Rendszeres olvasók

2015. április 2., csütörtök

16. Rész - Ébren álmodunk

Denilson teljesen össze volt zavarodva. Talán minden amit eddig csak tündérmesének hitt, az a valóság? Tette fel magában a kérdést, miközben autójával már a háza előtt volt. Olyan szinten halálfélelme volt az eset után, hogy egész úton szinte az egész teste remegett..Amire leginkább vágyott az egy forró fürdő, egy kávé, magány és csend. Ez már a második alkalom, hogy érdekes és fura dolgokat tapasztal, melyek egy átlag embernek örök életen át tartó lelki sérelmeket okoznak.
Fordul a kulcs, kattan a zár. A Seriff most nem veszi le a cipőjét a küszöbön, ahogy általában szokta..ez nem az a nap, pedig szeretett a megszokásainak élni. Jelen pillanatban,úgy érzi,hogy az élete már sohasem lehet olyan mint azelőtt..bárhogy szeretné elfeledni a történteket,nem lehet. Első útja a fürdőbe vezet, meg engedi a vizet, alig enged hozzá hideget, bár a rozsdás, ütött kopott tusoló fej és a csap már néha olyannyira használhatatlan,hogy vagy csak hideg vizet, vagy csak forró vizet lehet engedni. Gondolkozott már rajta sokszor, hogy lecseréli, de nem szereti a dolgait lecserélni, jó ha vannak divatos ruhák a boltban azokat természetesen megveszi, de mint említve volt a megszokások híve. Denilson behuppant a kádba, megpróbált relaxálni és 50centet hallgatott, mikor rossz időszak volt az életében az ő zenéi mindig átsegítették ezeken. Arra gondolt, ha már úgysem felejtetheti el a megtörtént dolgokat magával, inkább beleveti magát ebbe a dologba. Ki fogja deríteni kiket látott, de a mai napot pihenésre szenteli annyi bizonyos,de holnap..holnap utána jár mindennek.


        ***************************************************************************
Mindeközben Jordan állapota nem javult, sőt csak rosszabb lett. Stefan mindenkit hazaküldött a partiról, jelen pillanatban Jordanre kell koncentrálniuk. Sasha egy sötét szürke, fényes vas edényben forralt valamit. Talán vizet, melybe nem a tipikus varázsdolgokat dobálta mint amire mindenki gondolna mint például: egérfarok, denevérszárny, békaláb. Nem, Sasha sohasem hitt az ilyenekben, sőt ezek általában a legsötétebb mágiához kellenek, melynek létezése nem is bizonyos. Szóval Sasha csak egyszerű gyógynövényeket tett a gőzölgő főzetbe. Elixírt próbált készíteni Jordannek, mellyel enyhülhetnek kínjai. Nora, Javíer és Stefan közben már elindultak Jasper keresésére. Sasha megpróbált egy nyomkövető bűbájt alkalmazni, mely megmutatta, hogy Jasper a város szélén egy elhagyatott területen van, a temető környékén. Nora már sejtette, hogy bizonyosan baj lehet, mert Jasper nem szeretett temetőbe mászkálni, önszántából biztosan nem ment volna oda. Mind hárman már a kocsiban voltak. A lehető legközelebbi úton próbáltak odajutni, Javíer vezetett, mert a partin egyedül ő nem ivott. Ennek oka az volt, hogy ő Jordannel szeretett volna koccintani, de mire eljutottak volna odáig, nos ő már rosszul volt.
-Merre megyünk?-szólalt meg csodálkozva Nora.
-A temető felé, mivel a nyomkereső bűbáj ezt mutatta.-méltatlankodott Stefan.
-Érdekes, nem is tudtam, hogy erre is lehet a temetőbe menni.-csodálkozott Nora.
-Pedig lehet, két-három perc és ott is vagyunk.-mosolygott Javíer.
-Remélem jól van.-sopánkodott a lány.
-Biztosan jól van.-mondta szinte egyszerre a két fiú.
Az időjárás még mindig nem volt az a kifejezetten jó. De hát nincs mit tenni.Tél van. A hó esett, az út csúszott, de ez most nem érdekelte Javíert, olyan gyorsan ment, ahogy csak tudott. Nora az ablaküvegen kissé bambán bámult a semmibe. Jasperen agyalt és persze Jordanen. Remélte, hogy minden rendben lesz.
Mikor megérkeztek a temető kapujához nem látták Jaspert sehol.
-Srácok, jobb lenne ha szétválnánk, én megyek egyedül a temető körül, te pedig maradj Norával és nézzetek szét a temetőben.
-Rendben Javíer. Bármi van hívj.
-Úgy lesz.-mosolygott.
A hó nagypelyhekben hullott, az egész látóteret befedte a nagy fehérség. Így legalább könnyen észrevehetők nem oda illő dolgok. Például Jasper.
Javíer már vagy negyed órája bolyongott. Minden hol, alaposan körülnézett, már majdnem körbe ért a temető körül és fordult volna vissza mikor a temető melletti erdőben egy ember alakot látott a földön feküdni. Az erdő sötét volt, a nagy magas lucfenyők magas ágain lévő vastag tűlevelek megakadályozták,hogy a hó beeshessen az erdőbe. Javíer azonnal odafutott és látta,hogy Jasper az, de valami nem volt ugyanolyan, mint mikor Jasper eltűnt. Ruhái szakadtak, karmolás nyomok borítják. Pedig kedvenc ruhája volt, kék fekete kockás ing és kék farmer, melyet Jordantől kapott Karácsonyra. Sokszor viselte ezeket, bár ezek után kétséges, hogy használhatóak lesznek. Jasper szinte meztelen volt, így Javíer odaadta bőrkabátját Jaspernak, közben SMS-t küldött Stefannak. Miután ezzel megvolt megpróbálta ébresztgetni, Jaspert, pofozgatta, szólitgatta.
-Hey, Jasper. Jasper ébredj. Jordan rosszul van. Szüksége van rád.
A fiú megmozdult, majd kinyitotta szemeit.
-Hol vagyok, mi történt velem?-kérdezte Jasper.
-A temető melletti erdőben vagyunk és valószínűleg átváltoztál,te vagy a vérfarkas, de sietnünk kell, Jordan nagyon rosszul van a többit majd otthon megbeszéljük.Sasha hívott és azt mondta az elixírhez, ami Jordannek kell, ahhoz kell a véred.Nem késlekedhetünk. Gyere kapaszkodj belém.
A temető kapujánál már Stefan és Nora várta őket. A lány azon nyomban odafutott Jasperhez.
-Jól vagy drágám? Mi történt?-Nora átölelte Jaspert és beültek az autóba.

           ***********************************************************

-Tetszett a koncert, jó volt, tényleg.-szólalt meg kissé irónikus hangon a fiú.
-Köszönöm.De téged,hogy is hívnak?
-Tudni fogod nem sokára.A legrosszabb rémálmod testvér.Inkább azt mondd  el téged, hogy hívnak. Ja igen..Garry Gayson kint van a plakáton. A híres énekes, akit csak a hangjáért szeretnek. Ja nem.-nevetett a fiú.
-Miért mondod ezeket, mivel ártottam neked?-mondta kíváncsian a szőke, kicsit göndör fiú aki, oly annyira elérzékenyült ,hogy szinte már könnyezett.
-Élsz.-és abban a másodpercben már, a szemfogai Gayson ütő ereibe simultak.
-Egyébként Christian vagyok..de nem öllek meg, tervem van veled és eldobta magától a testet, mely úgy dőlt el, akár egy krumplis zsák..           To Be Continued.......         Üdv: Ramsey Scott Brown