölet elvakította, ezért küzdelembe vonult. A küzdelem nem tartott sokáig. Damon reflexei tökéletesen működtek, két vállánál megfogta a fiút, és egy laza mozdulattal a földre hajította. A fiú feladta. Idegei tomboltak, az ösztöne égette, de a teste képtelen volt tovább harcolni. Még érezte, ahogy Damon fölé hajol, és ezt suttogja:
-Testvérkém... Drága Egyetlen Testvérem! Ha ennél meggondolatlanabb volnál... - közben a fejét csóválta rosszalló tekintettel. - Te egy senki vagy! - váltott hirtelen hangnemet. - Egy senki, érted?
-Te meg egy.. gyilko.. gyilkos!
-Gyenge vagy, testvérem, pihenned kéne! - ezzel behúzott egyet a fiúnak, aki elájult, majd hozzátette:
-Szervusz, Stefan! Megmondom, hogy üdvözlöd Elenát!

* * * * * * * * * *

Másnap reggel ködfelhő takarta Mystic Falls városát. Jasper hajnalban még bámészkodott kicsit a kollégium ablakában, míg Jordan készülődött a suliba, majd elindultak. Előző este megbeszélték, hogy elmennek autóval Lizziért és együtt mennek iskolába. Lizzie az első napjára készülődött Christian miatt. Jasper vezetett, és pontosan Lizzie kertje előtt parkolt le, majd röviden bedudált. Jordan egész úton meg sem szólalt.
-Sziasztok! - köszönt mosolyogva a lány. Arca nem állt, egyáltalán nem állt összhangban a felhők komor, baljós hangulatával.
-Helló! - csak Jasper köszönt vissza hasonló stílusban, mint a lány az előbb.
-Lizzie mosolygott egy sort, majd beszállt a kocsiba, becsapta maga mögött az ajtót, és a biztonsági övek bekötése után Jordan felé fordult:
-Hé, most már kicsit megnyugodtál? - őszintén, Jordan sem tudta, vajon miért van most sokkosabb állapotban, mint az eset után Lizzie volt.
-Még otthon, kaja és zuhanyzás után sem nyugodott meg... - pillantott hátra Jasper.
-Lehet, hogy ma ki kéne hagyni a sulit és elmenni valami orvoshoz, pszicholó...
-Nem vagyok bolond, jó? - vágott közbe végre Jordan. - Csak... és a sulit sem akarom kihagyni ma! Oda kell mennem... Tudjátok... tudjátok, miért vagyok furcsa?
-Miért?! - kérdezték egyszerre a többiek, miközben az autó hangos berregéssel elindult.
-A temetőben... Mintha.. Nem vagyok benne biztos, de mintha láttam volna..
-Kit? - sürgette Jasper testvére lassú, távolba meredő tekintettel előadott monológját.
-Mintha láttam volna.. Stefant. Tudod, aki megvédett minket, akit azzal a jó csajjal láttál a folyosón beszélgetni, valami Elenával, aki, aki...
-Jó, igen, oké, tudom kiről van szó! Elsőre is leesett!
-Mi? - vágott közbe Lizzie is.
-Stefan bevédett minket két kötözködő sráctól, akik megvertek miket, és Jordan biztosan homokos és bejön neki Stefan és....
-Ja, persze, hagyjál már! Miért vagy szemtelen, tesó? - végre Jordan is nevetett, de mikor saját témájába vágott újból, arca visszaállt komorrá. - Tehát, ma oda szeretnék menni hozzá, mert beszélnék vele. Még meg sem köszöntük, hogy megvédett akkor minket.
-És mit mondasz neki? Hogy 'figyelj, Stefan, tegnap éjjel te voltál a temetőben, mikor majdnem meghalt egy nő, és nem láttad véletlenül, hogy ki zárt be minket a kriptába egy tonnás kőtömb segítségével?'
-Igen.. valami ilyesmit. De persze nem így - mondta komolyan Jordan, és az út eseménytelenül zajlott. Jordan végig Lizzie szemét nézte a visszapillantóból.

Megérkeztek az iskolába, ahol Jordan tekintetével egyből Stefant kezdte keresni, miután elvált Lizzietől és Jaspertől. Eredménytelen kutatás után megpillantotta Elenát, amint egy szőkés hajú fiúval beszélget, így megvárta a lányt, míg szabaddá válik, és odament hozzá:
-Helló, jó reggelt!
-Szia - mondta furcsán Elena.
-Lenne egy kérdésem... Nem tudod, véletlenül, hogy... merre lehet Stefan? Beszélnem kéne vele.
-Nem! - felelte idegesen Elena, összehúzott szemöldökkel, és elindult a folyosó vége felé. Jordan furán nézett a lány után, majd maga elé, mikor az eltűnt.

Elena aznap nem maradt az iskolában. A temetőbe vezetett útja. Az üres, halott, feszültséget keltő temetőbe.

---...TO BE CONTINUED...---