Jasper a nappal együtt ébredt, testvérére még várnia kellett vagy fél órát, mire magához tér, és egy kávéval elindítsák a napot. Majd felöltözve, összepakolva elindították a motort is, már az autóban ültek, és az őszi, fáradt reggeli napsugarak közt robogtak, egészen a középiskoláig.
-Ez... Mystic Falls... - mondta csodálkozva Jordan.
-Nem mondod?! - vette viccesre a hangsúlyt Jasper, majd lekanyarodott a főútról, ahonnan már csak 2-3 utcányira állt az a nagy, régies épület, aminek folyosói az emeleten is körbe-körbe cikáztak, hogy kör alakú boltívet alakítson ki az amúgy csúcsosodó tetejű iskolának. Az alap színén, a halovány szürke köveken már néhol téglák vették át a szerepet, graffitik az eldugottabb helyeken, de az összképet tarkították még fák, bokrok, melyek most kezdtek el búcsúzni zöld leveleiktől, illetve egy mesterséges virágoskert, de hogy mi a frásznak, azt még a készítője sem tudhatja, hiszen mindenki csak úgy elsétált mellette. Jordan talán egyedül lehetett kivétel, hiszen ő egy másodpercre megállt, és elmormolt egy 'Hűhá'-t, majd követte testvérét az épület előterébe.
Morajló tömeg, mindenki beszélgetett, vagy telefonon, vagy csapatokba verődve, de Jordan és Jasper egymás mellett sétáltak egy szót sem szólva. A rengeteg diák között ütközgetve haladtak, míg bele nem ütköztek egy magas, nagykeretes szemüvegű, őszes emberbe, aki valószínűleg inkább tanár, mint diák.
-Áh, az új srácok! Tudják, - vette fel Jordan és Jasper rohanó gyaloglását a zajos teremben a tömeg között - tudják, az új srácokat mindig nagyon kedvesen fogadjuk. Persze, történtek már verekedések, hogy valakinek nem tetszett egy-egy új gyerek stílusa, de az régen történt már... Mostanra sokkal jobban odafigyelünk. Egyébként, rajtatok kívül senki nem csatlakozott idén a tanulók új körébe, szóval, legyetek üdvözölve a Mystic Falls szívében elhelyezkedő iskolában! - a tanárúr megfordult, úgy beszélt Jasperékhez, és miközben az üdvözlet közben széttárta kezeit, véletlen fejbe vágott egy alacsony, vörös hajú leányt.
-Ó, menjetek csak! Az igazgató biztosan vár már rátok... - vetette oda Jaspernek. - Jaj, kislány, bocsáss meg, sajnálom! Véletlen volt, nem láttam, hogy.......
És a tanár hangja már túl messzinek tűnt ahhoz, hogy Jordanék hallják, hogyan próbál bocsánatot kérni a vörös ,,kislánytól". Inkább összenéztek, nevettek egy sort, majd mentek tovább. Az igazgatói iroda túlságosan is hirtelen kanyarodott el jobbra, tehát egy rohanó diák még az íves kanyar előtt a falnak csapódott volna, de Jordanék nem; ők sasszemekkel figyeltek mindent és mindenkit, megjegyezték az apró részleteket, hiszen tudták, hogy a későbbiekben szükségük lehet rá, leginkább az elkövetkezendő egy évben.
-Te kopogsz, én beszélek! - lépett hátrébb a vékony, sötétbarna faajtótól Jordan. Jasper egy szó nélkül kopogtatott, és talán a 'Kopp-Kopp'-al egy ütemre csendült fel egy vékony, kedves hangon az a szó, hogy 'Gyere!'. Jordan hallgatott előbb az utasításra, testvérét megelőzve beugrott a küszöbön, és üdvözölte az igazgatónőt. Jasper is csatlakozott, becsukta maga után az ajtót, majd köszönt.
Az igazgatónő irodája a maga módján zsúfoltnak tűnt, hiszen alig látszott valami a hófehérre meszelt falból, hisz mindenhol portrék, fényképek, festmények lógtak, némelyik egymásba ütközve, annyira nem szorult neki hely. A terem egyébként eléggé nagy volt, kényelmesen elfért benne az íróasztal, rajta papírok halmai, két szekrény egy-egy sarokban, egy hűtő, egy polc, roskadásig megrakva könyvekkel -Jordan szeme ezen akadt meg először csodálkozóan-, Jasper pedig inkább egy mennyezetről leereszkedő fokhagyma-füzérre bámult szinte tátott szájjal.
-Jordan, és Jasper McCarthy... Két új fiú. Az órarendjeiket most átadom - ezzel a fiókjában kotorászás után átnyújtott két zöldes kemény papírt, amire rá volt írva, hogy mikor, s melyik teremben jelenjünk meg. - A házirendet megértették a beiratkozáskor, igaz? - az igazgatónő hangja gépiesen, de mégis kedvesen csengett.
Jasper csak bólintott, Jordan még mindig a könyveket nézte, és kifelé álló részükről mutatóujjával lesöpörte a port.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Megszólalt a csengő, és a nagy tömeg ugyanolyan robajjal zúdult befelé a termekbe, ahogyan kifelé is. Jordan és Jasper még mindig egymást követve rohantak a történelem terem felé, mikor két magas, nagydarab srác elállta az útjukat. Az egyik leszólta Jordan haját.
-És neked ahhoz mi közöd van? - védte be Jasper.
-Hozzád ki szólt? - szólt az egyik srác és megragadta Jasper pulcsijának nyakát, mire Jordan teljes erejéből meglökte azt, de a társa behúzott egy nagyot Jordannak. Jordan az orrát tapogatva hajolt le a szemüvegéért, de most egy rúgás érte, így teljesen a földre került. Röviddel ezután Jasper is melléhullott, és Jordan eltompulva hallotta, amint az egyik srác gúnyos hangsúllyal azt kérdezi: ,,Van nálatok pénz?" Ezután a másik nevetését vélte felfedezni. De egyszer csak egy harmadik hang is feltűnt a távolból, legalábbis Jordan onnan hallotta:
-Mert ha nincs? - tökéletesen nyugodt hang volt, ami betöltötte az egész üres folyosót, és hallatára egyből elnémult az idegesítő nevetés. Jordan, amennyire tudott, szédelegve felpillantott. Egy kb. 180 centis, magas, stílusosan vagány, barna hajú fiút látott, tiszta farmernadrágot viselt, és vékony bőrdzsekit húzott rövidujjú, sötétfekete pólójára. Tekintete nyugodtan pásztázta a két elnémult srácot, de kékeszöld szemei idegesen szórták a szikrákat. Egy hihetetlenül hirtelen mozdulattal elkapta az egyiket, ahogyan az tette Jasperrel, és a lehető legmesszebbre lökte, ugyanezt a másikkal, aki remegett. A titokzatos ,,megmentő" nézte, ahogy vissza-visszapillantva elszaladnak, és eltűnnek a folyosó végén, majd nyugodt léptekkel Jasperhez lépett, kezet nyújtott neki, és felsegítette. Jordan addigra már magától is felkelt, és csodálkozva méregette a fiút, miközben vérző orrához tartott egy zsebkendőt.
-Éb Jordab bagyok. Ő az ubokatestbérem, Jasber - mutogatott testvérére.
-Ste.. Stefan - mondta nyugodtan, de mikor tekintete Jordanre tévedt, ez a nyugodtság, mintha köddé vált volna. Elkapta fejét a másik irányba, és Jasperre mosolygott. Intett a két fiúnak, majd eltávozott egyetlen szó nélkül.
-Ez eléggé... furcsa.. erőltetett volt - kezdte Jasper, Jordan felé fordulva. - Meg sem köszöntük. Oh, Stefan, várj! Köszö... - egy másodpercig futva Stefan felé indult, de meglepetten vette észre, hogy Stefan felszívódott, eltűnt a folyosóról, és már csak ketten álltak ott. A testvérpár. Két új diák ebben a nagy, régi iskolában: Jordan, és Jasper McCarthy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése