-Rengeteg vért vesztett!
-Gyorsan a műtőbe!
-Minden eszköz elő van készítve? - csendültek el aggódó és sürgő-forgó orvosok szavai. Dr. Callaway idegesen kezdett neki a nő válságos állapotának helyrehozásához. A nővérek és a többi dolgozó csak bólogattak, majd a műtőbe igyekeztek sietve.
-15 perc múlva-
-Nem bírjuk pótolni a súlyos vérveszteséget! Szóljon már valaki a lentieknek!
-Felesleges!
-Mi az, hogy felesleges? - egy percre majdnem néma csend ült a műtőre, csak a gépek zúgtak és sípoltak felváltva.
-Nincsen vértartalék. Megsérült három főér. Az agy teljesen lesokkolt.
-Akkor... akkor mihez kezdünk?
-El fogjuk veszíteni! - szólt közbe egy alacsony, öreg orvos.
-El... - helyeselt a főorvos. - Nem tudunk mást te.....
Ekkor hangos, hosszú, egyenes sípolás hallatszott, és Dr. Callaway pedig feljegyezte a halál pontos beálltának idejét. A halott nő csillogó, zöld szemei élettelenül meredtek a fehér plafonra, és félelmet tükröztek...
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Jasper meg sem állt a seriff irodájáig. A belvárostól messze eső részen, az erdő szélétől negyed kilométerre elhelyezkedő faépület most is halkan, csendesen állt egy magas fűzfa mellett, mint szokott, Jasper cipőjének trappolására viszont az épület elé kikötött óriás méretű német juhász ugatása felverte a csendet. A fiú kopogás nélkül benyitott. Ahogy átlépte a küszöböt, egy meleg helyre ért, a házat középen két részre szelte egy üvegfal, aminek csak egy részén lehetett átlátni, közvetlen az mellett pedig egy kék színű, megviselt faajtó helyezkedett el. Jordan az üvegen kezdett dörömbölni, mire hosszú idő múlva megjelent a kicsapódó ajtó mögött Denilson, a seriff. Denilson öreg motorosnak számított, 17 éve szolgált a szakmában, bőre nagyon sötét fekete volt, és egyenruhája szinte feszült testén, hiszen enyhén pocakosodott már korára való tekintettel.
-Na? - vetette oda rágógumizás közben mogorván a seriff, mintha egy barátjával beszélgetett volna.
'Mi az, hogy na?!' - gondolta Jasper, nem tetszett neki a seriff stílusa, de nem tehetett mást, válaszolt, ő legalább rendesen. Tudta, bármit tenne, ő jönne ki rosszul. Ezért csak ennyit mondott hadarva: - A testvérem bajban van két másik hölggyel, az erdő temetőjében, egy kriptában rekedtek, valaki... valahogyan elzárta útjukat egy hatalmas kőtömb. Ki kell jönnie segíteni. - Denilson fapofával hallgatta végig a történetet, majd némi habozás után az asztalához vánszorgott Revolveréért. Jaspernek volt alkalma beleskelődni az ajtón. ,,Hú, ekkora kupi még nálunk sincs..." - mondta magában, és gondolatban nevetett.
Az úton nem szóltak egymáshoz, Denilson unott arccal követte Jaspert, míg a kriptához értek. De nagyon nagy meglepetés érte őket... A kőtömb felfordulva 'már' utat engedett a bent rekedteknek, az épület előtt feküdt mozdulatlanul egy hosszú hajú alak, egy másik lány guggolt Denilsonékat bámulva, egy fiú pedig állt meredten. Csak sziluettek látszódtak, de Jasper kilogikázta: Jordan, Lizzie, és az a másik nő...
Odafutott testvéréhez, és egyből a nyakába borult. Ránézett, és látta, hogy nincs tökéletes állapotban. Megviselt arcára kosz száradt, és enyhén izzadt is a srác.
Denilson a fekvő nőhöz sétált, akiből ömlött a vér. Lizzie továbbra is a semmibe meredt, szinte pislogás nélkül. A seriff kihívta a mentőket. Mikor kiértek, azt mondták, a nő állapota válságos, be kell szállítani, de csekély az esélye, hogy megmenekül... Tényleg nem túl kecsegtető, ha a helyszínen ránézésre ezt mondják...
Sötét volt.. Sötét, és hideg, így sétáltak vissza az irodába. Néha-néha még jegesebb szél söpört végig a fák között, amitől még Denilson is libabőrös lett.
Az üvegfal egyik részén Lizzie és Jordan álltak, Jasper ült le Denilson irodájában, Denilsonnal szembe egy nagyon nagyon kényelmetlen faszékre. Jasper izgult, hiszen még sohasem volt ,,igazi'' kihallgatáson, de Denilson elkezdte flegma hangvétellel:
-Neve?
-Jasper McCarthy.
-Honnan tudta, hogy ott vannak?
-Beszéltem Jord... a testvéremmel, aztán egyből idejöttem. Mondta, hogy hívjak segítséget, mert a két lány rossz állapotban van és valahogy bent ragadtak a kriptában.
-Hogy került a testvére a kriptába?
-Egész nap nem volt otthon. Nem...nem tudom.
-Maga honnan tudta, hogy oda kell mennie akkor?
-Megérzés.. Igen, azt hiszem, ráéreztem. Egy hosszú utcára keveredtem, míg egyszer csak a betont földút váltotta fel, és bekeveredtem az erdő temetőjébe. Mintha valami fenti erők vezéreltek volna a testvéremékhez, akik bajban voltak... - nézett Jasper az ég plafon felé.
-Ismeri a két lány valamelyikét?
-Nem. Nem ismerem semelyiket sem.
-Tehát.. rendben! - jegyzetelt valamit Denilson, majd intett az ajtó felé. - Mehet, és küldje be a testvérét! - Jasper követte az utasításokat.
Jordan is helyet foglalt. Megpróbált mosolyt erőltetni arcára, de Denilson valamiféle undorral fogadta ezt, fintorogva lapozott noteszában, és kezdte a kérdezősködést:
-Hogyan keveredtek oda, a kriptába?
-Hmm... - gondolkodott el Jordan egy másodpercig. - Lizzievel hazafelé sétáltunk, haza akartam kísérni, de meghallottunk egy női sikolyt. Félelmetes volt, de éreztük, hogy bajban van... Követtük a hangot, az irányába elindulva sírkövekbe botlottunk, és tudtuk, ez a temető. 'Az erdei temető' Valaki mintha még lett volna ott, olyan érzés volt, de nem törődtünk mással, csak azzal, hogy megtaláljuk a nőt. A kriptából mély levegővételek szűrődtek ki, ezért bementünk mindketten Lizzievel. A sötétben nem láttuk, hogy vérzik az a nő, csak azt érzékeltük, hogy ő semmire sem reagál, és szinte nincs magánál. Aztán az ajtó elé csapódott a kőtömb, ami azt hiszem, valami tartalékkő a sírok faragására, de Istenem! Hogy kerülhetett oda, hirtelen, olyan gyorsan a kripta ajtaja elé?
-Nem tudom. Még nem tudom - ez egy elég elszánt mondatnak tűnt Denilsontól.
-Aztán Lizzie mintha lesokkolt volna. Egész úton egy szót nem szólt, és még csak rám sem nézett...
-Kivizsgáltathatjuk. Látta már valahol azt a nőt, akit bent találtak?
-Nem. Nem tudom. Bent ugye nem láttam az arcát, a nagy sötét miatt, kívül pedig... Nem, nem ismerős. Nem láttam még soha. Amúgy sem élünk sok ideje Mystic Fallsban. Konkrétan, másfél napja...
-Másfél nap alatt egy ilyen balhé...
-Ezt úgy mondta, mintha én követtem volna el valamit...
-Elnézést. Még egy kérdés: honnan ismeri Lizziet?
-Ma ismertem meg, a temetőben. Mármint, a városiban. A két temető nincsen messze egymástól, sőt...
-Viszontlátásra! - intette le Denilson. Jordan meglepődve felállt, és elhagyta a termet, de Denilson követte.
-Hölgyem! Hívjunk magának orvost? - kérdezte egy fokkal kedvesebb hangnemre váltva Denilson az előtérnek számító, kályhával fűtött szobában.
Lizzie csak zavartan megrázta fejét, ezzel jelezve, hogy 'nem' a válasza.
Denilson még végignézte, ahogy a házon kívül Jordanék kikerülnek a látótérből, majd visszacammogott nagy testével a házába, megpakolta fával a tüzet, és pont a szolgálati-központi telefon harmadik csörgésére ért vissza az irodájába. Felvette a kagylót, és még mielőtt a betanult szöveget monoton hangon belemondhatta volna, más szólalt meg a vonal túlsó végén: egy tiszta férfi hang, amely a következőt mondta:
-A nő 'mindenképpen' meg fog halni. Viszont... A következő áldozat maga lesz! - a magával ragadó férfi hang nevetett egy sort, majd megszűnt a vonal, Denilson pedig félve rakta vissza a kagylót a helyére, fekete kezei remegtek, és szaporán vette a levegőt....
---...TO BE CONTINUED...---
-Felesleges!
-Mi az, hogy felesleges? - egy percre majdnem néma csend ült a műtőre, csak a gépek zúgtak és sípoltak felváltva.
-Nincsen vértartalék. Megsérült három főér. Az agy teljesen lesokkolt.
-Akkor... akkor mihez kezdünk?
-El fogjuk veszíteni! - szólt közbe egy alacsony, öreg orvos.
-El... - helyeselt a főorvos. - Nem tudunk mást te.....
Ekkor hangos, hosszú, egyenes sípolás hallatszott, és Dr. Callaway pedig feljegyezte a halál pontos beálltának idejét. A halott nő csillogó, zöld szemei élettelenül meredtek a fehér plafonra, és félelmet tükröztek...
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Jasper meg sem állt a seriff irodájáig. A belvárostól messze eső részen, az erdő szélétől negyed kilométerre elhelyezkedő faépület most is halkan, csendesen állt egy magas fűzfa mellett, mint szokott, Jasper cipőjének trappolására viszont az épület elé kikötött óriás méretű német juhász ugatása felverte a csendet. A fiú kopogás nélkül benyitott. Ahogy átlépte a küszöböt, egy meleg helyre ért, a házat középen két részre szelte egy üvegfal, aminek csak egy részén lehetett átlátni, közvetlen az mellett pedig egy kék színű, megviselt faajtó helyezkedett el. Jordan az üvegen kezdett dörömbölni, mire hosszú idő múlva megjelent a kicsapódó ajtó mögött Denilson, a seriff. Denilson öreg motorosnak számított, 17 éve szolgált a szakmában, bőre nagyon sötét fekete volt, és egyenruhája szinte feszült testén, hiszen enyhén pocakosodott már korára való tekintettel.
-Na? - vetette oda rágógumizás közben mogorván a seriff, mintha egy barátjával beszélgetett volna.
'Mi az, hogy na?!' - gondolta Jasper, nem tetszett neki a seriff stílusa, de nem tehetett mást, válaszolt, ő legalább rendesen. Tudta, bármit tenne, ő jönne ki rosszul. Ezért csak ennyit mondott hadarva: - A testvérem bajban van két másik hölggyel, az erdő temetőjében, egy kriptában rekedtek, valaki... valahogyan elzárta útjukat egy hatalmas kőtömb. Ki kell jönnie segíteni. - Denilson fapofával hallgatta végig a történetet, majd némi habozás után az asztalához vánszorgott Revolveréért. Jaspernek volt alkalma beleskelődni az ajtón. ,,Hú, ekkora kupi még nálunk sincs..." - mondta magában, és gondolatban nevetett.
Az úton nem szóltak egymáshoz, Denilson unott arccal követte Jaspert, míg a kriptához értek. De nagyon nagy meglepetés érte őket... A kőtömb felfordulva 'már' utat engedett a bent rekedteknek, az épület előtt feküdt mozdulatlanul egy hosszú hajú alak, egy másik lány guggolt Denilsonékat bámulva, egy fiú pedig állt meredten. Csak sziluettek látszódtak, de Jasper kilogikázta: Jordan, Lizzie, és az a másik nő...
Odafutott testvéréhez, és egyből a nyakába borult. Ránézett, és látta, hogy nincs tökéletes állapotban. Megviselt arcára kosz száradt, és enyhén izzadt is a srác.
Denilson a fekvő nőhöz sétált, akiből ömlött a vér. Lizzie továbbra is a semmibe meredt, szinte pislogás nélkül. A seriff kihívta a mentőket. Mikor kiértek, azt mondták, a nő állapota válságos, be kell szállítani, de csekély az esélye, hogy megmenekül... Tényleg nem túl kecsegtető, ha a helyszínen ránézésre ezt mondják...
Sötét volt.. Sötét, és hideg, így sétáltak vissza az irodába. Néha-néha még jegesebb szél söpört végig a fák között, amitől még Denilson is libabőrös lett.
Az üvegfal egyik részén Lizzie és Jordan álltak, Jasper ült le Denilson irodájában, Denilsonnal szembe egy nagyon nagyon kényelmetlen faszékre. Jasper izgult, hiszen még sohasem volt ,,igazi'' kihallgatáson, de Denilson elkezdte flegma hangvétellel:
-Neve?
-Jasper McCarthy.
-Honnan tudta, hogy ott vannak?
-Beszéltem Jord... a testvéremmel, aztán egyből idejöttem. Mondta, hogy hívjak segítséget, mert a két lány rossz állapotban van és valahogy bent ragadtak a kriptában.
-Hogy került a testvére a kriptába?
-Egész nap nem volt otthon. Nem...nem tudom.
-Maga honnan tudta, hogy oda kell mennie akkor?
-Megérzés.. Igen, azt hiszem, ráéreztem. Egy hosszú utcára keveredtem, míg egyszer csak a betont földút váltotta fel, és bekeveredtem az erdő temetőjébe. Mintha valami fenti erők vezéreltek volna a testvéremékhez, akik bajban voltak... - nézett Jasper az ég plafon felé.
-Ismeri a két lány valamelyikét?
-Nem. Nem ismerem semelyiket sem.
-Tehát.. rendben! - jegyzetelt valamit Denilson, majd intett az ajtó felé. - Mehet, és küldje be a testvérét! - Jasper követte az utasításokat.
Jordan is helyet foglalt. Megpróbált mosolyt erőltetni arcára, de Denilson valamiféle undorral fogadta ezt, fintorogva lapozott noteszában, és kezdte a kérdezősködést:
-Hogyan keveredtek oda, a kriptába?
-Hmm... - gondolkodott el Jordan egy másodpercig. - Lizzievel hazafelé sétáltunk, haza akartam kísérni, de meghallottunk egy női sikolyt. Félelmetes volt, de éreztük, hogy bajban van... Követtük a hangot, az irányába elindulva sírkövekbe botlottunk, és tudtuk, ez a temető. 'Az erdei temető' Valaki mintha még lett volna ott, olyan érzés volt, de nem törődtünk mással, csak azzal, hogy megtaláljuk a nőt. A kriptából mély levegővételek szűrődtek ki, ezért bementünk mindketten Lizzievel. A sötétben nem láttuk, hogy vérzik az a nő, csak azt érzékeltük, hogy ő semmire sem reagál, és szinte nincs magánál. Aztán az ajtó elé csapódott a kőtömb, ami azt hiszem, valami tartalékkő a sírok faragására, de Istenem! Hogy kerülhetett oda, hirtelen, olyan gyorsan a kripta ajtaja elé?
-Nem tudom. Még nem tudom - ez egy elég elszánt mondatnak tűnt Denilsontól.
-Aztán Lizzie mintha lesokkolt volna. Egész úton egy szót nem szólt, és még csak rám sem nézett...
-Kivizsgáltathatjuk. Látta már valahol azt a nőt, akit bent találtak?
-Nem. Nem tudom. Bent ugye nem láttam az arcát, a nagy sötét miatt, kívül pedig... Nem, nem ismerős. Nem láttam még soha. Amúgy sem élünk sok ideje Mystic Fallsban. Konkrétan, másfél napja...
-Másfél nap alatt egy ilyen balhé...
-Ezt úgy mondta, mintha én követtem volna el valamit...
-Elnézést. Még egy kérdés: honnan ismeri Lizziet?
-Ma ismertem meg, a temetőben. Mármint, a városiban. A két temető nincsen messze egymástól, sőt...
-Viszontlátásra! - intette le Denilson. Jordan meglepődve felállt, és elhagyta a termet, de Denilson követte.
-Hölgyem! Hívjunk magának orvost? - kérdezte egy fokkal kedvesebb hangnemre váltva Denilson az előtérnek számító, kályhával fűtött szobában.
Lizzie csak zavartan megrázta fejét, ezzel jelezve, hogy 'nem' a válasza.
Denilson még végignézte, ahogy a házon kívül Jordanék kikerülnek a látótérből, majd visszacammogott nagy testével a házába, megpakolta fával a tüzet, és pont a szolgálati-központi telefon harmadik csörgésére ért vissza az irodájába. Felvette a kagylót, és még mielőtt a betanult szöveget monoton hangon belemondhatta volna, más szólalt meg a vonal túlsó végén: egy tiszta férfi hang, amely a következőt mondta:
-A nő 'mindenképpen' meg fog halni. Viszont... A következő áldozat maga lesz! - a magával ragadó férfi hang nevetett egy sort, majd megszűnt a vonal, Denilson pedig félve rakta vissza a kagylót a helyére, fekete kezei remegtek, és szaporán vette a levegőt....
---...TO BE CONTINUED...---
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése