-Ébredj! Héj, nyugi. Jordan, jól vagy? - Jordan lassan, óvatosan nyitogatta a szemeit. Az első, amit megpillantott, az Stefan és Jasper feléje hajoló arca volt. Mindkettőn aggodalmat vélt felfedezni.
-Igen, megvagyok, csak zsong a fejem... Olyan furcsát álmodtam... - nyújtotta kezeit testvére felé, és a segítő kézért kapva feltápászkodott. - Apropó, hogy a gyászban kerültem ide? - nézett furcsán.
,,Alva jártál... alva jártál!" - hasított fejébe egy hang, s bár csak ő hallotta, de fejéhez kapva a többieknek is kimutatta, hogy valami nem stimmel vele. Jasper aggódóan megtámasztotta az eldőlő fiút, aki csak ennyit mondott:
-Jól vagyok, minden okés. Azt hiszem... alva jártam - és fejét fogta.
A három fiú már nem ment vissza órákra. Helyette Mystic Falls parkját választották, ami az egyik leggyönyörűbb látnivaló a környéken, de elég közel van hozzá az elmegyógyintézet és az erdő, ahol a nemrégiben lezajló eset történt. Furcsa módon ez csak Jaspert, és -látszólag- Stefant nyugtalanította, Jordan csak vidáman, mintha előbb mi sem történt volna, mosolyogva, és érdeklődően járt a fák közt. Ezek már a régi, megszokott hangulatú fák voltak, a vidámság stílusával, amik megnyugtatóvá tették az összhangot a tájon, csak Jasperék valamiért nem vették az adást ebből. Mindenhol csak a természet képei éltek, ahol jártak, sehol semmi, ami elrondítaná a látványt, galambok, növények, és egyetlen varjú... Mi? Egyetlen varjú?
A madár láttán Jordant remegés kapta el. Konkrétan, először csak a szemei remegtek, majd mikor megállt, hogy csak bámulja és bámulja a madarat, lábait is mozgógörcs kapta el, majd a madár hirtelen tovaszállt az elmegyógyintézet hatalmas kertje, és alacsony, de nagyon nagy területű épülete felé.
-Menjünk tovább - erőltetett hirtelen mosolyt szájára Jordan, de három-négy perc gyaloglás után úgy érezte, nem bírja tovább. Nem tudta, miért, de elindult az erdő felé, rohanva szedte egymás után lépteit, míg nem egy keskeny ösvénybe botlott. A magas fák sűrű lombjai nem engedtek be sok fényt az erdőbe, ezért Jordan félt egy nagyon kicsit, de valamiféle furcsa, megfogalmazhatatlan ösztön hajtott, bár még azt sem tudta, merre és mire.
Egy régies házba botlott, ami teljesen kihaltnak látszott, azt leszámítva, hogy a kémény füstölgött. Szinte öntudatlan állapotában állt meg a rozsdás kilincsű, kopott deszkás, karcolt faajtónál, amibe szavak, nevek, és jelek voltak vésve, majd kopogtatott háromszor, csak lazán, és ráérősen. Az ajtónyitás még ráérősebb volt...
Egy középmagas, felállított hajú férfi nyitotta ki az ajtót, akinek kezében fegyver volt, valamiféle nyílpuska vagy mi... Vontatott hangon, furcsa kiejtéssel üdvözölte Jordant, és még csak meg sem lepődött, el sem kerekedett a szeme a vendége láttán.
-Szervusz, ifjú Vendég. Fáradj beljebb! - Jordan nem tudta, mit csinál. Átlépte a küszöböt, gondolkodás nélkül átlépett a poron keresztül a recsegő padlón át a kis, meleg szoba hangulatos kandalló-fényeibe. Bent egy idősebb ember, és egy szürkés, furcsa hajviseletű nő ült a kanapén, amely néhol kissé szaggatott, és megviselt volt, de használhatónak tűnt, és ez a lényeg, illetve még az is, hogy akadt volna rajta hely bőven még körülbelül nyolc Jordannak is, így szó nélkül leült.
-Áh, már éppen mondani akartam, hogy foglalj helyet, Vendég! - kezdte az ajtónyitó.
-Rózsateát? - kérdezte a furcsa hajú nő, és egy előre bekészített, fehér kis csészét nyújtott Jordan felé, aki csak megrázta a fejét, és így szólt:
-Nem, köszönöm. Nem kérek - nyelt egyet, majd feleszmélt, és megrázta a fejét. - Mi..mi..miért va.va.va.vagyok itt? - kérdezte remegő fejjel és kezekkel.
Végtagjai hideget éreztek, pedig nem fázott. Nyelve égett, ahogyan elméje is, pupillája, úgy érezte, kitágul teljesen, és az volt csak a fejében, hogy egy másik kéz nyúl át agyába, hogy más valaki gondolkodik helyette. Majdnem leesett a kanapéról, úgy érte az érzés távozása a fejéből, és egyszerre minden beugrott neki: az erdő, a különleges fák, az érzés, amit akkor érzett, és Stefan... Nem, Jordan nem alvajáró!
Óvatosan a nyakát kezdte el tapogatni, míg egy kettő közepes vékony pontból álló sebet nem vélt megérinteni ott.
- Mi...Mit kere..keresek itt? - kérdezte nagyon lassan, és nagyon halkan, épp hogy csak elnyomja az idősebb ember levegővételnek tűnő szuszogását, és a szürke hajú, furcsa nő hökkent sóhaját.
-Te... T vagy VII. Benjamin Elephant Herceg leszármazottjai... - mondta, kezét folyamatosan nagyra nyitott szája előtt tartva...
---...TO BE CONTINUED...---
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése