Wornew Street... talán a város leghosszabb utcája. Egy idő után Jaspernek is elég szembetűnő volt, mintha az út nem akarna véget érni. Mindenhol ugyanaz a monoton látvány tárult a szeme elé... házak, villanyoszlopok. Jasper eszébe jutott, mi van, ha nem is erre jött Jordan, mi van, ha időpocséklás erre keresni őt? De aztán úgy gondolta, ha már idáig eljött, akkor most már elmegy az út végéig. Legalább kiszellőzik egy kicsit a feje. Hátha nem gondol arra, miféle szörnyűségek is történhettek szeretett fivérével. De nem sikerült, hiszen folyamatosan rá gondolt. Jasper arra gondolt, biztos csak paranoiás vagy ilyesmi..amint újra felnézett már nem a házak monoton látványa fogadta. hanem egy erdő keresztezte útját. Látta hogy az út kétfelé ágazik. Nem tudta, merre menjen. Azon töprengett, vajon Jordan merre menne? Jasper elindult a balra, mintha valamely természetfeletti sugallat arra sarkallta volna, hogy arra menjen. Az ösvény inkább két oldalról dzsungellel körülvett kis állatok által kilépdelt csapásnak tűnt. Az erdő magányos volt, elhagyatott és lakatlan. Jasper sohasem szeretett egyedül lenni. Legszívesebben most a testvérével meséltek volna "vicces" sztorikat a kandalló mellett, mályvacukrot sütögetve a nyárson. De a helyzet most teljesen más volt: testvére nincs meg és meg kell találnia. Már lassan kezdett teljesen lemenni a nap, de Jasper csak ment előre. A telefonjával Jordant próbálta hívni de nem volt térerő. Egyszer mintha egy sírkő keresztezné útját. Kicsit megborzongott.
-Már csak ez kellett nekem... egy temető... - suttogta halkan Jasper. Nem igazán szokott magában beszélni, de úgy érezte nincs egyedül. Lépteket hallott. Hol hangosan, hol inkább egyre halkulóbban törték fel a temető csendjét. Jasper könyörgött Istennek, hogy csak egy kis állat legyen, leginkább egy nyuszi. A nagy feketeségben szemgolyói egyre kevésbé segítették ki...megpróbált a telefonjával világítani. Hirtelen egy sikoly hallatszott a távolból, a kripták körül, amelyek gondosan egy nagy kőtömbbel voltak elzárva. Jasper arra gondolt, mi van, ha ott van Jordan is, ennek tudatában oda lopódzott a kriptához. Mintha az egyik hang belülről nagyon ismerős lenne...
-Hey, Jordan itt vagy? Én vagyok az, Jasper.
-Jasper, cseszd meg! Fel sem foghatod, mennyire örülök neked! Nem tudom most elmagyarázni, mi és hogy történt..próbálj meg visszamenni a városba, szólj a seriffnek, hívj segítséget. Mi majd valahogy megleszünk.Velem van egy lány Lizzienek hívják, nemrég, mintha sokkos állapotba került volna, és van itt egy sérült nő is, ráadásul ez a rohadt nagy kőtömb eltorlaszolja a kijáratot...
Jasper próbálta felfogni, mit mondott neki Jordan, habozott egy kicsit, de rájött igaza van. A kőtömb lehetett vagy 2 tonna. Ezt egy ember nem tehette ide. Jasper idegességében jó nagyokat rugdalt a sziklába. Nem segített, de dühlevezetésnek megtette.
-Próbáld meg vízszintes pozícióban lefektetni! Sietek ahogy csak tudok, vigyázz magadra, Jordan!
-Te is, és ne feledd, akárkit látsz, hogy feléd közeledik vagy csak lépteket hallasz, te csak fuss!
Jasper az éj sötétjében megpróbált minél hamarabb hazajutni. Nem nézett hátra egy pillanatra sem, folyton testvére és az a lány jutott eszébe, és a sikolya. Nagyon megrémítette. Pedig Jasper nem az az igazán félős fajta.. Már a titokzatos ösvényen gázolt át szellőléptekkel, amikor ismét meghallott egy nesz maga mögül. De ő csak rágyorsított. Szívverése mintha elnyomná a léptek zaját - gondolta, és még nagyobb tempóra váltott.
-Ó, Istenem, csak most az egyszer segíts meg, kérlek! - mondta Jasper remegő hanggal.
Jasper minden porcikája zilált a félelemtől, remegett. Talán ennyire még nem félt soha. Nem is attól rettegett, hogy meghal vagy hogy bántani fogják, hanem a tudatlanságtól, a kételyektől, hogy nem tudja, mi van ott. Leginkább az járt a fejében, ki zárhatta be a testvérét abba a retkes kriptába...
---...TO BE CONTINUED...---
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése