14. RÉSZ - ÉREZNI... -EXCLUSIVE CHRISTMAS EDITION-

Áldás, vagy átok?

Jordan a Javíeréknél töltött éjszakára gondolt. Javíer azt mondta neki, hogy különleges dolgokra született, hogy részese kell hogy legyen Javíer apjának gyógyításában, és hogy Jordan a vámpírok fő ellensége.
Azon a reggelen, amikor Jasper elment Jordan elé, hogy hazavigye testvérét, Jordan ezzel a mondattal köszöntötte az aggódó fiút:
-Vadász vagyok.
Jasper szemei kitágultak, és megfogalmazódott benne: AKKOR Ő A VÉRFARKAS. Pedig titkon abban bízott, hogy ő a vadász lesz.

Eltelt néhány hónap, nyomozgattak, kutakodtak a képességeik, az eredetük után, de még valamiért nem érezték késznek magukat, hogy beteljesítsék az átkot. Jasper rájött, hogy az átka beteljesüléséhez meg kell ölnie valakit. Egy embert. De azt mondta, hogy képtelen rá, nem fogja megtenni.
Jordan hálás volt Javíernek, amiért tájékoztatta az egészről, és elhatározta, hogy segíteni fog az apján, Sasha társaságában. Sasha egy boszorkány volt, a teljes neve Sasha o'Heart Morgan. Javíer pedig vámpírvadász, és apját csak egyetlen főzet menthette meg a haláltól: egy olyan főzet, aminek az elkészítésében CSAK Sasha, a ,,hozzávalók" beszerzésében pedig CSAK Jordan, vagyis egy Kiválasztott segíthet, aki vámpírvadász. De Javíer nem volt Kiválasztott.

Beütött a tél. Már december első napján szakadt a hó, ami eléggé megnehezítette a közlekedést Mystic Fallsban, de Jasper és Jordan odáig voltak a hóért: gyermekkoruk óta mindig játszottak, amikor leesett.

DECEMBER 23.:
Jordan az ablak előtt ült, várta, hogy Jasper forró csokit hozzon neki, és közben bámulta a tájat, ahogyan egyre fehérebbé válik minden, ahogyan elhaladnak az autók, ahogy gyermekek szórakoznak önfeledtül, ahogyan...
-Hé, Jordan, nem is figyelsz? - térítette vissza a valóságba testvérét a szoba közepén álló Jasper, kezében kettő gőzölgő bögrével.
-Tehát...
-Mit is mondtál az előbb? - Jordan megint az ablaküvegen át bámult.
-Fú, te... Na, a holnapi partival kapcsolatban kérdeztem. Háromszor is. - Jordan csak nevetett, Jasper pedig folytatta. - Lizzie, Nora, Elena, Stefan, a kis néger srác a 9.-ből, mert vele beszélnem kell, és még... Te tudsz még valakit?
-Nem nagyon... Jaj, dehogyisnem tudok, Javíert és Sashat. Őket feltétlen hívni kell.
A nap hátralévő részében beszélgettek, ittak, és bejglit sütöttek, diósat, mákosat és olyat, amit Eva nagymamájuk mindig is kínált nekik a karácsonyi ünnepek alatt, mikor hozzájuk mentek egy kiadós, bő vacsorára, Carlos papájuk legutóbbi találkozásukkor enyhén illuminált állapotban várta unokáit, és mikor, a hosszú étkezést befejezték, Jordan és Jasper kicsit számítógépezhettek Christopher számítógépén, - Christopher a legidősebb fiú, aki a Dallas című sorozat után kapta a nevét - Carlos megfenyegette őket, hogy a számítógépes Flipperezés közben CSAK IS A 'K' ÉS AZ 'S' BILLENTYŰT NYOMHATJÁK, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZT A KÉT GOMBOT A BILLENTYŰZETEN, mert ha véletlen mást is megnyomnak, előreláthatatlan és beláthatatlan következményei lehetnek.

DECEMBER 24.:
Jasper már kora reggel felkelt.Valamiért mindig ő kelt fel előbb,persze ebben az is közre játszhatott,hogy Jordan szeret sokáig aludni, ahogyan későn lefeküdni is. Jasper első gondolatai azon voltak,hogy mivel lephetné meg testvérét Jordant, de még semmi jó nem jutott eszébe. Jasper átöltözött és első útja a konyhába vezetett,ahol elkészítette reggelijét,ami palacsinta volt. Persze testvérének is csinált. Jasper gondolatai nem is a reggelin jártak, annál inkább azon, hogy ő egy ifjú vérfarkas, és hogy hogyan fog mindezzel megküzdeni. Amikor végzett reggelijével, Jordan éppen akkor kelt fel. Észrevette, hogy testvére köszönés nélkül cipőjét húzza a lábára, majd a kabátját veszi fel és már ki is lépett az ajtón. Jordan nem értette mi lehet Jasper baja, sohasem csinált még ilyet. Bár mostanság Jordan sok mindent nem ért. Nem tudta mit kezdjen ezzel az egésszel,de nem akart erre gondolni, most elsősorban a partira gondolt.

Jasper nem tudta miért hagyta faképnél Jordant, de már nem érdekelte. Autójával az úgynevezett St.Duck Streeten hajtott végig. Az út minősége nem igazán adta vissza a főút érzését, mivel tele volt kátyúkkal, dimbes-dombos részekkel, és meglehetősen csúszott. Jasper mégis gyorsan vezetett. Már rájött, hogy mit vegyen testvérének. Egy fegyvert. Ha Ő a vadász, akkor valamivel mégiscsak meg kell védenie magát..elmélkedett Jasper. Nemsokára egy elágazáshoz ért, ahol az út kétfelé szakadt. Jobbra a B.Eyes Street, balra pedig az Axe Road. Jobbra fordult. Lassan elérkezett az úton egy olyan részhez, ami zsúfolásig tele volt parkoló autókkal. Mivel ő is elérte úti célját, ezért neki is le kellett parkolnia kocsiját. Észrevette, hogy még egyetlen egy üres hely maradt, melyet magának akart. El is indult felé, de hirtelen egy másik autós vágott elé egy piros Porsche autóval, és ahogy megakarta előzni a két autó oldala összesúrolódott és ennek a következményeképpen leszakadt Jasper visszapillantó tükre. Jasper leállította a motort, kiszállt, szíve sebesebben vert, izmai megduzzadtak, feje lángolt a dühtől a másik autóból kiszálló embert nézte. Egy magas,széles férfi volt, olyasmi tekintettel bámult Jasperre, hogy ,,van valami baj?"
-Nem látsz a szemedtől haver?-kezdte indulatosan Jasper.
-Nem vagyok a haverod. Először mérd fel az erőviszonyokat,öcsi.-mondta gúnyosan a kigyúrt ember.
Jasper már nem bírta tovább. Indulatai kiszabadultak, a düh szétáradt testében,nem bírta kezelni.
Az izmos srác megfordult és még annyit odavetett Jaspernek:
-Ja, és dugd fel magadnak a visszapillantódat, balek!
Jasper nem szólt semmit. Mély levegőt vett és neki rontott az embernek. Az összetűzés pár másodperc alatt lezajlott. Az ember ott feküdt félig eszméletlenül. Jasper nem tudta mihez kezdjen, aztán végül összeszedte gondolatait. Benyúlt az áldozata zsebeibe, kivette a slusszkulcsot, őt felemelte és a piros Porschébe ültette az anyósülésre. Beszállt ő is az autóba, a volán mögé és kiállt az elfoglalt parkoló helyről. Miután ezt megtette visszament saját autójához és mint aki jól végezte dolgát leparkolt a felszabadult helyre. Jasper a Lipon's Gunsba tartott, ami éppen a leparkolt autója előtt állt. A bolt körül két másik ház is elhelyezkedett, ahol valószínűleg laktak mások. Az épület magas,barna bejárati ajtaja előtt kavicsok és rövid betonfolyosó feküdt. Jasper esztétikusnak találta ezt a helyet és már szinte el is feledte az előbbi incidenst. Bekopogott és egy indiainak tűnő, fekete szakállas és bajszos, kissé bedagadt arcú, kerek fejű ámbár elegánsan öltözött úriember fogadta, telefonálás közben. Üzletembernek nézett ki, biztosan nagyon nagyon elfoglalt ember, ezért Jasper megvárta amíg befejezi a telefonálást. Miután a telefont letette egy ,,Bye,bye bestfriend" mondat közepette, ráköszönt Jasperre:
-Szervusz,barátom! Miben segíthetek? Fáradjunk beljebb.
Jasper hallotta az indiai akcentust és válaszolt neki.
-Jó reggelt, háát szeretnék vásárolni egy fegyvert.
-Tényleg? Gondoltam,hogy nem szalonnát.-nevetett az eladó. Jasper megpróbált egy vigyort erőltetni arcára.
-Milyen fegyver legyen? Milyenre gondoltál? Mi célra?
-Acélra.-próbált Jasper visszavágni az előző tréfára,de az eladó nagyon nevetett,pedig Jasper nem szánta olyan jó humornak.
-Komolyra fordítva a szót, valami olyasmit amilyen a vámpír vadászoknak... mármint a filmekben.-tette hozzá Jasper az indiai férfi meglepődése láttán.
-Mindjárt jövök. Hátul nézek valamit, amivel teljesíthetem óhajodat.
Pár perc múlva visszajött egy sötétbarnás fa nyelű, csillogó ravasszal ellátott, fényesre csiszolt, fém markolatú íjpuskát melyhez több  nyíl is tartozott. Jaspernek tetszett a portéka.
-Ő lenne az. Megfelel uram?
-Tökéletes köszönöm, pont ilyenre gondoltam. Mennyi lesz?
-1750 $.
-Tessék.-hálálkodott Jasper.
-Igazán nincs mit.-mosolygott a sötét bőrű indiai figura.
Jasper szép óvatosan elhelyezte az íjpuskát a csomagtartóba, aztán beszállt és hazament.

Jordan eközben, mielőtt megreggelizett, átöltözött. Ez egy furcsa szokása, kényszere volt, hogy csak utcai ruhában ehet, de nem tudta miért alakultak ki a szokásai. Néha kicsit idegesítették őt, de Jaspert talán még jobban: Jordannak lefekvése előtt mindig meg kellett innia 9 korty vizet, például...
A fiú főzőcskézni kezdett, és közben gondolkodott. Sok dolog járt a fejében: a Karácsonyi Partijuk, amit a furcsa viselkedésű Jasperrel együtt fog rendezni, Lizzie, és a csók, hogy kezdett valami MÁS kialakulni Jordan és Lizzie között, más, mint a barátság. Jordan visszaemlékezett, hogy mikor s hol ismerte meg a lányt: egy esős, szürke napon a temetőben, Lizzie éppen volt barátját, a német Christiant gyászolta, de Jordan valamiféleképpen megvigasztalta. Jordan fejében járt még Javíer, Stefan, a képességük, és Jasper viselkedése, ami meglehetősen furcsa volt.
Jordan egy hirtelen ötlettől vezérelve a számítógépéhez rohant, és begépelte a következőt: VII. BENJAMIN ELEPHANT - HERCEG.Az első találat valami történelmi weblap volt, de talált még Benjamin-Herceg FanFiction Blogokat is, és képtalálatokat, de ő inkább az első linket nyitotta meg. Sötét háttéren fehéres-világos szürkés írást látott, hosszú szöveggel, de ő szemével csak a számára lényegesebb infókat követte, az nem érdekelte, hogy mikor született, meg ilyenek.

,,Rendkívül szerette a királyfiakra eléggé jellemző hobbiját űzni: a vadászatot. 1867 és '69 között megismerkedett egy fickóval, akinek keresztneve Bob volt, származásáról és eredetéről senki, még a Herceg sem tudott semmit, és együtt hajtották a vadakat, hogy nagyokat lakmározhassanak belőle később majd, mikor a Herceg meghívta palotájába barátját. De Bobot elérte a halát, és Benjamin Herceg majdhogynem beleőrült BEST FRIEND-jének elvesztésébe. Egy este vacsora közben felállt, a szeánsz-terembe döcögött, és megpróbálta megidézni Bobot. Bob viszont nem tudott átlépni sem a Mennyek Kapuján, sem a Földön, így egy érdekes eset történt: Bob lelke megszállta Benjamin Herceg testét, az uralkodó pedig úgy kezdett viselkedni, mint egy skizofrén, különleges képességekkel. Például, egyszer fahasogatás és gyújtós-tördelés közben a fa visszacsapott, és majdnem megvakította a Herceget, az orvos semmi esélyt nem jósolt arra, hogy Benjamin két napon belül látni fog-e még valaha, de lássanak csodát, Kedves Olvasók: Benjamin Herceg másnapra meggyógyult, és visszanyerte látását. (...) A Bob-Benjamin legenda úgy tartja, hogy a Herceg leszármazottjai egyben Bob leszármazottjai is, így öröklődhetett Bob-féle genetika Benjamin iker fiaiba: Dávidka és Mátéka hercegbe. Egyszer, egy önmagát Bob ellenségének hirdető szakállas, vén figura azt mondta Mátékának, a legkisebbnek, aki 4 perccel Dávidka előtt született meg egy kecskeólban: 'Héj, Iker! Téged még az Isten se szeret! És nem fog!' - ezzel átkot szórt a fiúra, amit egyesek Priki-ként is szoktak emlegetni, említeni."

Jordan elkerekedett szemekkel, de mosolyogva olvasta végig az írást, mire égett szag csapta meg az orrát, és egyszerre hallott tűzsercegést és ajtónyitódást: Jasper pont időben érkezett meg, hogy úgymond ,,figyelmeztesse'' testvérét, hogy odaégett a kaja, és kisebb fajta tűz alakult ki a konyhában.
-Hé, Jordan, ez nem rád vall! - vetette oda kissé gúnyosan, de nevetve Jasper a testvérének. Jordan megnyugodott, hogy Jasper is megnyugodott, viszont erősen nyugtatnia kellett önmagát, hogy az előbbi tűz nem csak egy rossz Ómen... Valamiért aggódott... valami nem hagyta nyugodni.

Eljött a parti ideje...
Elsőnek Lizzie érkezett meg, szép ruhába öltözve, egy üveg gyermekpezsgővel, amit poénból hozott.
-Szia, Lizzus! - becézte a lányt az ajtót nyitó Jordan, és megpuszilta, mikor Lizzie beljebb fáradt.
-Szia, Jordi! - nevettek mindketten.
-Hah, ennél jobbat nem tudtál volna kitalálni? - viccelődött Jordan.
-A Lizzus sem valami perfekt becenév, már bocs a kifejezésért.
A következő vendég Nora volt, akit Jasper a lehető legelegánsabban fogadott, és kézcsókkal köszöntött a küszöbön, és Nora végigvetette tekintetét a hangulatosan berendezett szobán, majd mosolyogva belépett.
-Khm... - köszörülte meg a torkát Jasper, két poharat a kezében tartva. - Szép vagy! - hadarta el gyorsan.
-Tessék? Bocsáss meg, nem értettem.
-Semmi.. Mármint izé, ööö, azt kérdeztem, hogy kérsz pezsgőt?
-Ilyen korán? - szólt bele viccesen Jordan a beszélgetésbe, és sietett, hogy ajtót nyisson Lucasnak, aki öltönyt viselt, és egy nagy-nagy tálca, APUKÁJA által sütött bejglit hozott ,,Karácsonyi Ajándékként" Jasperéknak.
Aztán betoppantak a többiek, Javíer, Sasha, Elena, Stefan, és még egy-két srác a suliból. Köztük Noah-val, egy önmagát PÁWÁH-nak mondó fiúkával...
Jaspert kissé szédülés kerülgette. Először azt hitte, hogy a pezsgőtől van, de aztán érzékelte, hogy ez másféle szédülés. Nem az alkohol okozta. Valami más... Valami teljesen más...

Denilson seriff karácsonyfája kicsike volt, az irodájában állt, egy közepes nagyságú faasztalon. A seriff bácsi egy Playboy magazint olvasott, és élvezte a hangulatosan villódzó fényeket...

Jasper eközben úgy gondolta, hogy szív egy kis friss levegőt. Kifáradt a teraszra, a pörgős tucc-tucc zene elől menekülve a magányra vágyott, de kint már ült valaki: Noah.
-Szia, Jasper...
-Csá, Gabri... Nem, nem, ööö, ne segíts, mindjárt eszembe jut, mi a neved, ööö... Na jó, nem jut eszembe! Segíts, kérlek...
-Noah - vetette oda unottan és nyugodtan a szőke SWAG fiúcska.
-És áhá, és tényleg! Emlékszem már! Téged vert meg Roberto az első tanítási napon - vette viccesre a témát Jasper, de Noah számára ez nem volt vicces.
-A te testvéredről meg az a hír járja, hogy meleg - vágott vissza Noah, miközben felállt, és kihúzta magát. Majd hozzátette hangosan és gúnyosan: -És szerintem te is buzi vagy, és nem érdemled meg Norát, vagy mi is a neve annak a tetűnek.
Jasper idegében és rosszullétében a Holdra nézett, amely teljes alakot öltve sütött le Mystic Fallsra, és a havas messzeségre, mely a távolságot tükrözte Jasperék otthona és az ünneplő külvilág között.
Jasper mély levegőt vett, és megpróbálta türtőztetni magát, de Noah megnyilvánulása, miszerint Jasper és Jordan szülei nyomorultak és senkiháziak, nagyon felidegesítette. Kifújta az előbbi mély levegőt, sőt, még fújtatott két-három másodpercig, de Noah kritizálása, kötekedése, és provokálása csak nem szűnt. Utolsó szava az volt, hogy 'Homokos', mielőtt Jasper lelökte volna egy erőteljes hajítással a teraszról. A fiú szapora levegővétele abbamaradt, ahogyan Jasperé is, hogy hallgassa, mi történt. De semmi hanghatás.... Noah meredten, csendesen feküdt hátán a fűben, és Jasper csak akkor vette észre, hogy mi történt valójában, amikor leugrott a körülbelül háromnegyed méteres emelvényről: Noah vérzett...
Noah testének közepén egy hosszú bot húzódott át, a mellkasán kiállva, és ömlött a környékéről a vörös, meleg vér. Jasper kitágult szemekkel, és remegő végtagokkal nézte a fiú holttestét.
-TE JÓ ÉG! - Jasper hűvös, elcsukló hangon mondta maga elé, majd könnyező szemekkel a Holdra tekintett. Ő nem akarta ezt tenni, Jasper NEM GYILKOS!
Hirtelen, ekkor Jasper furcsa bizsergést kezdett érezni, mely egyre erősödött testében, és végül elviselhetetlen, iszonyú fájdalommá alakult. A fiú ordítani tudott volna ilyenkor fájdalmában, ha lett volna rá elég ereje, de egyszer csak megszűnt Jasper gondolkodási képessége, és önállósága. Önkénytelenül mozgatta kezeit, és nézelődött jobbra-balra. Egy-két percig leste a vérző tetemet, majd hosszú, kiszőrösödött lábaival rohanni kezdett a távoli mező felé. Egész testét szőr borította, fülei megcsúcsosodtak, vicsorító fején, melynek száj-részén éles agyarszerű fogak lógtak. Karmai nőttek a kezén, és úgy szelte sebesen a havas rétet, a mezőn keresztül, az éjszakában... Nem tudta, nem érezte, nem értette, merre tart. Csak rohant, mint egy megvadult farkas...


Odabent Jordan ropta a táncot Lizzievel. Miközben mélyen a lány szemeibe nézett, és derekát fogta, a pörgős, szenvedélyes zene átváltott lassú és romantikusra, szinte vad tánc helyett érzéki ringatózásba kezdtek. Jordan közel hajolt Lizziehez, hogy érezze illatát, és lehunyt szemekkel ezt súgta a lánynak:
-Álomszép vagy.
-Nincs is nyitva a szemed! - mosolygott Lizzie, és megpuszilta Jordant. A fiú is nevetett, de csak gyengéden, annyira, hogy ne nyomja el a zenét, de a lány jól hallja és megértse a hangját. Oly sok időnek, de mégis gyorsnak tűnt az idő, miközben a gitárok gyönyörű akkordokat játszottak a hangfalból, a zongorák csodaszépen szólaltak meg a dobbal és az énekes, fekete férfi hangjával együtt, hogy Jordan és Lizzie olyannyira elvesztek egymásban, hogy fejük szépen közeledett egymáshoz. Lizzie is, és Jordan is csukott szemmel várták a csókot, hogy ajkuk egymáséi legyen, de Jordan, mikor már csak pár centire állt élete első csókjához, fejéhez kapott, és hátra ugrott.
-Aú, basszus, basszus, basszus! - kiáltott fel fájdalmasan.
-Mi a baj, Jordan? - aggódott Lizzie, és erre Nora, Stefan és Elena is odakapták fejüket.
-Csak.. úgy érzem... valami nagyon rossz fog történni...

*.*.*.*.*.*

Denilson seriff erősen agyalt, hogy mihez kezdjen. Eszébe jutottak a pszichiátriai emlékei, és hogy ünnepek után újra találkoznia kell a pszichiáterével. Még nem múltak el teljesen a seriff bácsi rémálmai... Még mindig visszatértek a képek ARRÓL a bizonyos estéről, a titokzatos férfire valahogyan emlékezett, és egy kicsit a hangjára is, de másra nem. Szerette volna békésen ünnepelni a Karácsonyt, ahogyan más normális emberek, de Denilson azóta már nem normális többé... Hirtelen földhöz vágta a Playboy eheti Karácsonyi Különkiadását, és leborította kis karácsonyfáját az asztalról. Képzeletében újra előjött a sötét utca képe, és újra megcsörrent a telefon. De Denilson most tudta, hogy ez csak a képzeletének beteges, idegesítő játéka. Rátaposott egy szürkés-ezüstöt, fém karácsonyfadíszre, amitől az hangos repedés után kettétörött... Denilson telefonja TÉNYLEG megcsörrent...
Óvatosan ment oda az öreg, a sok bejglitől és ünnepi kinézettel díszített fánktól tele volt, így nagy nehezen cammogott a vezetékes, ósdi telefonhoz, mint egy vén medve. A macibácsi felemelte a kagylót, és félénken így szólt:
-Halo, tessék?
-Se...Segítsen. Bajban vagyok! - egy gyermek hangját hallotta. Egy körülbelül 9-10 éves kislányét. - Anyuká...anyukámat bántotta egy szörnyeteg! Kérem, segítsen!
Denilson egyetlen mondatban kikérdezte a címet, nevet, stb.-t a fontos dolgokat, majd felkapta vízálló bakancsát nagy lábaira, a hóra való tekintettel, minden fontos eszközt magával vitt, még pisztolyát is, aztán beszállt a Lada Samarába, egy vörös, vérvörös színű régimódi autóba. A pszichiáter tanította neki, hogy egy ilyen új kell, hogy mindenből szerezzen be újat, ami arra a szörnyű éjre emlékeztette. A Hold ugyanúgy sütött akkor is, mint most. Ennek fényében indult el Denilson, az öreg, kissé néha-néha mogorva, de néha vajszínű, morcos, kövérkés seriff a megadott címre. Szakadt a hó. Éjszaka volt.


JÖVŐRE FOLYTATÁS! ---...TO BE CONTINUED...---

u.i.: Köszönjük az idei figyelmeteket egészen Októbertől, a Prológus megjelenésétől és a Blog beindulásától kezdve idáig, és kívánjuk a sok pénz, egészség, és satöbbi cucc mellett, hogy a következő évben is figyelemmel kísérjétek a történetet, hogy hogyan alakul majd. Jó éjszakát, Kedves Olvasók, szép álmokat, aludjatok jól, és BÉKÉS, BOLDOG, ÁLDOTT KARÁ.... Ja, az már elmúlt, bocsánat!
Boldog Új Évet Kívánok Nektek! :) :D:D

Üdv: N.J. Axel & Ramsey Scott Brown23:36-23:37
23:49

ÜDV... MÉG nem Rész

Sziasztok!

Este érkezünk az Exclusive Christmas Edition-nel, addig is, szeretnénk kellemes ünnepeket és békés, boldog, áldott Karácsonyt kívánni minden Kedves Olvasónknak! :)

Üdv: Ramsey S. Brown és N.J. Axel

2014. 12. 26. 15:10

13.Rész-Kiválasztottak

-Hey Stefan! Hol van Jordan? Az előbb még itt volt..
-Nem tudom. De most figyelj jól rám Jasper,igazából akkor szerettem volna elmondani amikor mindketten itt vagytok, de nincs túl sok időnk.
-Nincs túl sok időnk? Ezt mégis,hogy értsem? Mihez?-faggatózott Jasper.
-Majd elmondom,de menjünk egy zárt helyre,mert ebben a városban még a falnak is füle van.
-Rendben.Ha tényleg ilyen fontos, akkor, legyen.Addig írok egy SMS-t Jordannak.
Jasper szép lassan bepötyögte az üzenetet telefonján:

 "Jordan merre vagy? Stefan valami fontosat szeretne nekünk elmondani,azt mondja, nem tűrhet halasztást.A házunkban tali.Siess!"

-A házunkban eltudod mondani,most nincs otthon senki sem.-mondta Jasper,
Stefan bólintott. Jasper nem tudott rájönni,hogy mégis mi lehet az a fontos,amit Stefan el akar neki mondani,de már izgatott volt. Igazából csodálkozott,hogy szóba állt velük Stefan. Úgy hallotta,hogy ő az iskola legmenőbb sráca. Szinte minden lány olvadozik,amikor meglátják a titokzatos fiút. Bőrdzsekije és zselézett haja,olyan sármot kölcsönöz neki, melynek egy lány sem tud ellenállni.
-Itt is vagyunk.-nyitotta ki a kaput Jasper.Igazából nem szeretett egy idegent sem igazán beengedni a házukba,de úgy látta Stefanban megbízhat.
Jasper elővette a bejárati ajtó kulcsát is,a kulcs elfordult.Bement,cipőjét levette.Kis időn belül észrevette,hogy Stefan még mindig a küszöbön áll.
-Stefan,miért nem jössz be?
-Mert nem tudok!
-Miért nem?-értetlenkedett Jasper.Nyugodtan bejöhetsz.
Stefan belépett.

Jasper a nappaliba vezette Stefant,ami elég tágas volt és volt ott egy ülőgarnitúra.
-Foglalj helyet!Valami italt esetleg?
-Nem köszönöm.Szóval.Nem akarom húzni az időt vágjunk is bele.De akármit mondok, légyszíves ne ijedj meg.Ne fuss el,ne hívj segítséget..
-Jójó értettem,de mi lehet ilyen durva?-lepődött meg Jasper.
-Vágjunk is a közepébe.Tudod hány éves vagyok én?
-Ez egyszerű,körülbelül 17-nek nézel ki.
-Sajnos a válasz rossz.121 éves vagyok.
-Hogy mi??Ez nem lehet. Hogy lennél már annyi? Bizonyítsd be.
-Tudod én vámpír vagyok és nem öregszem.Senkivel nem osztottam ezt még meg,csak és kizárólag Elenával. De ő más.Neki bármit elmondok. Ti? Ti meg számomra senkik nem vagytok,már bocs,hogy így fogalmazok. Nem is ismerlek titeket,még. Szóval,gondolhatod,ha ezt elmondom neked,elég nyomós okom lehet rá.
-Vámpírok léteznek? Nem..nem ez lehetetlen..
-Te komolyan csak ennyit szűrtél le az egészből,Jasper? Ez fontos,még a lényeget el sem,mondtam.El sem mondtam még,hogy hogyan jöttök ti a képbe.
-Én egész életemben azt hittem ez csak tündérmese,bár anyánk mindig is mesélt nekünk amikor még kicsik voltunk Jordannel, efféle meséket,legendákat.
-Jasper!Ezelőtt a szüleid hol laktak?
-Itt Mytic Falls-ban.Miért?
-Na ez az.Mesélt neked az ük nagyapádról? Bob McCarthy-ról?
-Nem,róla sohasem mesélt.Csak annyit mondott,hogy volt egy ük nagyapánk,aki alkoholista volt és az elmegyógyintézetbe zárták,mert különös alakokat látott,fogakkal,szőrrel.
-Hát igen.Bobby fiú humoros volt.Ismertem.Nem volt bolond,sőt még alkoholista sem.Ezzel csak etettek titeket. Tudod én tartozok neki,nem egyszer mentette meg az életem és megígértem neki,hogy megtalállak titeket és segítek nektek amiben csak tudok.De azóta eltűnt,senki sem látta.
Meséltek nektek a jóslatról?
-Nem.Miféle jóslat?
-1923 ban történt. Akkoriban volt a boszorkány üldözés. Tudod ők is léteztek és ezt ha még mindig nem hiszed el, befogom bizonyítani.Na de,ott tartottam,hogy ők is léteztek.Volt egy úgy nevezett Lois Parker. Ő volt úgymond,a boszorkányok legnagyobb alakja,ő vezette őket.Őt az ősi boszorkányokhoz sorolták. Találd ki,ki volt benne nyakig a boszorkányüldözésben? Hát a dédnagyapád és pont ő próbálta Loist halálba küldeni,de nem sikerült neki,mégpedig azért,mert beleszeretett.Megmenekítette a boszorkányt és ti az ő leszármazottjai vagytok. Loist egy nap álmot látott.Mégpedig egy testvérpárról akik valamely módon természetfeletti erőhöz fognak jutni. Megjövendölte,hogy lesz majdan egy vérfarkas és egy vadász a családban.Ezt a vadászt úgy kell érteni,hogy vámpírvadász.A vérfarkas,gondolom tudod mit jelent.Akivel a minap találkoztál,kis alacsony,kövér néger kisfiú,akivel üzentetett neked Jordan,na az ő apja is vérfarkas.Így az a kisfiú is az,csak még az átok nem teljesült be.Az apja az egyik vezetője a falkának.
-Értem,értem és ehhez,hogyan kötődünk mi?
-Tudod.Ti vagytok az a testvérpár.A sorsotok megvan írva,de a toll nálatok lehet,ha okosan játsszátok ki az ütőkártyákat.Én mindenben segítek,de rengeteg veszély leselkedik rátok,nem is tudod,hányan figyelnek titeket.A vérfarkasokat minden vámpír megakarja ölni,mivel ők a vámpírok legnagyobb ellenségei,de csak úgy válhat valaki vérfarkassá,ha megtöri az átkot.Erről majd még később beszélek,de a vadászok,na hát a vadászok is a vámpírok ellenségei.Ők emberek,de reflexeik felgyorsulnak,ölésre születtek,egy átlag ember nem tudna a vámpírokkal végezni,de ők.Ők igen és még egy fontos dolog van.Van egy úgynevezett elixír,melyet csak a vadászok képesek megtalálni.Ami arra jó,hogy a vámpírok visszaváltozzanak emberré.Egyre kevesebb vadász van.Ezért mivel limitált számban fordulnak elő keresik Mytic Falls vadászát.
-De várj!Azt még mindig nem mondtad,hogy ki-kicsoda.Jordan a vadász vagy én?-vágott közbe Jasper.
-Épp ez az.Erre nektek kell rájönnötök.Én mindenben mellettetek fogok állni,mivel ígéretet tettem Bobnak.
-Akkor hát ezért védtél meg minket múltkor?
-Igen.
-Amiket meséltél nagyon bizarr dolgok.Azt tudod,hogy nem bízhatok benned teljes mértékben.Valahogyan meg kell mutatnod,hogy ez mind itt igaz,amit mondtál.
-Rendben.Gyere menjünk ki.
Stefan ment elől,Jasper utánna.A kertben voltak,a Hold fénye átférkőzött a tuják hatalmas lombjai között.
Aznap valamiért nagyon erősen világított.De ez valamiért nyugodtsággal töltötte el Jaspert. A teraszon álltak.Stefan mellette állt,de egy hirtelen pillanatban eltűnt.
-Jasper, itt vagyok.-Stefan a tetőn volt.Jasper észre sem vette olyan gyorsasággal ugrott fel oda,ami nagyon magasan volt.
-Jól van elhiszem,hogy vámpír vagy.Erre egy átlag ember egészen biztos nem lenne képes.Várj egy pillanat.Jordan üzenetet küldött.

"Jasper.Bajban vagyok.Mintha nem lennék mostanában magam de,jelen pillanatban tudatomnál vagyok.Egy házban vagyok ahol,találkoztam két nagyon kedves emberrel.Valami idevezetett,akaratom ellenére.Azt mondták ne menjek sehová se,mert ez egy igen veszélyes környék és érzik,hogy valamilyen bajom lenne,ha bárhova is mennék.Holnap újra írok,eléggé rám ijesztettek.A vendégszobában vagyok.Megpróbálok aludni.Holnap reggel újra írok.Remélem ide tudsz jönni majd értem. Mivel elég messze,vagyok,mélyen az erdőben ezért nem is kérem,hogy most állj neki keresni,mert tudom milyen vagy.Menj haza.Holnap várd a jelentkezésem. Jó éjszakát!"

-Biztosan jó helyen van,holnap segítek megkeresni és mindent elmondok neki is,de most mennem kell,Elenával találkozóm van.
-Oké.Köszönöm,hogy ezeket elmondtad. Jóéjt Stefan!
-Jóéjt,Jasper.

Stefan abban a szempillantásban eltűnt.Jasper nem tudta felfogni mi történt vele.Felment a szobájába,természetesen aludni nem igazán tudott.Testvére miatt érzett aggodalma miatt és ez a sok új információ..mindről azt hitte,hogy csak tündérmese,erre kiderül,hogy minden valóság. Jasper érezte,hogy kimerült,alvásra van szüksége. Nem szokott altatót bevenni,de most szüksége volt rá,máshogy,nem tudott volna elaludni. Jasper szemei szép lassan lecsukódtak .

To be continued...

12,5. Rész - Bennünk Égő Világok... part2

-Ébredj! Héj, nyugi. Jordan, jól vagy? - Jordan lassan, óvatosan nyitogatta a szemeit. Az első, amit megpillantott, az Stefan és Jasper feléje hajoló arca volt. Mindkettőn aggodalmat vélt felfedezni.
-Igen, megvagyok, csak zsong a fejem... Olyan furcsát álmodtam... - nyújtotta kezeit testvére felé, és a segítő kézért kapva feltápászkodott. - Apropó, hogy a gyászban kerültem ide? - nézett furcsán.
,,Alva jártál... alva jártál!" - hasított fejébe egy hang, s bár csak ő hallotta, de fejéhez kapva a többieknek is kimutatta, hogy valami nem stimmel vele. Jasper aggódóan megtámasztotta az eldőlő fiút, aki csak ennyit mondott:
-Jól vagyok, minden okés. Azt hiszem... alva jártam - és fejét fogta.

A három fiú már nem ment vissza órákra. Helyette Mystic Falls parkját választották, ami az egyik leggyönyörűbb látnivaló a környéken, de elég közel van hozzá az elmegyógyintézet és az erdő, ahol a nemrégiben lezajló eset történt. Furcsa módon ez csak Jaspert, és -látszólag- Stefant nyugtalanította, Jordan csak vidáman, mintha előbb mi sem történt volna, mosolyogva, és érdeklődően járt a fák közt. Ezek már a régi, megszokott hangulatú fák voltak, a vidámság stílusával, amik megnyugtatóvá tették az összhangot a tájon, csak Jasperék valamiért nem vették az adást ebből. Mindenhol csak a természet képei éltek, ahol jártak, sehol semmi, ami elrondítaná a látványt, galambok, növények, és egyetlen varjú... Mi? Egyetlen varjú?

A madár láttán Jordant remegés kapta el. Konkrétan, először csak a szemei remegtek, majd mikor megállt, hogy csak bámulja és bámulja a madarat, lábait is mozgógörcs kapta el, majd a madár hirtelen tovaszállt az elmegyógyintézet hatalmas kertje, és alacsony, de nagyon nagy területű épülete felé.
-Menjünk tovább - erőltetett hirtelen mosolyt szájára Jordan, de három-négy perc gyaloglás után úgy érezte, nem bírja tovább. Nem tudta, miért, de elindult az erdő felé, rohanva szedte egymás után lépteit, míg nem egy keskeny ösvénybe botlott. A magas fák sűrű lombjai nem engedtek be sok fényt az erdőbe, ezért Jordan félt egy nagyon kicsit, de valamiféle furcsa, megfogalmazhatatlan ösztön hajtott, bár még azt sem tudta, merre és mire.

Egy régies házba botlott, ami teljesen kihaltnak látszott, azt leszámítva, hogy a kémény füstölgött. Szinte öntudatlan állapotában állt meg a rozsdás kilincsű, kopott deszkás, karcolt faajtónál, amibe szavak, nevek, és jelek voltak vésve, majd kopogtatott háromszor, csak lazán, és ráérősen. Az ajtónyitás még ráérősebb volt...
Egy középmagas, felállított hajú férfi nyitotta ki az ajtót, akinek kezében fegyver volt, valamiféle nyílpuska vagy mi... Vontatott hangon, furcsa kiejtéssel üdvözölte Jordant, és még csak meg sem lepődött, el sem kerekedett a szeme a vendége láttán.
-Szervusz, ifjú Vendég. Fáradj beljebb! - Jordan nem tudta, mit csinál. Átlépte a küszöböt, gondolkodás nélkül átlépett a poron keresztül a recsegő padlón át a kis, meleg szoba hangulatos kandalló-fényeibe. Bent egy idősebb ember, és egy szürkés, furcsa hajviseletű nő ült a kanapén, amely néhol kissé szaggatott, és megviselt volt, de használhatónak tűnt, és ez a lényeg, illetve még az is, hogy akadt volna rajta hely bőven még körülbelül nyolc Jordannak is, így szó nélkül leült.
-Áh, már éppen mondani akartam, hogy foglalj helyet, Vendég! - kezdte az ajtónyitó.
-Rózsateát? - kérdezte a furcsa hajú nő, és egy előre bekészített, fehér kis csészét nyújtott Jordan felé, aki csak megrázta a fejét, és így szólt:
-Nem, köszönöm. Nem kérek - nyelt egyet, majd feleszmélt, és megrázta a fejét. - Mi..mi..miért va.va.va.vagyok itt? - kérdezte remegő fejjel és kezekkel.
Végtagjai hideget éreztek, pedig nem fázott. Nyelve égett, ahogyan elméje is, pupillája, úgy érezte, kitágul teljesen, és az volt csak a fejében, hogy egy másik kéz nyúl át agyába, hogy más valaki gondolkodik helyette. Majdnem leesett a kanapéról, úgy érte az érzés távozása a fejéből, és egyszerre minden beugrott neki: az erdő, a különleges fák, az érzés, amit akkor érzett, és Stefan... Nem, Jordan nem alvajáró!
Óvatosan a nyakát kezdte el tapogatni, míg egy kettő közepes vékony pontból álló sebet nem vélt megérinteni ott.
- Mi...Mit kere..keresek itt? - kérdezte nagyon lassan, és nagyon halkan, épp hogy csak elnyomja az idősebb ember levegővételnek tűnő szuszogását, és a szürke hajú, furcsa nő hökkent sóhaját.
-Te... T vagy VII. Benjamin Elephant Herceg leszármazottjai... - mondta, kezét folyamatosan nagyra nyitott szája előtt tartva...
---...TO BE CONTINUED...---

12. Rész - Bennünk Égő Világok... part1

A televízió villódzó fényei már nem bántották Jasper szemét, csak az idegesítette, hogy Jordan elaludt, pedig Jasper hatalmas bomba-gólt lőtt Mario Balotelli bravúros passza után Maiconnal... A FIFA15-ben.
-Boom Baby! - kiáltott fel, mire Jordan felriadt.
-Basszus... - mondta.
-Jó, bocs, hogy felébresztettelek, vagy rád ijesztettem tess', csak...
-Nem! Nem az... Csak... Rosszat álmodtam.
-Mit?
-Valami kisápadt, őrült drogos a suliban megmeresztett egy csomó embert - erre mindketten nevettek. Régen, még amikor Black Forestben a kisfaluban laktak, volt egy szomszéduk, a Boday-család, akik.. hát, hogy is fogalmazzam, nem voltak valami tiszta, tisztességes emberek. Ők nap, mint nap átkokat szórtak egymásra, egymás balszerencséjét kívánták, verekedtek, loptak, csaltak, hazudtak.. És egyszer azt mondták Jordanra, amikor fociztak négyen az utcán *a Boday-fivérek, Jordan és Jasper*, hogy ,,Meredjen ki!" Azóta viccesnek tartják...

Másnap reggel az iskola szokásos hangulatban fogadta a két diákot. Mindenhol gyerekek, ismerős-ismeretlen arcok, de kettő figurát hiányoltak a suliból: Elenát és Stefant. A két srác jó ideje furcsa volt, Stefan még csak jelet sem adott magáról, de Jordan tartozott egy beszélgetéssel neki, pontosabban... áh, mindegy.
Az első órájuk történelem volt, amit Mrs. Colfree tartott. A kövér, alacsony, ősz hajú asszony, akiről sokan azt hitték, hogy igazából egy férfi, vagy transzvesztita, vagy egy nő, vérbeli igazi nő, csak férfi nemi szerve van, mint a Boday-fivérek nagyobbik tagja által emlegetett F*szos Nőknek, tehát, az asszony késve érkezett a terembe, de mikor becammogott, csend lett.
-Had hallom, ,,Jó reggelt, Mr... akarom mondani, MRS. Colfree!" - Jasperéket ott fogta el a röhögőgörcs...

A szünetben Jordan egész végig keresett valamit, vagy valakit tekintetével, de jó maga sem tudta, hogy kit. Így hát Lizziehez ment oda, aki barátnőjével beszélgetett.
-Sziasztok! - köszönt rájuk mosolyogva a fiú, de mielőtt bármi más történhetett volna, mielőtt elkaphatta volna Lizzie utalós, huncut kacsintását, és emlékező tekintetét az éjjelről, Jordant odébb rángatta egy sápadt fiú. Csak másodjára esett le neki, hogy az a fiú Stefan.
-Stefan? - kérdezte furcsán, összevont szemöldökkel, és a rég nem látott fiút méregette. Kissé meglepte, hogy Jordant rángatta félre. - Mit szeretnél? Mi van veled, Stefan? Ho...hogy vagy?
-Velem kell jönnöd... - Stefan pár másodpercig állt meredten, majd megindult a kijárat felé. Alex kényszeredetten követte, de odavetette az ajtóban álló néger elsőéves kisfiúnak, hogy figyelmeztesse Jaspert.

Jasper eközben a teremben ült, várta testvérét, várta a becsengetést. De igazából, úgy igazán, csak egyetlen egy dolgot várt... Valakit, egy lányt, akit BIZTOSRA veszi, hogy látott már valaha, valahol, valamikor, és nem a cukrászda előtti találkozó volt az első... Egymás után ismételgette magában a gyönyörű, barna hajú lány nevét, és az első mondatokat, amiket hozzá címzett. ,,Ó, ki vagy Te? Honnan vagy ennyire ismerős?" - gondolta magában, majd kinyitotta azt a gyászos, rohadt matekkönyvet...

A két fiú az erdőbe ért. De egy olyan területre a fák között, ahol még Jordan sohasem járt. Különösen sötét fatörzsek vették körül, amik magasra nőttek, és karcolt jelképeket mutattak a szemlélőknek. De Stefan nem törődött velük. Már nem. Levette fekete bőrkabátját, megigazította haját, és Jordanra nézett, mélyen, a szemébe, majd aggódóan így szólt:
-Mit tudsz a temetőben eltöltött estéről?
-Én..Mit tudok? Igazából... pont erről akartam veled beszélni... Mintha..
-Mintha? Bökd már ki! - reagált Stefan meglepően indulatosan a Jordan által kreált néma csöndre.
-Mintha Téged láttalak volna aznap este...
-Jó. Értem - Stefan csak bólintott, majd megfordult. - Engem... - elkezdte rángatni szemeit, és ökölbe szorította két kezét. Szeme furcsa színt öltött. Visszafordult a leskelődő Jordan felé.
-Mi a gyász?! - kapta kezét a szájához.
-Senkinek egy szót sem mondhatsz erről, világos? Az egészet rajtam kívül csak Te, és Elena tudhatod.
-Te... Tehát, Te egy... - Jordant az ájulás kerülgette. A fákra nézett, majd vissza az izzó szemű Stefanra, aztán... elájult.
PART2 WILL COME TOMORROW

11.Rész-Az új erő

Jasper későn ért haza.Annyira gyorsan elrepült a Noraval eltöltött idő,hogy ő maga sem vette észre.Óvatosan lépkedett.Megpróbált észrevétlenül a szobájába osonni. Jordan fejébe vette,hogy megvárja ezért a nappaliban ült és nézte a késő esti Elefántcsontpart-Ghána meccset. Jordan rajongott az afrikai fociért..szerette azt a tüzet,azt a vadságot ahogyan, azok a fiúk kergetik a labdát.Amikor Jasper belépett a nappaliba nem sejtette,hogy testvére ott várja. A parketta egyet nyikorgott talpa alatt és mikor belépett Jordan felállt, szemöldökét összerántotta és kérdőre vonta..

-Jasper,jól tudod,hogy megbeszéltük a Grillt.Tudod,hogy vártam,imádok grillezni.Te pedig cserben hagytál,hát kösz szépen.

-De tesó..nővel voltam..-mosolygott Jasper... 

mármint nem úgy..hanem még csak ismerkedünk.Nagyon jól néz ki, alig vártam,hogy hazaérjek és mesélhessek róla.-áradozott Jasper.

-De ez akkor sem úgy működik,hogy megbeszéljük,hogy te bevásárolsz..erre eltűnsz félnapokra..mondjuk ha egy igazán szép lánnyal voltál az elég nyomós indok.De legközelebb ne hozz ilyen helyzetbe.

-Jólvan,nyugi és ha jól gondolom te meg Lizzie sem csak sakkoztatok itthon.-vette viccesre a figurát Jasper.

-Hát nem.-nevetett Jordan.

A két fiú akár hiszik akár nem,úgy igazán még sohasem vesztek össze.Persze,voltak nézet eltéréseik,de azok rendre megoldottak. Érdekes módon olyan jó a kapcsolatuk,hogy a komoly veszekedések végén,az egyikük mindig mond egy olyan dolgot,amely miatt a veszekedés nevetésbe,a nevetés beszélgetésbe torkollik.

-Tudod mit kíváncsivá tettél.Milyen a lány,mesélj róla!-mondta már kellemesebb hangvétellel Jordan.

-Hát,tudod hosszú barna haj,barna szem. Gyönyörű arc,szemrevaló alak.Egyszerűen tökéletes.A legdurvább az egészben,hogy olyan érzésem volt,mintha már találkoztam volna vele,vagy láttam volna valahol..olyan deja vu feeling volt.

-Érdekes.Legalább nem úgy viszonyulsz hozzá mint egy idegenhez.

-Ígyvan! Legközelebb majd bemutatlak neki.-mondta ásítozva Jasper

-Úgy nézem ideje lefeküdni.Megyek iszom még egy pohár vizet és lefekszek aludni.

-Rendben.Már én is lefeküdni készülök,a grillezést meg majd bepótoljuk. Jó éjszakát!

-Rendben.Jó éjt.-mosolygott Jordan.

Jasper nem tudott aludni.Végig Nora járt a fejében. Kettős érzése volt. Egyik azt sugallta,hogy nem kéne vele foglalkozni,mintha valamely negatív érzést vonzott volna amikor rá gondol,de a másik pedig kívánta. Mintha élete megmaradt minden egyes percét vele szeretné tölteni. Végül is amint ezen tűnődött,észre sem vette,hogy már elaludt.

*********************************************************************************

Elena egy sötét,zárt helyen ébredt.Próbált valamilyen fényt kreálni,ezért elővette a telefonját.Az akkumulátor 9%.Ez volt az első dolog amit észrevett. Csalódott arccal nézett körbe és közben maga elé világított.Észrevette,hogy valaki fekszik mellette.Háttal volt neki ezért megfordította.

Stefan volt az.Csak remegett és nem volt tudatánál. Elena az arcát simogatta.

-Hey,Stefan.Én vagyok az Elena.Itt vagyok.Ketten kijutunk.Legalább is remélem. 

-Ele..Elena..segíts.-próbált Stefan egy értelmes mondatot kiküszködni a torkán.

-Maradj itt,megnézem hol a kijárat.-hadarta Elena.Mondjuk nem mintha sok helyre tudna ebben a pillanatban Stefan menni de mindegy.

Elena egy ajtót talált,ami zárva volt,de látszott rajta ,hogy régi korhadt fából van és könnyűszerrel ki lehetne feszíteni.Elena körülnézett és rájött,hogy valamilyen pincében vagy ahhoz hasonló helységben vannak.

Ő nem volt egymaga elég erős,hogy kifeszítse az ajtót,de talán Stefan..nem Stefan túl gyenge.

-Stefan,van egy ötletem. Elena valamilyen éles dolgot keresett a földön. Egy félbetört kavicsot kaparászott ki a leomló homokból,amivel megvágta a csuklóját.

-Tessék Stefan,ha ki akarunk jutni,akkor innod kell.Igyál.

-De é..éés ha neeem tudom majd abba hagyni?-dadogott Stefan.

-Tudom,hogy megtudod állni.Bízok benned. Értem megteszed

és csuklóját Stefan szájához illesztette. Stefan nagyokat kortyolt. Úgy csinálta,mint aki egész életében erre várt. Nagyon nem úgy nézett ki, mint aki abba akarja hagyni.

-Stefan,ne elég lesz.Ez már fáj!-kiabált Elena.

Stefan végül,valahogy mégiscsak türtőztette magát és sikerült befejeznie a táplálkozást.Új erő költözött belé,erősebb volt mint valaha. 

-Elena,bocsáss meg, nem tudom mi ütött belém.

-Nembaj,Stefan.Tudtam,hogy le fogsz állni.

-Miből gondoltad?-kérdezte lepődötten Stefan.

-Mert szeretsz.-mosolygott Elena és átölelte Stefant.

Percekig ölelkeztek,aztán Elena megszólalt.

-Stefan próbáld meg kifeszíteni az ajtót!

-Oké megpróbálom.

Stefannak elég volt,hogy csak kicsit benyomja már ki is szakadt,a vén,öreg,megviselt fa ajtó amely az évek során már úgy meg rongálódott,hogy a törés közben,mintha nyikorgása és a farostok szétszakadása síró,segélykérő hangot hallatna.

-Elena,az igazat megvallva nem tudom mit csináljunk, talán itt meg kéne várnunk a segítséget..vagy tudod mit?

-Na?-nézett komolyan Elena.

-Pattanj fel a hátamra. Nem tudom meddig,fogom bírni,de így hamar hazaérhetünk.

Stefan csak úgy suhant a fák között,Elena különlegesnek érezte magát. Mégis hány lány barátja képes erre?-gondolta..Körür-belül fél órás út után a lány ismerős házakat pillantott meg.Az ő házuk volt.

Stefan megállt.

-Köszönöm Stefan a fuvart.

-Szívesen..tudod sietnem kell.Van még egy-két elintézetlen ügyem..

-Kérlek légy óvatos.-kérlelte Elena a fiút.

-Nyugi,az leszek.Szép álmokat Elena. és a fiú homlokon csókolta,de mar rég nem a lány volt a gondolataiba..hanem a BOSSZÚ és arra gondolt hogy Damon ezért még meglakol.

Elena mire kinyitotta a szemét Stefant már sehol sem látta.. FOLYT.KÖV.

10. Rész - Javíer

-Sasha, tessék, igyál! Ki vagy száradva! Nem bírod ezt az utat!
-Az utat bírom, de...
-El ne kezdd megint!
-Mit?
-Mindegy...

Gondolkodtam, hogyan tekintsek erre a nőre. Sasha Morgan. Olyan neve van, amit ha kimondok, belerezdül minden porcikám. Valami megfogalmazhatatlan indok miatt. Sasha Morgan... Az a név, mely egyszer már vésve volt egy magas, szürke sírkőre. Melyről mindenki azt hitte, hogy a múlté, hogy eltemették, és csak pár pengevonás jelzi a hatalmas kőtömbben. Egy név, mely egy boszorkányhoz tartozik. A világ egyik legnagyobb boszorkányához...

A nevem Sanchez Javier-Valencia. Tudom, nem tartozik a legegyedibb nevek közé, de hát, köszönöm az apámnak. Apropó, ez az ő története. Az ő története, illetve, részben az enyém is...

Még 1957-et írtunk, a leendő édesanyám találkozott egy csapossal, aki munkaidejében csak annyit ivott, hogy éppen ne unatkozzon forgalom mentes kocsmájában. Akkoriban minden más volt. A vámpírok, mármint azok, akik hatalomra vágytak, szabadon bóklászhattak, rabolhattak, fosztogattak, és öltek. Vadásztak. A legártatlanabb emberben is egy prédát láttak, egy trófeát, akinek forró véréből lakmározhatnak. Nos, anyám betévedt a Poros Polcok Italozóba *hmm, találó név...*, majd odament a kiszolgáló, borostás, poharakat törölgető férfihez. Mondanom sem kell, nem kellett sokat várnia a rendelés felvételével.
-Hölgyem... Mivel szolgálhatok?
-Egy sör jól esne, Uram! És... ezüstben fizetnék!
A csapos csak biccentett, és kitöltötte a sört. Anyám egy húzásra kiitta a fél korsót, keserű arckifejezéssel a pultra helyezte, és túl kínos csend révén felszólalt:
-Gondolom, családi vállalkozás...
-Miből gondolja? - állt meg a munkájával, azaz a törölgetéssel a csapos.
-Senki mást nem látok itt. Ilyen forgalommal, ha nem az apjáé, vagy nagyapjáé lenne a hely, akkor nem hagyná meg. De a becsülete és a tisztelete miatt még mindig üzemelteti. Megpróbálja üzemeltetni...
-Igen, helyes eszmefuttatás. Jöhetne gyakrabban ide...
-Azért, mert jó beszélgetőpartner vagyok, vagy mert fizetek az áruért? - mindketten nevettek. A csapos válasz helyett újra törölgetésbe kezdett, és egy idő után ő szólalt meg.
-A nagyapám vámpírvadász volt. Az apámat nem ismertem. Vagyis, ismertem, de bár ne ismertem volna... Áruló fajta volt, a Falkába vándorolt, még akkor, amikor 9 vagy 10 éves voltam. A nagyszüleimnél nevelkedtem. Ott megismerkedhettem minden fortélyával az irtásnak. Tudtam, hogy a nyílpuskát milyen erősen kell felhúzni, tudtam, milyen mérget hol alkalmaznak, értettem a boszorkányokhoz is, és a legfontosabb, hogy 14 évesen megöltem életem első vámpírját. Tisztán emlékszem, éppen lakmározott az a százhét éves, őszes hajú emberke. A szomszédom volt, kicsit ismertem, de... nem gyanakodtam sosem, egészen addig, míg a nagyapám figyelmeztetett... A vámpírok akkoriban, mint most, hatalmas fenyegetést jelentettek. Akkor tartottak a következő világháborútól. De nem fegyveres katonák és lázadó emberek között. Neem, dehogy is! Vámpírok és Vámpírvadászok között!

A háború, háborúk ellenére anyám és apám egyre jobban összemelegedtek, majd lettem én... Anyámat a fényképeken kívül nemigen láthattam, hiszen belehalt a szülésbe. Apám nevelt egyedül 9 vagy 10 évig, de 2-3 hónapokra besegítettek neki a züllött alkalmi barátnői, csodáltam is, hogy 60-70 napon keresztül apám mi újat tud mutatni nekik az ágyban, hogy még mindig vele vannak...

De azért szerettem az öreget, egészen addig, míg nem az kezdte érdekelni, hogy ki is ő valójában, hanem az, hogy életben maradjon. A Falkának nevezett Vámpír-Szekta civileket toborzott, hogy együtt rohanják le a vámpírvadászat spanyol központját, az El Asesino-t. Az körülbelül egyenlő lenne a Vámpír Diktatúrával, és a Vámpírok örökös uralmával.

De megjelent egy nő, Sasha Morgan. Hosszú, nagyon hosszú szürkés haján egy vöröses-barna csík futott át, mély fekete szemeiből sugárzott az édes gyűlölet, a keserű humor, a furcsa kettősség, minden egyes érzés egy-egy szikrát jelentett. Magas hölgy, és már bájos hangja is varázslatra volt képes, még ha csak átvitt értelemben is. Konkrét varázslatra is képes volt, mivel Sasha Morgan a Boszorkányok ősrégi, s még annál is régibb csoportjába tartozott. Sasha Morgan a megváltást jelentette az egyre nehezebb és nehezebb sorsú Vámpírvadászok számára.

Legyőzte a Vámpírok nagy részét, akik nem nyugodtak bele a vereségbe. November utolsó napján, 30-án egy vörös hajú férfi elkábította Sashat, elvitte egy pincéhez, és egy-két társával lefejezte. Volt Sasha, nincs Sasha.

A nagyszüleim meghaltak, mikor 18 éves lehettem. Még saját lakásom nem volt, sem munkám, de megörököltem az ő hatalmas parasztházukat, és dolgozhattam a földjeiken. Ismertek már sokan, és bizony, jót tett, hogy nem kellett vándorolnom, hanem ott helyben maradtam. Csak a Papi és a Mami hiányzott. A képek ugyanúgy álltak, a bútorokat sem mozdítottam el, és könnyes szemmel, de mosolyogva gondoltam mindig vissza rájuk.

Istenverte nagy vihar tombolt az egész városon át már negyedik vagy harmadik napja, mikor kopogtattak az ajtómon. Éppen könyvet olvastam, a Boszorkánycsapda című török könyvet, valami AlBahha Hanab Habib írta. Ó, Istenem, már az író neve megért egy imát!

Kikeltem a szürke bársonnyal borított fotelból, fázva, és gondolkodás nélkül ajtót nyitottam. Egy karikás szemű, beesett arcú, züllött, pocakos, ősz hajú emberke esett át a küszöbön, csurom vizes ruhákkal, és ahogy dőlt a padlóra, elkapta a lábaimat. Megijedtem, először azt hittem, hogy Vámpír, de aztán kiderült, hogy nem az. Az is kiderült, hogy ki is ő valójában, amikor megszárítottam, és leültettem a fotelbe, ahol előbb még én ültem és olvastam: az apám volt. Több, mint tíz év után újra megkeresett. Nem tudtam, sírjak vagy nevessek? Valami italt kerestek, de kizárólag vizet volt hajlandó elfogadni, s miközben azt szürcsölte, lassú, óvatos kortyokkal itta, így szólt rekedtes, megviselt, fáradt és bús hangján:
-Tudom, hogy nem kéne, és tudom, hogy... nem érdemlem meg, hogy nem szolgáltam rá, de szükségem van a segítségedre, Fiam! Nagyon fontos!
Leültem vele szembe egy faszékre, aminek már egyszer hiányzott egy lába, mikor a nagyapám széklábbal vert szét egy női Vámpírt, és a mosókútba dobta a tetemét, de végül vissza lett csavarozva. Nagyszüleim mindig törődtek az értékek megtartásával, és ápolásával. Szerették az ilyeneket, az egzotikus régiségeket, a különböző huncutságokat a múlt vagy az azelőtt évszázadból. Na, mindegy is...
-Nos, miről lenne szó? - kérdeztem kissé előre hajolva, összekulcsolt kezekkel.
-Hal..hallottál már a Viasznátháról?
-Elég... elég súlyos kór, azt hiszem. De...
-Elkaptam. Igen, elkaptam. Tudom, hogy ez most nem visel meg, de basszus, én élni szeretnék. Nem akarok belepusztulni egy ilyen betegségbe.
-Egy ilyen betegségbe? Akkor mit akarsz, apa? Vámpíráldozat lenni? - meglepett, furcsa volt így sok-sok év után apának hívni. - Ja, bocs, attól nem kell tartanunk, hiszen besúgó lettél...
-Már nem vagyok az.
-MÁR NEM VAGY AZ?! - meglepődtem. Még jobban...
-Ki kellett lépnem. Elfajultak a belső ügyek, mindenki belső, családi átvizsgálást akart, aztán nem lett volna jó vége, ha kiderül, hogy az őseim hírhedt Vámpírvadászok voltak.Inkább azt mondtam, hogy a családomat megtámadták a Vadászok Ausztriában, és lelépek. De nem Ausztriába kell mennünk. Amerika a cél. Egyedül... egyedül ide is alig tudtam eljönni, nem hogy Amerikába. Erre kell a Te segítséged!

Igen, így ismerkedtem meg egy várossal Amerikában, aminek az a neve, hogy Mystic Falls. Kiderült, hogy ott találhatunk egyedül gyógyszert apám Viasznáthájára. De ketten, két Vámpírvadász nem fog semmihez kezdeni, ide komolyabb erők, komolyabb tudás kell. Fellapoztam szépen a Boszorkánycsapdát, nem érdekelt, hogy éppen hol tartottam, de egy feljegyzést kerestem benne, és...
-Áhh, meg is van! - rendesen különlegesnek éreztem magam, amiért megtaláltam egy kis fejezetet tartalomjegyzék nélkül egy több, mint hétszáz oldalas könyvben. - Nos... A Boszorkányélesztés igéje:

Despertarse!

Ennyi? Egy szó? - az apró betűs részt is átvizsgáltam. - Egy szál vérrózsa.

Egyedül mentem el Sasha Morgan sírjához. Letérdeltem, és csak a célra gondolva kimondtam a varázsigét háromszor, miközben a vérrózsa szirmait letépkedtem, és a saras földbe nyomkodtam.
-Despertarse! Despertarse! Despertarse, Corazón Muerto! - szélvihar támadt. Kék és szürke fényfoltok villantak meg, repítették körbe-körbe a rózsaszirmokat a sír körül, és emberi alakot formáltak. Hirtelen melegem lett, de nem volt időm még levegőt venni se, mert csontok törtek fel a felszínre, amik egyesültek a szirmokkal, pár ezredmásodperc múlva meg már előttem állt Sasha Morgan, egy hús-vér Boszorkány, aki már egyszer meghalt. És én feltámasztottam...
-Hívtál.. És... Köszönöm szavad, hogy eljöttél, s gyógyítottál. Nem gondoltam volna.
-Sasha! A segítségére van szükségem! - mondtam, most már kissé félénken.
-Tegezz, kérlek! Nem hiszem, hogy olyan sok év korkülönbség lenne köztünk. - s huncutul rám mosolygott. Tényleg, nem nagyon voltam képben. Hány évesen halt meg, és hány év telt el pontosan azóta? Nem tudom, se most nem is foglalkoztam vele. Felvázoltam a problémát. Felvázoltam mindent, ami a helyzethez tartozott. Másnap hajnalban el is indulhattunk. Hosszú út, cseszett hosszú úz állt előttünk. Erdőkön át gyaloglás, stoppolás, persze óvatosan, csak magányos sofőröket stoppoltunk, vigyázva, hogy nehogy Vámpírba botoljunk, s ha véletlen még is, akkor el tudjunk intézni. Apám csak egyre rosszabbul lett. És úgy tűnt néha-néha, hogy mi sem bírjuk ki az utat, mely tele volt veszélyekkel, és fárasztó dolgokkal.

-Sasha, tessék, igyál! Ki vagy száradva! Nem bírod ezt az utat!
-Az utat bírom, de...
-El ne kezdd megint!
-Mit?
-Mindegy...

S megláttuk a táblát.
Mystic Falls...
Talán megváltás..
Talán sírhely lesz...
Majd kiderül...
S lehet, hogy áldozatot követel.


---...TO BE CONTINUED...---

9.Rész-Ismeretlen ismerős

Hétvége volt. Jasper és Jordan az nap a szombati napra grillezést terveztek, feltéve persze  ha jó  lesz az idő.  Ahová persze,természetesen Lizzie-t is meghívták. A két fiú mindig is hétalvó volt. Péntekenként általában hajnalig X-boxoztak és megesett az is, hogy csak délután 3 környékén keltek fel. Most sem alakult másképp. .Jasper kelt fel először szokás  szerint. Rá esett a választás,hogy elmenjen megvásárolni a grillhez valókat. A város centrumában az úgy nevezett, Memphis téren mindenféle áruház, kereskedés megtalálható volt. Jasper is éppen ide tartott. Gyorsan felöltözött, még csak nem is  "reggelizett". Beült a kocsijába, a rádiót  feltekerte majdnem maxra, mert nem akart annyira rossz fiúnak tűnni. A városközpont körülbelül negyed órányi kocsiút volt a házuktól. A  nap ragyogott és  arra gondolt,hogy ez egy remek nap lesz. Mikor  megérkezett és parkolt  volna le, természetesen parkolóhelyet nem talált. Jasper  az autót a francia Coré' cukrászdánál  parkolta le. Úgy gondolta, mivel még  sosem járt itt ezért benéz..végül is úgysem reggelizett ma még. Mikor belépett fenséges illatokat érzett..mint anno mikor még Eva nagymamájuk sütött nekik, talán ahhoz tudta volna hasonlítani. Az eladónő széles mosollyal nézte  Jaspert. Helyesnek találta,de próbálta nem feltűnően nézni.
-Szép, jó napot!-köszönt derűsen és udvariasan Jasper.
-Üdvözlöm,mivel szolgálhatok?-mosolygott.
-Tudna valamit különlegeset ajánlani?
-Persze, a csokis fánkunk a legfinomabb a környéken.
-Akkor abból szeretnék kettőt.
-2.30 font lesz.Kész pénzzel fizet?
-Igen.Tessék.
-Köszönöm.-mondta  az  eladó,aki  már kissé elpirult..
-Én köszönöm! Viszontlátásra!
Bárcsak úgy lenne gondolta Jessica és sóhajtott egy nagyot..

Jasper még mindig kómás  volt ami érthető,mivel nemrég kelt fel és még csak nem kávézott, amit általában Jordannal szokott.Amikor kilépett ajtón,észre sem vette,hogy éppen egy nő sétált el ott..Jasper ne szépítsük a dolgot fellökte a nőt..neki ment.A nő egyébként jól szituált volt, látszott rajta,hogy pénzes családból származik..Hosszú barna haja volt, sötét barna szemekkel. Pont Jasper zsánere volt. Jasper mikor feleszmélt, egyből felsegítette a gyönyörű lányt és nem győzött bocsánatot kérni.
-Bo-bo-bocsánat-hebegte Jasper és felsegítette.
-Semmi probléma.-szólalt meg különösen  nyugodtan a lány.
Jasper azt hitte a lány mérges lesz rá, és hogy elküldi majd melegebb  éghajlatra. Jasper amint megpillantotta a lányt igazából már akkor meg is tetszett neki..ami nem volt csoda mivel gyönyörű volt.
-Megengedi,hogy kiengesztelésképpen egy kávéra meghívhassam?
-Hááát, legyen úgysincs most semmi dolgom.-mosolygott a lány.
Jasper vissza mosolygott,de valami nyugtalanította. Mintha már látta volna valahol,de nem tudja hol.Gyorsan ki is verte  ezt  a fejéből , és a lányra koncentrált.
A Cedric's Caffé-ba  vezetett az útjuk. Miközben sétáltak, Jasper kíváncsian megkérdezte.:
-Elárulná becses nevét?
-A nevem Nora  Logan és a magáé?
-Csodás név. Jasper McCarthy.
-A magáé sem rossz..-nevetett Nora.
De Jasper is nevetett,mivel szellemesnek találta.
A kávézóban Jasper lesegítette Nora kabátját..leültek egy asztalhoz és rendeltek.
                   
                         *************************************************
Denilson seriff éppen a  reggeli gyógyszerét szedte be. Az igazat megvallva már nagyon unta a pirulákat,de szüksége volt rá. A támadás nagyon erősen a lelkébe hatolt. Úgy gondolta, hogy az élet meggyötörte..
-DE MI  JÖHET  MÉG?-gondolta..
Denilson nem volt bolond,bár kissé valljuk be..bekattant.Amiből ki lehet gyógyítani.A főorvos úr egy pszichológust kéretett hozzá. Denilson leginkább már otthon lett volna..olvasta volna már a Playboy újságokat, fánkokat tömött volna az irodájában és üldözte volna a  rosszfiúkat..de ezek még csak ábrándok voltak. Sok víznek le kell még addig folynia..A tegnapi nap folyamán mellesleg a főorvos megállapította,hogy előfordulhat, hogy Denilsonnak dühkitörései lehetnek és ezért kellett beszednie a nyugtatókat.
Reggel 8 volt.A seriff reggelizett amikor belépett az ajtón az "agyturkász".
Rövid ősz haja volt..vékony,alacsony nő volt.Körülbelül 60-70 környékén járhatott. Denilson nem éppen erre számított..azt hitte majd valami szexi,fiatal,szemüveges nő fogja faggatni..de hát mint tudjuk,ez nem így történt.
-Szép jó reggelt seriff úr!
-Jobb reggelt..
-Akkor vágjunk is a közepébe.Milyen fizika és milyen lelki sérüléseket szenvedett el a támadás során?
-Nem szeretnék erről beszélni.
-De uram, én azért vagyok itt, hogy beszélgessünk.
-Látom  magán,hogy furán néz rám, mióta belépett azon az ajtón.Talán azzal van baja ,hogy fekete a bőröm? Maga egy kibaszott fajgyűlölő? Leborotválhatom a fejbőrét,hogy most már kinézetre is skinhead legyen?
-Maga miről beszél? Magának tényleg van valami baja. Nem vette be a gyógyszerét?
- Szerintem a gyógyszer az magának kéne. Láttam,hogy  nézett rám!!!-üvöltött Denilson.
-Jól van,tessék lenyugodni.Kimegyek és bejövök újra.Addig higgadjon le.
-Legyen.Menjen ki..de többet vissza  se jöjjön mert, nem akarom többet látni.
A pszichológus természetesen nem ment  vissza,félt vissza menni.Ez érthető,mivel amit a főorvos  is mondott,hogy dühkitörései előfordulhatnak,nem éppen tréfa volt.Ide komolyabb  beavatkozások kellenek.
Amíg Denilson nem engedi ki kellőképpen a stresszt és nem szedi be a gyógyszereit,addig kényszerrel kell nyugtatózni. Hogy valaha meggyógyul e, az csakis rajta múlik. A nővérke italt vitt be a seriffnek..aki a kiabálás okánál fogva ki is száradt.Az italba,a főorvos  úr altatót kevertetett,hogy jobban  megvizsgálhassa. Denilson persze azon nyomban elaludt.

               ************************************************
 Miközben Jasper Noraval andalgott,addig Jordan felkelt. Lizzie már megérkezett hozzájuk. Jordan nem tudta mire vélni,hogy hol lehet Jasper. Küldött is neki egy sms-t amelyben ez állt.
-Kedves Jasper.Ha jól tudom ma grillezünk.Talán megfeledkeztél róla?Vagy már megint a sztriptíz bárban csórgatod a nyálad? Siess,már Lizzie is megérkezett.Üdv,Jordan.

Jordan ki volt akadva Jasperre,amiért sohasem pontos,de mivel üres volt a ház és csak és kizárólag Lizzie és ő volt otthon így hát volt valami öröm is  az ürömben. Lizzie hatalmas öleléssel üdvözölte Jordant és egy puszit nyomott az arcára. Jordan tovább ment. Nem csak az arcán csókolgatta Lizziet. Egyre hevesebben és hevesebben. Jordan tudta,hogy Jasper sohasem pontos ezért most lesz egy kis idejük.Hogy mit csináltak? A részletekbe most ne menjünk bele.Mindenkinek a fantáziájára bízom...FOLYT.KÖV.

8. Rész - Vágyak harca...

A temetőben hűvösen, és hangosan süvített a szél, borzolva az ágak leveleit, a bokrokat, és félelmetes kisugárzást adva a temetőnek. Elenában csak úgy cikáztak a gondolatok, de kitisztította a fejét az, hogy nem kellett hangosan kérnie, egyből elé tárult, amire várt, amiért jött.
-Da..Damon.
-Elena - hallotta meg a kellemes férfihangot - Stefan vonásaiban különbözött testvérétől, a tekintete mégis nagyon hasonló és megkapó volt. Volt benne valami, ami megfogta Elenát.
-Hol van Stefan? - a lány hangja végig nyugodt akart maradni, de a 'Stefan' név kiejtésére már csak egy remegő, halk nyöszörgés hallatszott. Valami azt sugallta, hogy baj van. Baj, és veszély...
-Hmm... Nem olyan fontos az, Elena! Az viszont igen, hogy te itt vagy, és itt vagyok én is. Szemtől szemben állunk.
Elena lábán átfutott valamiféle görcs, ami a félelemből indult, de a végén semmivé lett, mikor Damon ragyogó szemeibe nézett. A mély, varázslatos szemekbe, amik valamiért úgy rabul ejtették stílusával együtt, ahogy már Stefan az első napon az iskolában.
-Nem értelek, Damon...
-Ehhez a megértésre van szükség a legkevésbé! - mosolygott Damon. Elenát libabőrös lett.
-Nem... Mihez?
-Óh, Te Buta Lány! Te még mindig nem érted? - váltott komolyabbra Damon, mind arcra, mind hangra, amitől a lányt kirázta a hideg. És újra félt egy kicsit...
Átvillant az agyán, hogy futásnak ered, de NEM! Elenát sokkal elszántabbnak nevelték, ha akar valamit, ez esetben valakit, azt megszerzi, bármi áron. Még ha Stefan gonosz testvérével is kell érte társalognia.
-Nem. Nem értek semmit, Damon! Én csak... én csak Stefant akarom.
-Elhiszem... - újra szélesre húzódott Damon szája.
-Hol van? Áruld el! Tudom, hogy te tettél vele valamit, de még nem tudom, hogy mit! Ha megtudom, hogy valami baja lett....
-Ne aggódj! Semmi olyan baja nem lett, amitől neked is bajod lehetne...
-Merre van? - Elena szemei megteltek könnyel.
-Hmm... Kat... akarom mondani, Elena! Azt még... Még nem árulhatom el! Előtte.... - ezzel Damon hirtelen ott termett Elena mellett, s átfogta vállait, magához szorított, és ajkával a homlokát kezdte el csókolgatni.
Elena már majdnem sírásban tört ki, de ehelyett a düh ébredt fel benne. Eddig csak forrt, tombolt, de most kitört. Mély levegőt vett, és teljes erejéből megpofozta Damont. Damon semmi nem érzett, csak eggyel hátrébb lépett, és ezt mondta:
-Kislány! Valld be magadnak, hogy te sem tudod, mit akarsz!
-Nem, Damon! Én Stefant akarom!
-Stefanhoz... Stefanhoz rajtam keresztül vezet az út! Gyerünk, Elena! Csak gondolj bele! Gondold át! Most itt vagyok. Te és Én. Mindketten. Egyek lehetünk. Velem boldogabb lennél, mint Stefannal. Nézz ide! Erősebb vagyok, valamivel gazdagabb, sőt... Stefannak semmije nincsen.
-Rajtam kívül! - Elenának ennyire futotta sírás nélkül. Miután ezt kimondta, úgy elkezdett sírni, hogy térdre borult. Damon kissé aggódó arcot vágott, és lehajolt a lányhoz, miközben felsegítette, nagyon kedvesen ezt mondta neki:
-Jaj, Elena, nem kell sírni! - de egyszerre a kedves hang átváltozott lángolóvá, szenvedéllyel telivé. - Felesleges! Mindennek ára van! Nem látod? Itt állok. Nem ismersz? Nem ismersz fel? Hiszen... tudnod kéne, ki vagyok... Tudnod, ismerned, és szeretned!
-Nem értelek! Nem értelek, nem értelek, Damon! - zokogott a lány.
-Mondtam már, hogy nem kell értened, Elena! Csak gyere ide! - ezzel magához húzta, és megpróbálta megcsókolni, a lány pedig ellökte magától.
-Jó, akkor próbálom gyengédebben!
De Elena hajthatatlanul védekezett.
-Hagyjál, Damon! Hagyjál már, kérlek! Könyörgöm, hozd ide Stefant!
-Idehozom... Megígérem, hogy idehozom, amint megkaptalak. Pontosabban, amint megkaptál engem - és egy csók próbálkozás alatt elmosolyodott.
-Miért bízzak benned?
-Te tudod, hogy bízol-e. Ha nem próbálod meg, Stefan sehogy sem kerül ide.
Elena érezte, hogy nincs mit tennie. Engednie kell Damon kérésének, hogy megkaphassa Stefant újra... De a lelkiismerete nem bírná el... Mi legyen? - járt Elena fejében, mikor hátralépett hármat-négyet, és megfordult.
-Hátat fordítasz? - kérdezte Damon, ezzel Elena előtt termett hirtelen. - Nekem az nem fog egy könnyen menni... - halk nevetés után újra átkarolta Elenát, és megcsókolta a lány arcát. A lány most is megpróbálkozott a védekezéssel, de hasztalannak tűnt. Menekülni sem éppen tud, hiszen Elena csak egy ember, egy földi halandó, Damon két másodperc múlva már újra a karjaiban tartaná... Szorítaná....
Eltelt több perc, mikor Elena erőt vett magát, és még nagyobb pofont kevert le Damonnek. A fiú ezt majdnem megérezte, de csak kicsit borzongott bele.
-Hát jó... Te kényszerítettél rá! - mondta kissé idegesen, de halkan és kihangsúlyozva, és a lány szemébe nézett mélyen. Azokba a riadt, gyönyörűséges barna szemekbe.
-Elena... Most szépen engedsz a kísértésnek.Megteszed, amit kérek, és az enyém leszel egy ideig. Szórakozunk, és játszunk! És neked is jó lesz! Aztán megkapod Stefant...!
Damon amúgy is elragadó szemei most még jobban magukkal vonzották Elenát. Mély katarzist érzett, valami olyasmit, aminek ellenállt volna, de nem tudott, és minek is, ha csak szenvedne tőle, hogy elszalasztotta. Elhitte, tényleg elhitte, hogy lehet jó, hogy ő is élvezheti, és csak úszott, és úszott a szemek mélységes alagútjában, miközben Damon szavai nyugodtan csengtek fülében. Nem fogta fel őket, de valahogy mégis értette. Valahogy a puszta akarata, a Stefan iránt érzett szerelme sem volt elég arra, hogy ne engedjen a csábításnak, a kísértésnek, és Damonnek. Hagyta, hogy a fiú megcsókolja őt, hogy a földre teperje, és fogait kiereszthesse... Hogy Damonben is elkezdjen tombolni a vágyak kísértetiesen tüzes harca...

* * * * *

-Nem... nem lehet igaz! - mormolta álmában Denilson, miközben hevesen forgolódott jobbra-balra a kórházi fehér ágyán. Álmodott. A néger seriffet rémálmok kezdték el gyötörni azon az éjjelen. Azóta, amióta megtörtént... Azt mondták neki, ezt az éjjelt a kórházban kell töltenie, megfigyelés alatt. Haza akart jutni előtte, de most nem volt tudatában, hogy mi van, hol és mikor... Álmodott, ráadásul az álmai felelevenítették, legalábbis megpróbálták feleleveníteni azt, ami akkor történt... Történhetett...

Álmában az erdő fáit járja. Minden fa törzsére van vésve valami. Egyikre egy kínai jel talán, másika egy nemiszerv, harmadikra egy szó: HALÁL. Aztán egy macskával találja szembe magát. DE egy olyan macskával, ami legalább tigrisméretű. Éles agyarai vannak, mérges fején éhséget lát tükröződni. Futni kezd, de az első 15 méternél kifárad, és lihegve megáll, megtámaszkodik egy fa törzsénél, amire egy mondat van írva, mélyen belevésve, s mintha friss vér is csillogna:
MAGA LESZ A KÖVETKEZŐ ÁLDOZAT!

---...TO BE CONTINUED...---

7. Rész - Égő szemek

Denilson seriff éppen a járőrözést fejezte be mikor már haza fele tartott. Az  autója kissé régi módi volt.. amolyan lada feeling, de  eléggé fel volt turbózva. Két dolgot jó tudni Denilson seriffről. 1.Hatalmas nőcsábász mondhatni a falu mármint a város bikája. 2. él-hal az autókért. Arról álmodik hogy egyszer majd talán megnyeri a lottót és lehet egy saját gyűjteménye a garázsában. Ahhoz képest,hogy Denilson nem éppen  két kézzel szórja a pénzt az autó a legkorszerűbb szirénával, turbózott kipufogóval, mp3 lejátszós rádióval persze mély nyomóval mivel a vén róka imád bulizni legtöbbször csak önmagában, mivel kissé szégyenlős. Már kissé sötétedett éppen a Falkenberg Street vége felé járt. A város talán legrémisztőbb utcája volt ez, szinte egy lelket sem látni, minta kihalt lenne, pedig házak tömkelege sorakozott hol az utca bal oldalán, hol a jobb oldalán. Ráadásul egész modern házak voltak nem volt senkinek oka csak úgy otthagyni őket..de lehet nem is ez  történt  csupán, csak nem igazán szeretnek kimozdulni az itt lakók, de bizony nem mindenki félt: Denilson az öreg motoros már nagyon sok mindent megélt. Szörnyűbb dolgokat látott mint amiket kellett volna bármely embernek is. Denilson ettől a naptól igazából nem várt semmit. Arra gondolt, hogy majd hazamegy szépen, vesz egy forró fürdőt, bömbölteti a "What is love?" című számot, kiskorában ez ment a bulikban  és a diszkókban és azóta szerelmes ebbe  a számba... közben jéghideg sört iszogat és playboyt olvas..így lazult a seriff bácsi mikor befejezte a műszakot.Vezetés közben sokszor csengett a fülében az elragadó férfi hang,mely azt mondta,hogy a "következő áldozat maga lesz"..Nem tudta mit gondoljon kettős érzése volt vagy csak egy telefonbetyár szórakozott akit meg kell leckéztetnie vagy tényleg valaki megfenyegette.. Ahogy vezetett arra lett figyelmes,hogy hirtelen leszállt a köd.. alig lehetett látni valamit.
-Mi a fene?-mormogta Denilson. majd megpróbált tovább vezetni.
Bekapcsolta a ködlámpát de nem igazán segített..Nem tudott tovább hajtani és volt egy elágazás igazából kerülő ha úgy tetszik. A seriff látta,hogy abban az utcában ködnek nyoma sincs. A Winston Street ugyanolyan kihalt utca volt,de legalább mintha megnyugodott volna ,hogy eltűnt a köd. Az utca nevét jelölő tábla kissé ütött kopott volt, a fehér zománc már pattogzott fel a tábláról mely alól kitűnt a rozsda színű vas.. a házak régiek voltak az óvárosból maradtak fent, még az előző századokból.. egyszer csak mintha valamilyen okból kifolyólag az autó nagyot huppant volna,minhta fekvő rendőr szelte volna át az utcát keresztben..mintha...de csak mintha.. Denilson tudta,hogy baj van, egyből érezte,hogy elütött valakit, egy embert. Abban a pillanatban lefékezett, kiszállt az autójából. Egy sötét hajú férfi feküdt az úton a 20 as éveiben járhatott..fekete bőrdzsekit viselt, bőre hófehér volt. Talán túlságosan is fehér. Denilson először arra gondolt,hogy sok vért vesztett ezért nézett ki ilyen vérszegénynek. Oda szaladt..
-Hey,uram jól van? Hívom a mentőket.
-Arra nem lesz szükség..vetette oda gúnyosan az ott fekvő fiatal férfi aki úgy kelt fel a poros út féltekről mint ahogyan az emberek az ágyból szoktak felkelni..
-Ezt, hogy..de,de láttam, éreztem,hogy elütöttem!- hebegte Denilson.
-Az meglehet-mosolygott az illető.
-Azonnal hívom a mentőket, magának orvosi vizsgálatra van szüksége, kivan sápadva..a bőre hófehér.
-Tudja, nekem nem orvosi vizsgálatra van szükségem. Ismerős a hangom? Rémlik valami? Dereng már pancser?
-Maga..maga..telefonált? Mégis ki maga? Mit akar tőlem?
-A nevem Damon.Damon Salvatore.Egy ideje megfigyeltelek.Lenyűgöző ember vagy..igazi fenevad,ahogy elkapod a bűnözőket, ahogy nyomozol...Tudod unatkozok..kell a kihívás..és éhes vagyok.
-Van  még egy kis KFC-s kaja a kesztyű tartómban kéri?Hozom egy pillanat..-mondta Denilson remegő hanggal, és azt fundálta ki,hogy amíg ez a  fura alak az ételt várja addig ő kiveszi a kesztyű tartóból a revolverèt.
Ha Damon ismerné Denilsont akkor tudná,hogy ő sosem hagy meg semmilyen kaját főleg nem KFC-set. Viszont ha Denilson ismerné Damont...akkor....
 Damon hangosan felnevetett..majd a szemfogai egyre nagyobbá és nagyobbá nőttek..elragadó sötétzöld szeme átváltott vörösre.. szeme környéke elsötétült..Denilson még sohasem látott ehhez foghatót..
Az autóhoz próbált futni,de Damon gyorsabb volt..igazából gyorsabb mint bármi ezen a földön..szemtől-szembe álltak egymással. Damos és Denilson. Denilson egy hirtelen mozdulattal állon verte Damont..ezt talán még Damon is megérezte..azon nyomban megfogta Denilsont...mozdulni sem bírt. Éles szemfogait a nyaki artériába meresztette.Ezek oly módon hatoltak át a bőrön mint kés a vajon..seriff hangosan nyögdécselt,de senki nem hallhatta. Damon az igazat megvallva nem volt éhes sőt.. csak szórakozni akart..unatkozott..bár aki már több mint másfél évszázada él nem csoda ha unatkozik..Damon a fajtájából az a fajta ha "unatkozik" képes akár ilyen dolgokra is..merőn eltér testvérétől Stefantól aki szinte teljesen ellentéte.. Damon abba hagyta a táplálkozást.. Denilson úgy rogyott össze mint egy rongybaba..még eszméleténél volt..Damon fölemelte a szemébe nézett és ennyit mondott.
-Velem nem találkoztál..soha nem is láttál, egy macska harapott nyakon, hazamész és éled az életed tovább ahogyeddig.-mondta Damon aki mintha kicsit bűnbánóan mondaná e szavakat.. de ilyet feltételezni róla balgaság lenne. Miután "megigézte" néger barátunkat és lakmározott belőle..ahogy szokás mondani angolosan távozott. Denilson valahogy föltápászkodott és bemászott a kocsijába..az adó vevő után nyúlt.
-Itt Denilson valaki segítsen,egy állat feltehetően macska de szerintem egy nagyobb állat megtámadott,megharapott alig vagyok magamnál,kérem segítsenek-mondta Denilson reszkető hanggal....

6. Rész - Ki volnál...?

Lizzie háza előtt a hosszú kert közepén egy vékony kőfolyosó futott végig, szélei virágokkal körberakva, bár a sötét miatt nem látszódtak, de az egyből megmutatkozott, hogy szépen, rendben tartja.
Jasper nézett szét először az előtérben: rendezetten sorakoztak a tárgyak, könyvek a polcon, az ajtókra aggatott díszek meghitt hangulatot tükröztek. Egyedül arról az ajtóról nem lógott dísz, ami az előtérből vezetett a nappaliba. Ott levették cipőiket, és pillanatok alatt családias hangulatba kerültek, fabútorok, kandalló, asztal, és rövidesen három csésze kávé, amitől Lizzie kissé visszanyerte életerejét.
Jordan viszont egyre több dolgon gondolkodott... Hogyan eshettek fogságba a kriptánál, amikor senki mást nem láttak ott? Vajon ki támadta meg azt a szerencsétlen nőt? Még kattogott az agya Lizzien, a lány volt barátján, és Stefanon. De ahogy körbenézett a régies nappaliban, a festményeket is tüzetesen átvizsgálta szemével, leginkább Stefan jutott eszébe. Aztán még egyszer Lizzie... még csak pár órája ismeri a lányt, de valahogy a legjobb Mystic Fallsban élő barátjának tekintette, ezenfelül egy gyönyörű szép lánynak, akit szívesen szeretett és védelmezett volna, de most egyenlőre mindannyian védelmezése szorultak. Más védelmezésére... Valami természettelen, emberfeletti, erősebb védelmére...
-Az asztalon van kávé! - Lizzie csendes hangja visszazökkentette őt a valóságba, vissza a Földre, ide a St.Grael street-i otthonos kis házikóba, ahol Lizzie élt, egyedül.
Jordan bólintott, és egy csésze után nyúlt, mire testvére már be is fejezte a kávé megivását és letette az asztalra. Jordan érdekesen nézett rá...
-Mi van? Szomjas voltam...
-Hozzak vizet vagy valamit...? - kezdett bele Lizzie, de Jasper hálás köszönettel nemet mondott. Hárman, csendesen álldogáltak, de Jasper valamilyen oknál fogva az ablakhoz sétált, elhúzta a bársonyfüggönyöket, és kibámult a néma, éjszakai utcára.
Egy szirénázó autó suhant el hirtelen, nagy zajt csapva, mire mindhárman felkapták a fejüket. Letért az útról a kocsi, megszűnt a zaj, de alig pár másodperccel később Lizzie is megtörte az előző csendet.
-Hol a telefonom? - kapott a zsebéhez Lizzie és csodálkozó arccal nézett Jasperről Jordanre, Jordanről Jasperre. A fiúk is meglepődtek.
-Talán.. kieshetett a temetőnél! - kapott fejéhez az ablaktól fotelba ülő Jasper.
-Ajj... - Lizzie csak ennyit mondott, és leült a kanapéra, abbahagyva a keresést.
-Szerintetek miért szirénáztak? - vetette fel Jasper.
-Jó kérdés... - gondolkodott el Lizzie a semmibe bámulva. - Jó kérdés.. - ismételte meg szépen, lassan...

* * * * * * * * * *

-Nem, nem ölhetsz meg!
-Azt hiszed, nem lennék rá képes, ugye? - nevetett Damon. - Most is csak ellenem, és tőlem félsz. Az embereknél erősebb vagy, de nálam nem!
-Te.. te támadtad meg a nőt a temetőnél!
-Bizonyíték? - mosolygott Damon, és a másik az eddig vele szemben álló fiú háta mögé került hirtelen. - Itt vagyok... - mondta halkan, kihangsúlyozva..
-A seriffet is te ölted meg!
-Ugyan... egyrészt, ezt sem tudod bebizonyítani, igaz-e? Másrészt.. pedig, nem is biztos, hogy halott az öreg. Viszont, térjünk vissza a lényegre! Elena, ugyebár... a szép szemecskéi, a bársonyos haja, hmm... Múltkor már volt alkalmam közelről megtapasztalni Elena testét is - ahogy Damon egyre jobban piszkálta a másik srácot, egyre nagyobb késztetést érzett, hogy nevessen saját ,,viccein".
A másik fiúban tombolt a harag. Szemei szinte szikrát szórtak. Hatalmas levegőt vett, elrugaszkodott egy fától, aminek támaszkodva hallgatta a gúnyolódást, és Damonre vetette magát, hatalmas vadállatként. Érezte, hogy gyenge, és hogy semmi esélye sincsen, de mindent megtett, a gyűlölet elvakította, ezért küzdelembe vonult. A küzdelem nem tartott sokáig. Damon reflexei tökéletesen működtek, két vállánál megfogta a fiút, és egy laza mozdulattal a földre hajította. A fiú feladta. Idegei tomboltak, az ösztöne égette, de a teste képtelen volt tovább harcolni. Még érezte, ahogy Damon fölé hajol, és ezt suttogja:
-Testvérkém... Drága Egyetlen Testvérem! Ha ennél meggondolatlanabb volnál... - közben a fejét csóválta rosszalló tekintettel. - Te egy senki vagy! - váltott hirtelen hangnemet. - Egy senki, érted?
-Te meg egy.. gyilko.. gyilkos!
-Gyenge vagy, testvérem, pihenned kéne! - ezzel behúzott egyet a fiúnak, aki elájult, majd hozzátette:
-Szervusz, Stefan! Megmondom, hogy üdvözlöd Elenát!

* * * * * * * * * *

Másnap reggel ködfelhő takarta Mystic Falls városát. Jasper hajnalban még bámészkodott kicsit a kollégium ablakában, míg Jordan készülődött a suliba, majd elindultak. Előző este megbeszélték, hogy elmennek autóval Lizziért és együtt mennek iskolába. Lizzie az első napjára készülődött Christian miatt. Jasper vezetett, és pontosan Lizzie kertje előtt parkolt le, majd röviden bedudált. Jordan egész úton meg sem szólalt.
-Sziasztok! - köszönt mosolyogva a lány. Arca nem állt, egyáltalán nem állt összhangban a felhők komor, baljós hangulatával.
-Helló! - csak Jasper köszönt vissza hasonló stílusban, mint a lány az előbb.
-Lizzie mosolygott egy sort, majd beszállt a kocsiba, becsapta maga mögött az ajtót, és a biztonsági övek bekötése után Jordan felé fordult:
-Hé, most már kicsit megnyugodtál? - őszintén, Jordan sem tudta, vajon miért van most sokkosabb állapotban, mint az eset után Lizzie volt.
-Még otthon, kaja és zuhanyzás után sem nyugodott meg... - pillantott hátra Jasper.
-Lehet, hogy ma ki kéne hagyni a sulit és elmenni valami orvoshoz, pszicholó...
-Nem vagyok bolond, jó? - vágott közbe végre Jordan. - Csak... és a sulit sem akarom kihagyni ma! Oda kell mennem... Tudjátok... tudjátok, miért vagyok furcsa?
-Miért?! - kérdezték egyszerre a többiek, miközben az autó hangos berregéssel elindult.
-A temetőben... Mintha.. Nem vagyok benne biztos, de mintha láttam volna..
-Kit? - sürgette Jasper testvére lassú, távolba meredő tekintettel előadott monológját.
-Mintha láttam volna.. Stefant. Tudod, aki megvédett minket, akit azzal a jó csajjal láttál a folyosón beszélgetni, valami Elenával, aki, aki...
-Jó, igen, oké, tudom kiről van szó! Elsőre is leesett!
-Mi? - vágott közbe Lizzie is.
-Stefan bevédett minket két kötözködő sráctól, akik megvertek miket, és Jordan biztosan homokos és bejön neki Stefan és....
-Ja, persze, hagyjál már! Miért vagy szemtelen, tesó? - végre Jordan is nevetett, de mikor saját témájába vágott újból, arca visszaállt komorrá. - Tehát, ma oda szeretnék menni hozzá, mert beszélnék vele. Még meg sem köszöntük, hogy megvédett akkor minket.
-És mit mondasz neki? Hogy 'figyelj, Stefan, tegnap éjjel te voltál a temetőben, mikor majdnem meghalt egy nő, és nem láttad véletlenül, hogy ki zárt be minket a kriptába egy tonnás kőtömb segítségével?'
-Igen.. valami ilyesmit. De persze nem így - mondta komolyan Jordan, és az út eseménytelenül zajlott. Jordan végig Lizzie szemét nézte a visszapillantóból.

Megérkeztek az iskolába, ahol Jordan tekintetével egyből Stefant kezdte keresni, miután elvált Lizzietől és Jaspertől. Eredménytelen kutatás után megpillantotta Elenát, amint egy szőkés hajú fiúval beszélget, így megvárta a lányt, míg szabaddá válik, és odament hozzá:
-Helló, jó reggelt!
-Szia - mondta furcsán Elena.
-Lenne egy kérdésem... Nem tudod, véletlenül, hogy... merre lehet Stefan? Beszélnem kéne vele.
-Nem! - felelte idegesen Elena, összehúzott szemöldökkel, és elindult a folyosó vége felé. Jordan furán nézett a lány után, majd maga elé, mikor az eltűnt.

Elena aznap nem maradt az iskolában. A temetőbe vezetett útja. Az üres, halott, feszültséget keltő temetőbe.

---...TO BE CONTINUED...---

INTERJÚÚÚÚÚÚHÚÚÚ - Sablonkérdések egy nem sablonsztorit író nem sablonembernek :D:D

Üdv! N.J.Axel vagyok, és most *a változatosság kedvéért* nem egy újabb Részt publikálok, haneeeeeeeem......
Kapaszkodni!!
Na jó, minek?
Egy interjút készítettem egy számomra emberileg ismeretlen *eléggé ismeretlen...* személlyel, viszont, a blogjáért élek-halok. Bizonyára kitalálhattátok már, hogy nem másról van szó, miiiiiiiiiint *Dehogy találhattátok ki, és már kezdelek idegesíteni titeket...*
Tehát, nem másróóól, mint a http://icequeenbeastbelle.blogspot.com/   tulajdonosáról, Beast Belle-ről. :) Nos, vágjunk bele! :D:D

1. Tehát, az első kérdésem a neveddel kapcsolatos lesz. Miért pont Beast, és miért pont Belle?
Mivel a kedvenc mesém a Szépség és a szörnyeteg így jött a nevem. Mert két kedvenc párosom így gondoltam összerakom a nevüket. Beast(- Szörnyeteg, a mesében Adamnek hívták, mellesleg) és a második a Belle (- Szépség) így lettem én Szörnyeteg is meg Szépség is. Igazából fogalmam sincs, honnan jött, hogy ez legyen az álnevem.
2. Mikor, mi hatására kezdtél el írni és mi volt az első dolog, amibe belefogtál? Kaptál valami ösztönzést, hogy akkor jó, ez csodás lett, blogolj meg ilyenek? Vagy ez az első műved, 'Az elátkozott család'?
Először képregényeket készítettem és csak azután tértem rá a regények írására – akkor lehetettem olyan tizenkét éves. Igen, kaptam ösztönzést és ezek bátorítottak, hogy publikáljam a részeket és próbáljak minél jobb lenni. Nem az első művem az Elátkozottak – én így hívom –, de ez az egy sztorim, amit szerintem érdemes publikálnom.
3. Mesélj egy kicsit a sztori megszületéséről! Én egyedinek találom, sokat gondolkodtál rajta, hogy miről kéne írni?
Igazat megvallva, fogalmam sincs, hogy hogyan született. Ki akartam találni egy olyan világot, ahol különböző varázslények élnek és ahol még királyságok vannak. Azt hiszem jól sikerült kombinálnom ezt a két dolgot. De ezt persze az olvasók döntsék el.
4. Ha írsz, akkor bizonyára szeretsz olvasni...?
Igen, szeretek olvasni. Mostanában inkább blogokat olvasok, de azért sokszor található a kezemben könyv is.
5. Az iskolai életed különbözik a monitor előttivel? Úgy értem, van egy happy éned az iskolában, mint egy átlagos ember, tanulsz, beszélgetsz a barátaiddal, aztán hazamész, és félretéve a történteket, egy teljesen más világba éled bele magad és írsz, vagy pedig szeretsz zárkózottabb lenni a suliban is, és azon agyalni, hogy hogyan folytass valamit, vagy akár szünetekben olvasni egy könyvet, stb..?
Igazából az iskolában mindig más vagyok, a hangulatomtól függ. Nem szeretek annyira erről beszélni, szeretnék megmaradni anonim személynek. De szoktam a barátaimmal beszélni, viccelődni, de néha szokásom egy szünetet, könyvet olvasva is tölteni. Néha pedig csak magam elé bámulok és gondolkozom a következő részeken. Igen, eléggé különös teremtmény vagyok én.
6. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Fogalmam sincs, eddig csak feltevéseim voltak. Akartam már lenni történelem tanár, óvónő, titkárnő… Elképzeléseim vannak, csak célom nincsen.
7. Ösztönzött valami arra, hogy azt a szakmát válaszd?
Erre nem tudok válaszolni, mivel nem tudom, hogy mi legyek – egyáltalán miben vagyok jó és mit szeretek csinálni, amiből meg is tudok élni.
8. Milyen érzés, hogy sok dicséretet kapsz?
Elmondhatatlanul jól esnek a dicséretek. Nem bírom szavakban kifejezni.
 9. Gondolkodtál már azon, hogy egyszer író legyél, hogy ott álljanak mosolyogva a kiadott könyveiddel a kezükben, és azt kérjék, hogy írd alá; hogy izgalommal olvassák az írásaidat, vagy csak így hobbi-blog szinten űzöd?
Hobbi szinten foglalkozom az írással. De persze – mint minden írónak – nekem is megfordult a fejemben, hogy bestseller lesz az egyik regényemből, de ez csak egy álom. Nem szeretnék a jövőben komolyabban az írással foglalkozni, megmarad hobbinak.
10. Szereted az esőt? Mit gondolsz róla? *-ez kicsit kapcsolódik a gondolkodásod megismeréséhez is, mert az eső egy elvont dolog,blablabla-*
Attól függ milyen kedvem van. Számomra az eső két hangulatot is válthat ki belőlem.
10 + 1. Nem fontos, de érdekel: Ismered a The Walking Dead vagy a Vámpírnaplók című sorozatot?
A Vámpírnaplókat imádom! Kedvenc párosaim: Elena és Stefan, Klaus és Caroline.

The End :D:D
u.i.: Belle... remélem majd a későbbi részek folyamán itt leszel a blogon, mert -ésmostatöbbi0vagy1olvasóisfigyeljen- Elena és Stefan végre szerepet kapnak. Nagyobb szerepet, mint eddig. -Jaaaaaj, túl sablon ez a TVD, függeszd fel a p.....-

Na, The End még egyszer...

 Mármint az interjúnak van vége, hiszen itt most még pár dolgot elmondok, ha már nem részt írok, vagy Ramsey társam nem részt ír... Nos, előreláthatólag 6. Rész lesz a héten általam, és még készültem egy Vámpírnaplók 1. - Ébredés című könyvkritikával is. Hát, majd meglátjuk... ezen a héten mind a kettő jön mindenképpen, aztán lehet, hogy majd belefér Ramsey 7. Része is. :) További jó szórakozást, ha valamiféle tetszést éreztek a blog iránt, vagy valamelyikünk irományai iránt, akkor blablabla és iratkozzatok fel, komizzatok és blablabla!:) 

Sziasztok, jó éjt, Üdv: N.J.Axel :D:D

5. Rész - Káprázat...

-Készítsenek mindent elő! A nő állapota súlyos! - hangzott el a főorvos kiáltása a hófehér teremben, még a recepciós is felkapta a fejét. Hirtelen kicsapódott az ajtó, és betoltak egy asszonyt hordágyon.
-Rengeteg vért vesztett!
-Gyorsan a műtőbe!
-Minden eszköz elő van készítve? - csendültek el aggódó és sürgő-forgó orvosok szavai. Dr. Callaway idegesen kezdett neki a nő válságos állapotának helyrehozásához. A nővérek és a többi dolgozó csak bólogattak, majd a műtőbe igyekeztek sietve.

-15 perc múlva-

-Nem bírjuk pótolni a súlyos vérveszteséget! Szóljon már valaki a lentieknek!
-Felesleges!
-Mi az, hogy felesleges? - egy percre majdnem néma csend ült a műtőre, csak a gépek zúgtak és sípoltak felváltva.
-Nincsen vértartalék. Megsérült három főér. Az agy teljesen lesokkolt.
-Akkor... akkor mihez kezdünk?
-El fogjuk veszíteni! - szólt közbe egy alacsony, öreg orvos.
-El... - helyeselt a főorvos. - Nem tudunk mást te.....
Ekkor hangos, hosszú, egyenes sípolás hallatszott, és Dr. Callaway pedig feljegyezte a halál pontos beálltának idejét. A halott nő csillogó, zöld szemei élettelenül meredtek a fehér plafonra, és félelmet tükröztek...

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Jasper meg sem állt a seriff irodájáig. A belvárostól messze eső részen, az erdő szélétől negyed kilométerre elhelyezkedő faépület most is halkan, csendesen állt egy magas fűzfa mellett, mint szokott, Jasper cipőjének trappolására viszont az épület elé kikötött óriás méretű német juhász ugatása felverte a csendet. A fiú kopogás nélkül benyitott. Ahogy átlépte a küszöböt, egy meleg helyre ért, a házat középen két részre szelte egy üvegfal, aminek csak egy részén lehetett átlátni, közvetlen az mellett pedig egy kék színű, megviselt faajtó helyezkedett el. Jordan az üvegen kezdett dörömbölni, mire hosszú idő múlva megjelent a kicsapódó ajtó mögött Denilson, a seriff. Denilson öreg motorosnak számított, 17 éve szolgált a szakmában, bőre nagyon sötét fekete volt, és egyenruhája szinte feszült testén, hiszen enyhén pocakosodott már korára való tekintettel.
-Na? - vetette oda rágógumizás közben mogorván a seriff, mintha egy barátjával beszélgetett volna.
'Mi az, hogy na?!' - gondolta Jasper, nem tetszett neki a seriff stílusa, de nem tehetett mást, válaszolt, ő legalább rendesen. Tudta, bármit tenne, ő jönne ki rosszul. Ezért csak ennyit mondott hadarva: - A testvérem bajban van két másik hölggyel, az erdő temetőjében, egy kriptában rekedtek, valaki... valahogyan elzárta útjukat egy hatalmas kőtömb. Ki kell jönnie segíteni. - Denilson fapofával hallgatta végig a történetet, majd némi habozás után az asztalához vánszorgott Revolveréért. Jaspernek volt alkalma beleskelődni az ajtón. ,,Hú, ekkora kupi még nálunk sincs..." - mondta magában, és gondolatban nevetett.
Az úton nem szóltak egymáshoz, Denilson unott arccal követte Jaspert, míg a kriptához értek. De nagyon nagy meglepetés érte őket... A kőtömb felfordulva 'már' utat engedett a bent rekedteknek, az épület előtt feküdt mozdulatlanul egy hosszú hajú alak, egy másik lány guggolt Denilsonékat bámulva, egy fiú pedig állt meredten. Csak sziluettek látszódtak, de Jasper kilogikázta: Jordan, Lizzie, és az a másik nő...
Odafutott testvéréhez, és egyből a nyakába borult. Ránézett, és látta, hogy nincs tökéletes állapotban. Megviselt arcára kosz száradt, és enyhén izzadt is a srác.
Denilson a fekvő nőhöz sétált, akiből ömlött a vér. Lizzie továbbra is a semmibe meredt, szinte pislogás nélkül. A seriff kihívta a mentőket. Mikor kiértek, azt mondták, a nő állapota válságos, be kell szállítani, de csekély az esélye, hogy megmenekül... Tényleg nem túl kecsegtető, ha a helyszínen ránézésre ezt mondják...

Sötét volt.. Sötét, és hideg, így sétáltak vissza az irodába. Néha-néha még jegesebb szél söpört végig a fák között, amitől még Denilson is libabőrös lett.

Az üvegfal egyik részén Lizzie és Jordan álltak, Jasper ült le Denilson irodájában, Denilsonnal szembe egy nagyon nagyon kényelmetlen faszékre. Jasper izgult, hiszen még sohasem volt ,,igazi'' kihallgatáson, de Denilson elkezdte flegma hangvétellel:
-Neve?
-Jasper McCarthy.
-Honnan tudta, hogy ott vannak?
-Beszéltem Jord... a testvéremmel, aztán egyből idejöttem. Mondta, hogy hívjak segítséget, mert a két lány rossz állapotban van és valahogy bent ragadtak a kriptában.
-Hogy került a testvére a kriptába?
-Egész nap nem volt otthon. Nem...nem tudom.
-Maga honnan tudta, hogy oda kell mennie akkor?
-Megérzés.. Igen, azt hiszem, ráéreztem. Egy hosszú utcára keveredtem, míg egyszer csak a betont földút váltotta fel, és bekeveredtem az erdő temetőjébe. Mintha valami fenti erők vezéreltek volna a testvéremékhez, akik bajban voltak... - nézett Jasper az ég plafon felé.
-Ismeri a két lány valamelyikét?
-Nem. Nem ismerem semelyiket sem.
-Tehát.. rendben! - jegyzetelt valamit Denilson, majd intett az ajtó felé. - Mehet, és küldje be a testvérét! - Jasper követte az utasításokat.

Jordan is helyet foglalt. Megpróbált mosolyt erőltetni arcára, de Denilson valamiféle undorral fogadta ezt, fintorogva lapozott noteszában, és kezdte a kérdezősködést:
-Hogyan keveredtek oda, a kriptába?
-Hmm... - gondolkodott el Jordan egy másodpercig. - Lizzievel hazafelé sétáltunk, haza akartam kísérni, de meghallottunk egy női sikolyt. Félelmetes volt, de éreztük, hogy bajban van... Követtük a hangot, az irányába elindulva sírkövekbe botlottunk, és tudtuk, ez a temető. 'Az erdei temető' Valaki mintha még lett volna ott, olyan érzés volt, de nem törődtünk mással, csak azzal, hogy megtaláljuk a nőt. A kriptából mély levegővételek szűrődtek ki, ezért bementünk mindketten Lizzievel. A sötétben nem láttuk, hogy vérzik az a nő, csak azt érzékeltük, hogy ő semmire sem reagál, és szinte nincs magánál. Aztán az ajtó elé csapódott a kőtömb, ami azt hiszem, valami tartalékkő a sírok faragására, de Istenem! Hogy kerülhetett oda, hirtelen, olyan gyorsan a kripta ajtaja elé?
-Nem tudom. Még nem tudom - ez egy elég elszánt mondatnak tűnt Denilsontól.
-Aztán Lizzie mintha lesokkolt volna. Egész úton egy szót nem szólt, és még csak rám sem nézett...
-Kivizsgáltathatjuk. Látta már valahol azt a nőt, akit bent találtak?
-Nem. Nem tudom. Bent ugye nem láttam az arcát, a nagy sötét miatt, kívül pedig... Nem, nem ismerős. Nem láttam még soha. Amúgy sem élünk sok ideje Mystic Fallsban. Konkrétan, másfél napja...
-Másfél nap alatt egy ilyen balhé...
-Ezt úgy mondta, mintha én követtem volna el valamit...
-Elnézést. Még egy kérdés: honnan ismeri Lizziet?
-Ma ismertem meg, a temetőben. Mármint, a városiban. A két temető nincsen messze egymástól, sőt...
-Viszontlátásra! - intette le Denilson. Jordan meglepődve felállt, és elhagyta a termet, de Denilson követte.
-Hölgyem! Hívjunk magának orvost? - kérdezte egy fokkal kedvesebb hangnemre váltva Denilson az előtérnek számító, kályhával fűtött szobában.
Lizzie csak zavartan megrázta fejét, ezzel jelezve, hogy 'nem' a válasza.
Denilson még végignézte, ahogy a házon kívül Jordanék kikerülnek a látótérből, majd visszacammogott nagy testével a házába, megpakolta fával a tüzet, és pont a szolgálati-központi telefon harmadik csörgésére ért vissza az irodájába. Felvette a kagylót, és még mielőtt a betanult szöveget monoton hangon belemondhatta volna, más szólalt meg a vonal túlsó végén: egy tiszta férfi hang, amely a következőt mondta:
-A nő 'mindenképpen' meg fog halni. Viszont... A következő áldozat maga lesz! - a magával ragadó férfi hang nevetett egy sort, majd megszűnt a vonal, Denilson pedig félve rakta vissza a kagylót a helyére, fekete kezei remegtek, és szaporán vette a levegőt....

---...TO BE CONTINUED...---