Denilson teljesen össze volt zavarodva. Talán minden amit eddig csak tündérmesének hitt, az a valóság? Tette fel magában a kérdést, miközben autójával már a háza előtt volt. Olyan szinten halálfélelme volt az eset után, hogy egész úton szinte az egész teste remegett..Amire leginkább vágyott az egy forró fürdő, egy kávé, magány és csend. Ez már a második alkalom, hogy érdekes és fura dolgokat tapasztal, melyek egy átlag embernek örök életen át tartó lelki sérelmeket okoznak.
Fordul a kulcs, kattan a zár. A Seriff most nem veszi le a cipőjét a küszöbön, ahogy általában szokta..ez nem az a nap, pedig szeretett a megszokásainak élni. Jelen pillanatban,úgy érzi,hogy az élete már sohasem lehet olyan mint azelőtt..bárhogy szeretné elfeledni a történteket,nem lehet. Első útja a fürdőbe vezet, meg engedi a vizet, alig enged hozzá hideget, bár a rozsdás, ütött kopott tusoló fej és a csap már néha olyannyira használhatatlan,hogy vagy csak hideg vizet, vagy csak forró vizet lehet engedni. Gondolkozott már rajta sokszor, hogy lecseréli, de nem szereti a dolgait lecserélni, jó ha vannak divatos ruhák a boltban azokat természetesen megveszi, de mint említve volt a megszokások híve. Denilson behuppant a kádba, megpróbált relaxálni és 50centet hallgatott, mikor rossz időszak volt az életében az ő zenéi mindig átsegítették ezeken. Arra gondolt, ha már úgysem felejtetheti el a megtörtént dolgokat magával, inkább beleveti magát ebbe a dologba. Ki fogja deríteni kiket látott, de a mai napot pihenésre szenteli annyi bizonyos,de holnap..holnap utána jár mindennek.
***************************************************************************
Mindeközben Jordan állapota nem javult, sőt csak rosszabb lett. Stefan mindenkit hazaküldött a partiról, jelen pillanatban Jordanre kell koncentrálniuk. Sasha egy sötét szürke, fényes vas edényben forralt valamit. Talán vizet, melybe nem a tipikus varázsdolgokat dobálta mint amire mindenki gondolna mint például: egérfarok, denevérszárny, békaláb. Nem, Sasha sohasem hitt az ilyenekben, sőt ezek általában a legsötétebb mágiához kellenek, melynek létezése nem is bizonyos. Szóval Sasha csak egyszerű gyógynövényeket tett a gőzölgő főzetbe. Elixírt próbált készíteni Jordannek, mellyel enyhülhetnek kínjai. Nora, Javíer és Stefan közben már elindultak Jasper keresésére. Sasha megpróbált egy nyomkövető bűbájt alkalmazni, mely megmutatta, hogy Jasper a város szélén egy elhagyatott területen van, a temető környékén. Nora már sejtette, hogy bizonyosan baj lehet, mert Jasper nem szeretett temetőbe mászkálni, önszántából biztosan nem ment volna oda. Mind hárman már a kocsiban voltak. A lehető legközelebbi úton próbáltak odajutni, Javíer vezetett, mert a partin egyedül ő nem ivott. Ennek oka az volt, hogy ő Jordannel szeretett volna koccintani, de mire eljutottak volna odáig, nos ő már rosszul volt.
-Merre megyünk?-szólalt meg csodálkozva Nora.
-A temető felé, mivel a nyomkereső bűbáj ezt mutatta.-méltatlankodott Stefan.
-Érdekes, nem is tudtam, hogy erre is lehet a temetőbe menni.-csodálkozott Nora.
-Pedig lehet, két-három perc és ott is vagyunk.-mosolygott Javíer.
-Remélem jól van.-sopánkodott a lány.
-Biztosan jól van.-mondta szinte egyszerre a két fiú.
Az időjárás még mindig nem volt az a kifejezetten jó. De hát nincs mit tenni.Tél van. A hó esett, az út csúszott, de ez most nem érdekelte Javíert, olyan gyorsan ment, ahogy csak tudott. Nora az ablaküvegen kissé bambán bámult a semmibe. Jasperen agyalt és persze Jordanen. Remélte, hogy minden rendben lesz.
Mikor megérkeztek a temető kapujához nem látták Jaspert sehol.
-Srácok, jobb lenne ha szétválnánk, én megyek egyedül a temető körül, te pedig maradj Norával és nézzetek szét a temetőben.
-Rendben Javíer. Bármi van hívj.
-Úgy lesz.-mosolygott.
A hó nagypelyhekben hullott, az egész látóteret befedte a nagy fehérség. Így legalább könnyen észrevehetők nem oda illő dolgok. Például Jasper.
Javíer már vagy negyed órája bolyongott. Minden hol, alaposan körülnézett, már majdnem körbe ért a temető körül és fordult volna vissza mikor a temető melletti erdőben egy ember alakot látott a földön feküdni. Az erdő sötét volt, a nagy magas lucfenyők magas ágain lévő vastag tűlevelek megakadályozták,hogy a hó beeshessen az erdőbe. Javíer azonnal odafutott és látta,hogy Jasper az, de valami nem volt ugyanolyan, mint mikor Jasper eltűnt. Ruhái szakadtak, karmolás nyomok borítják. Pedig kedvenc ruhája volt, kék fekete kockás ing és kék farmer, melyet Jordantől kapott Karácsonyra. Sokszor viselte ezeket, bár ezek után kétséges, hogy használhatóak lesznek. Jasper szinte meztelen volt, így Javíer odaadta bőrkabátját Jaspernak, közben SMS-t küldött Stefannak. Miután ezzel megvolt megpróbálta ébresztgetni, Jaspert, pofozgatta, szólitgatta.
-Hey, Jasper. Jasper ébredj. Jordan rosszul van. Szüksége van rád.
A fiú megmozdult, majd kinyitotta szemeit.
-Hol vagyok, mi történt velem?-kérdezte Jasper.
-A temető melletti erdőben vagyunk és valószínűleg átváltoztál,te vagy a vérfarkas, de sietnünk kell, Jordan nagyon rosszul van a többit majd otthon megbeszéljük.Sasha hívott és azt mondta az elixírhez, ami Jordannek kell, ahhoz kell a véred.Nem késlekedhetünk. Gyere kapaszkodj belém.
A temető kapujánál már Stefan és Nora várta őket. A lány azon nyomban odafutott Jasperhez.
-Jól vagy drágám? Mi történt?-Nora átölelte Jaspert és beültek az autóba.
***********************************************************
-Tetszett a koncert, jó volt, tényleg.-szólalt meg kissé irónikus hangon a fiú.
-Köszönöm.De téged,hogy is hívnak?
-Tudni fogod nem sokára.A legrosszabb rémálmod testvér.Inkább azt mondd el téged, hogy hívnak. Ja igen..Garry Gayson kint van a plakáton. A híres énekes, akit csak a hangjáért szeretnek. Ja nem.-nevetett a fiú.
-Miért mondod ezeket, mivel ártottam neked?-mondta kíváncsian a szőke, kicsit göndör fiú aki, oly annyira elérzékenyült ,hogy szinte már könnyezett.
-Élsz.-és abban a másodpercben már, a szemfogai Gayson ütő ereibe simultak.
-Egyébként Christian vagyok..de nem öllek meg, tervem van veled és eldobta magától a testet, mely úgy dőlt el, akár egy krumplis zsák.. To Be Continued....... Üdv: Ramsey Scott Brown
2015. április 2., csütörtök
2015. január 21., szerda
15. Rész - Tombolva
Denilson izgalommal és adrenalinnal átfűtve állította le a motort, és szállt ki a kocsijából, maga után becsapva az ajtót. Körbenézett az utcán, de minden ház nyugodtan állt, csöndesen, ahogyan az átlagos családdal együtt töltött estéken szokott lenni. Az ajtóhoz sétált, miközben pisztolytokjához nyúlkált, de fejéhez kapott, mikor észrevette, hogy az irodában felejtette a pisztolyát.
- A Chudába! - káromkodott egy nagyot, miközben berúgta a tölgyfaajtót, és belépett.
Az előszobában teljes homály, és csend fogadta. Bátornak kell lennie - gondolta, így tovább ment, és a lépcső felé indult, de motoszkálást hallott a lépcsőtől jobbra lévő konyhából. 90 fokos fordulatot vett, hogy bepillantson, és örömteli sóhajjal nyugtázta, hogy a konyhában ég a lámpa, így nem kell félnie a sötétben.
Denilson egyébként 2 hete, advent második vasárnapjának környékén kapott újra engedélyt a munkához, addig emelt számban kellett szednie az antidepresszánsokat, és néha-néha altatókat is, mikor erős és kegyetlen rémálmok gyötörték.
De mostmár jobb lett az állapota, és jelen esetben nem foglalkozhatott az álmaival, hiszen az már mind a múlté régóta. A konyha hófehéren csempézett falaihoz és a padlóhoz tökéletesen illett a rozsdabarna asztal, mely legalább 3-4 vagy öt székkel volt körberakva, kicsit világosabb árnyalatú barna színbe öntve. De Denilsonnak feltűnt valami: az egyik szék felborult. Lassan közelebb lépkedett, és észrevette, hogy egy kislány sír az asztal alatt, félve.
- Mi a baj? - suttogta Denilson. A probléma eredeti okát nem tudta, de az hamar leesett neki, hogy nagy a veszély. Ráadásul még pisztolya sincs most nála jelenleg... Megfordult a fejében, hogy erősítést hív, de aztán belegondolt: ha egyedül megoldja ezt a nagy ügyet, akkor mindenki tisztelni és becsülni fogja a nyomozók, rendőrök és seriffek körében, és az egész városban.
A kislány nem felelt Denilson kérdésére, csak a testes seriff bácsi szemeibe nézett, és szüntelenül zokogott. Denilson mélyet sóhajtott, és még mielőtt a lépcső felé rohant volna, már amilyen nagy rohanásra képes lett volna, megfogta a felborult széket, és egy erőteljes mozdulattal letörte az egyik lábát. A faszéklábat szorongatva lépett fel az első lépcsőfokra, majd a másodikra, majd a harmadikra, és így tovább, míg fel nem ért.
Odafent három szoba tárult elé. Az egyik a fürdőszoba, a másik a fenti háló, a harmadik pedig...
Be volt csuka. A harmadik ajtó be volt csukva, de Denilson még a félhomályban is látta, hogy durva karcolások és egy lyuk is tátongott rajta.
- A csudába... A csudába, a csudába! - suttogta hevesen, és egy gyors mozdulattal, habozás nélkül belökte az ajtót.
Amire bent figyelmes lett, az hihetetlenül meglepte: egy asszony, a véres köntösében, és REMÉLHETŐLEG csak eszméletlen állapotban hevert az ágy mellett, széttárt karokkal, és merev lábakkal, de még mélyen lehunyt szemei mögül is sugárzott a félelem, a rettenet. Denilsont tovább érte a megdöbbenések sora: az ablak tárva-nyitva állt, és süvített befelé a jeges szél, és a hó. A seriff még libabőrös is lett, de észrevett még valakit, aki miatt nem volt szabad a libabőrre és a szoba meg az udvar hőmérsékletére: egy férfit.
'Valószínűleg a véres nő élettársa, és lehet, hogy a kislány apja is' - gondolta Denilson. Odahajolt hozzá, hogy ellenőrizze, a férfi életben van-e, de az egy biztos életjelet mutatott Denilson reménykedéseinek beigazolására: megmoccant. Fejét lágyan jobb válláról a balra döntötte, és mélyen Denilson lélektükreibe bámult ragyogó kék szemeivel. A férfi vékony arccsontozata ugyanolyan hidegséget tükrözött, mint sápadt bőre, és csak néhány másodperc telt el, míg felállt, a seriff mégis évtizedeknek, és évszázadoknak érezte a mozdulatlan némaságban eltöltött időt.
Denilsonnak egyszer csak beugrott valami...
Az a bizonyos éjszaka. Mikor megállt az autóval, és... innentől minden homályos. Minden, a ragyogó szemeket leszámítva, és az erős fájdalmat, ami szétáramlott a seriff egész testében: a lábaiban, karjaiban, fejében, törzsében, és még a nyakában is...
- Christian vagyok - szólalt meg egyszer csak a lehető leghiggadtabban a hirtelen felhuppant férfi. Srác, inkább... Denilson hevesen, nagyon-nagyon hevesen verő szívvel eszmélt rá, hogy alig 20-25 éves a gyorsan meggyógyult emberke, és részben örült, hogy annak legalább nem esett bántódása és jól van, de nagyobb részben félt... Rettegett, viszont képtelen lett volna leírni és elmondani, hogy ennek mi az oka, hogy mitől reszket...
Remegő lábakkal hátrál, és csak ennyit tudott kinyögni:
- Ö-ö-örülük...! Ma-ma-maradj itt, kérlek! - és Denilson lesietett, hihetetlen nagy sebességgel szedte a lépcsőfokokat, hogy leérjen a kislányhoz.
- Hé, kislány! A bátyád jól van, értesítem viszont a mentőket, mert... - már a konyha küszöbénél elkezdte mondandóját, és mikor beért a helyiségbe, meglátta a kislányt, ahogy még mindig az asztal alatt kuporog, és félve, könnyezve, verejtéktől és könnytől nedves arccal. Denilson kissé lehiggadt, ez a hangján is hallatszott, viszont A kislány remegő hanggal meg szólalt meg:
- Csak anyával élek... Nekem... nekem nincs is bátyám!
- De hát... - dadogta méltatlankodva Denilson, a kőkemény, szikla és bivalyerős seriff.
- Nincsen bátyám... - ismételte meg a kislány, és kitágult, kiguvadt, kidülledt szemekkel nézett Denilson mögé...
- Nincs ám! - helyeselt ugyanaz a nyugodt hang a seriff mögül, aki előbb még odafent bemutatkozott, miután feltápászkodott magához térve.
- Te Jó Isten! Mi a csuda folyik itt? - kérdezte inkább magától Denilson, mint a szoba másik két tagjától. Választ természetesen nemigen kapott, csak a számára idegen, bizonyos Christian nevetése csendült fel a kislány szüntelen zokogása mellé. - Jaj, neeeee... - kapott Denilson a fejéhez, mikor eszébe jutott, hogy elhagyta a széklábat, amit egyedüli fegyvereként szolgált.
A seriffnek azonnal kellett cselekednie. Mély levegőt vett, és hátralendített e könyökét. Az volt a célja, hogy Christiant könyököli majd gyomron, de a fiú rendkívüli reflexszel elkapta a néger férfi kezét, és vissza-támadólag megfejelte. Denilson ettől előrébb borult, és pont a megrémült kislány szemeibe kellett néznie, aki hátrébb csúszott az asztal mögött. Denilsont újabb csapás érte: egy rúgás a fenekére, amitől úgy előre hanyatlott, hogy megfogta bokáit, úgy támaszkodott meg, hogy ne essen el. A következő csapás előtt még ennyit tudott ordítani a kislány felé:
- Rohanj! Menekülj kifelé! - a kislány némi habozással engedelmeskedett. Szedte a lábait, csak úgy rohant, a havas úton majdnem elcsúszott, de nem érdekelte. Inkább elesik, és botladozik, minthogy tovább kelljen bámulnia azt a szörnyűséget, ami a házában történik, ahol élt. Az anyja állapotáról sem tudott semmit, és körülbelül halálfélelme volt.
Nagyjából húsz-negyven méterre lehetett csak a háztól, mikor valami nagy, szőrös valamibe botlott, amely éppen a szemébe zúduló hófüggönyön át pásztázta a Telihold sárgás és fehéres, teljes ragyogását az alig látszódó, pontnyi csillagokkal körbevéve. Az utcalámpák is ugyanolyan szelíden ragyogtak, mint az Égitest, de az nem zavarta a valamit...
Azt a valamit, aki nemrég még a Jasper nevet viselte, és teljes mértékben ember volt... De most már nem. Most nem. Jelenleg nem...
A kislányban megfagyott a vér. Teljesen megdermedve, jegesen fázott egy szál köntösben a hóban, a kőkemény téli ítéletidőben, és még jobban átjárta a gyilkos, halált sugalló félelem, mikor a szőrös lény a szemeibe nézett. Kegyetlen, vérvörös szemek... Eszébe jutott anyja sikolya. Eszébe jutott minden, ami valaha akár kisebb, vagy akár nagyobb félelmet okozott neki.
Jasper, pontosabban, aki előbb Jasper volt, mostmár csak egy Vérfarkas, mélyeket lélegzett. Kissé hangosan felüvöltött, aztán...
Hirtelen megindult a kislány lakóhelye felé. Gyorsan mozgott, sebesen szelte az éjjeli levegőt, mígnem elérkezett az említett házig. Látta, de nem fogta fel ép ésszel, nem Jasper agyával gondolkodott. Csak egy szörny agyával, aki odabent, a ház konyhájában verekedést lát:
Denilson éppen megpróbálta fejbekólintani mosolygó támadóját egy vázával, de a gyönyörűen mázolt tárgy Christian feje helyett a felborult asztal sarkán törött millió apró darabkára. Christian elvetődött, és gyorsan hasba rúgta a seriffet. A fiatal srác tudta, hogy bármikor és bárhogyan megölhetné ellenfelét, de játszott vele, ügyet sem vetve a küszöbön lihegő Vérfarkasra.
Jasper néhány percig habozott, de végül a két verekedő ember közé vetette magát, és erőteljes csapást mért Christian-re. A fiú menten elvesztette eszméletét, Jasper pedig szorosan megfogta a vállait, és rövid idő múlva ellökte, elhajította az eszméletlen testet, kifelé az ajtón. Denilson méltatlankodott, remegve, tátott szájjal csodálkozott az eseten, majd rövid idő múlva kirohant, és autójával elhagyta a helyszínt, amennyire csak tudta, olyan gyorsan...
A Vérfarkas pedig nem vette észre, hogy a seriff távozott, így hát egyedül maradt a teremben, de nem sokáig. 1-2 perc múlva már senki sem tartózkodott a konyhában. 1-2 óra múlva viszont már arra villogtak a szirénák, a legtöbb szomszéd a háza előtt, és az említett ház előtt tétovázott, és várt a helyszínelők, rendőrök kérdéseire...
* * * * *
- Jordan, minden okés? Szóljak valakinek? - rázta meg Lizzie erőteljesen barátja vállát. Az nem felelt rá, csak jobbra-balra döntögette fejét. Látszólag Norán kívül senki más nem figyelt rájuk, de egyszer csak ott termett Stefan, és Javíer, utóbbi kezében egy pohár víz.
- Ezt idd meg! Semmi baj nem lesz... - kezdte megnyugtató hangján Javíer, de Jordan fejfájása csak nem akart múlni. - Merre van a tesód? - kérdezte a spanyol.
- Ne...Nem, nem tudom - felelte elhaló hangon Jordan, és az üvegpohár után nyúlt, de még mielőtt szájához emelte volna, hihetetlen erős fejfájdalom kezdte gyötörni, végig a halántékán, a homlokán, és a tarkóján. Kiejtette kezéből a poharat, ami a földre érve apró darabkákra törött, és üvegszilánkok meg víz borította a padlószőnyeg kis részét.
A legtöbben Stefanra néztek, aki csóválta a fejét.
- Én nem tudom, mi a baja. Nem tudom, mi történhetett - szólalt meg nyugodt hangon, kezeit maga előtt tartva, majd ökölbe szorította tenyerét és ujjait, és hozzátette. - De azt javaslom, keressük meg Jaspert, minél gyorsabban! - nézett szét a társaságon, akik már egytől egyig, mindannyian rémült arccal bámultak a fájdalomtól ordítozó, és vergődő Jordanra: Lizzie, Nora, Javíer, Sasha, és még jópáran...
Nem múlt a fejfájás, ahogyan a vad havazás sem. 16.39
- A Chudába! - káromkodott egy nagyot, miközben berúgta a tölgyfaajtót, és belépett.
Az előszobában teljes homály, és csend fogadta. Bátornak kell lennie - gondolta, így tovább ment, és a lépcső felé indult, de motoszkálást hallott a lépcsőtől jobbra lévő konyhából. 90 fokos fordulatot vett, hogy bepillantson, és örömteli sóhajjal nyugtázta, hogy a konyhában ég a lámpa, így nem kell félnie a sötétben.
Denilson egyébként 2 hete, advent második vasárnapjának környékén kapott újra engedélyt a munkához, addig emelt számban kellett szednie az antidepresszánsokat, és néha-néha altatókat is, mikor erős és kegyetlen rémálmok gyötörték.
De mostmár jobb lett az állapota, és jelen esetben nem foglalkozhatott az álmaival, hiszen az már mind a múlté régóta. A konyha hófehéren csempézett falaihoz és a padlóhoz tökéletesen illett a rozsdabarna asztal, mely legalább 3-4 vagy öt székkel volt körberakva, kicsit világosabb árnyalatú barna színbe öntve. De Denilsonnak feltűnt valami: az egyik szék felborult. Lassan közelebb lépkedett, és észrevette, hogy egy kislány sír az asztal alatt, félve.
- Mi a baj? - suttogta Denilson. A probléma eredeti okát nem tudta, de az hamar leesett neki, hogy nagy a veszély. Ráadásul még pisztolya sincs most nála jelenleg... Megfordult a fejében, hogy erősítést hív, de aztán belegondolt: ha egyedül megoldja ezt a nagy ügyet, akkor mindenki tisztelni és becsülni fogja a nyomozók, rendőrök és seriffek körében, és az egész városban.
A kislány nem felelt Denilson kérdésére, csak a testes seriff bácsi szemeibe nézett, és szüntelenül zokogott. Denilson mélyet sóhajtott, és még mielőtt a lépcső felé rohant volna, már amilyen nagy rohanásra képes lett volna, megfogta a felborult széket, és egy erőteljes mozdulattal letörte az egyik lábát. A faszéklábat szorongatva lépett fel az első lépcsőfokra, majd a másodikra, majd a harmadikra, és így tovább, míg fel nem ért.
Odafent három szoba tárult elé. Az egyik a fürdőszoba, a másik a fenti háló, a harmadik pedig...
Be volt csuka. A harmadik ajtó be volt csukva, de Denilson még a félhomályban is látta, hogy durva karcolások és egy lyuk is tátongott rajta.
- A csudába... A csudába, a csudába! - suttogta hevesen, és egy gyors mozdulattal, habozás nélkül belökte az ajtót.
Amire bent figyelmes lett, az hihetetlenül meglepte: egy asszony, a véres köntösében, és REMÉLHETŐLEG csak eszméletlen állapotban hevert az ágy mellett, széttárt karokkal, és merev lábakkal, de még mélyen lehunyt szemei mögül is sugárzott a félelem, a rettenet. Denilsont tovább érte a megdöbbenések sora: az ablak tárva-nyitva állt, és süvített befelé a jeges szél, és a hó. A seriff még libabőrös is lett, de észrevett még valakit, aki miatt nem volt szabad a libabőrre és a szoba meg az udvar hőmérsékletére: egy férfit.
'Valószínűleg a véres nő élettársa, és lehet, hogy a kislány apja is' - gondolta Denilson. Odahajolt hozzá, hogy ellenőrizze, a férfi életben van-e, de az egy biztos életjelet mutatott Denilson reménykedéseinek beigazolására: megmoccant. Fejét lágyan jobb válláról a balra döntötte, és mélyen Denilson lélektükreibe bámult ragyogó kék szemeivel. A férfi vékony arccsontozata ugyanolyan hidegséget tükrözött, mint sápadt bőre, és csak néhány másodperc telt el, míg felállt, a seriff mégis évtizedeknek, és évszázadoknak érezte a mozdulatlan némaságban eltöltött időt.
Denilsonnak egyszer csak beugrott valami...
Az a bizonyos éjszaka. Mikor megállt az autóval, és... innentől minden homályos. Minden, a ragyogó szemeket leszámítva, és az erős fájdalmat, ami szétáramlott a seriff egész testében: a lábaiban, karjaiban, fejében, törzsében, és még a nyakában is...
- Christian vagyok - szólalt meg egyszer csak a lehető leghiggadtabban a hirtelen felhuppant férfi. Srác, inkább... Denilson hevesen, nagyon-nagyon hevesen verő szívvel eszmélt rá, hogy alig 20-25 éves a gyorsan meggyógyult emberke, és részben örült, hogy annak legalább nem esett bántódása és jól van, de nagyobb részben félt... Rettegett, viszont képtelen lett volna leírni és elmondani, hogy ennek mi az oka, hogy mitől reszket...
Remegő lábakkal hátrál, és csak ennyit tudott kinyögni:
- Ö-ö-örülük...! Ma-ma-maradj itt, kérlek! - és Denilson lesietett, hihetetlen nagy sebességgel szedte a lépcsőfokokat, hogy leérjen a kislányhoz.
- Hé, kislány! A bátyád jól van, értesítem viszont a mentőket, mert... - már a konyha küszöbénél elkezdte mondandóját, és mikor beért a helyiségbe, meglátta a kislányt, ahogy még mindig az asztal alatt kuporog, és félve, könnyezve, verejtéktől és könnytől nedves arccal. Denilson kissé lehiggadt, ez a hangján is hallatszott, viszont A kislány remegő hanggal meg szólalt meg:
- Csak anyával élek... Nekem... nekem nincs is bátyám!
- De hát... - dadogta méltatlankodva Denilson, a kőkemény, szikla és bivalyerős seriff.
- Nincsen bátyám... - ismételte meg a kislány, és kitágult, kiguvadt, kidülledt szemekkel nézett Denilson mögé...
- Nincs ám! - helyeselt ugyanaz a nyugodt hang a seriff mögül, aki előbb még odafent bemutatkozott, miután feltápászkodott magához térve.
- Te Jó Isten! Mi a csuda folyik itt? - kérdezte inkább magától Denilson, mint a szoba másik két tagjától. Választ természetesen nemigen kapott, csak a számára idegen, bizonyos Christian nevetése csendült fel a kislány szüntelen zokogása mellé. - Jaj, neeeee... - kapott Denilson a fejéhez, mikor eszébe jutott, hogy elhagyta a széklábat, amit egyedüli fegyvereként szolgált.
A seriffnek azonnal kellett cselekednie. Mély levegőt vett, és hátralendített e könyökét. Az volt a célja, hogy Christiant könyököli majd gyomron, de a fiú rendkívüli reflexszel elkapta a néger férfi kezét, és vissza-támadólag megfejelte. Denilson ettől előrébb borult, és pont a megrémült kislány szemeibe kellett néznie, aki hátrébb csúszott az asztal mögött. Denilsont újabb csapás érte: egy rúgás a fenekére, amitől úgy előre hanyatlott, hogy megfogta bokáit, úgy támaszkodott meg, hogy ne essen el. A következő csapás előtt még ennyit tudott ordítani a kislány felé:
- Rohanj! Menekülj kifelé! - a kislány némi habozással engedelmeskedett. Szedte a lábait, csak úgy rohant, a havas úton majdnem elcsúszott, de nem érdekelte. Inkább elesik, és botladozik, minthogy tovább kelljen bámulnia azt a szörnyűséget, ami a házában történik, ahol élt. Az anyja állapotáról sem tudott semmit, és körülbelül halálfélelme volt.
Nagyjából húsz-negyven méterre lehetett csak a háztól, mikor valami nagy, szőrös valamibe botlott, amely éppen a szemébe zúduló hófüggönyön át pásztázta a Telihold sárgás és fehéres, teljes ragyogását az alig látszódó, pontnyi csillagokkal körbevéve. Az utcalámpák is ugyanolyan szelíden ragyogtak, mint az Égitest, de az nem zavarta a valamit...
Azt a valamit, aki nemrég még a Jasper nevet viselte, és teljes mértékben ember volt... De most már nem. Most nem. Jelenleg nem...
A kislányban megfagyott a vér. Teljesen megdermedve, jegesen fázott egy szál köntösben a hóban, a kőkemény téli ítéletidőben, és még jobban átjárta a gyilkos, halált sugalló félelem, mikor a szőrös lény a szemeibe nézett. Kegyetlen, vérvörös szemek... Eszébe jutott anyja sikolya. Eszébe jutott minden, ami valaha akár kisebb, vagy akár nagyobb félelmet okozott neki.
Jasper, pontosabban, aki előbb Jasper volt, mostmár csak egy Vérfarkas, mélyeket lélegzett. Kissé hangosan felüvöltött, aztán...
Hirtelen megindult a kislány lakóhelye felé. Gyorsan mozgott, sebesen szelte az éjjeli levegőt, mígnem elérkezett az említett házig. Látta, de nem fogta fel ép ésszel, nem Jasper agyával gondolkodott. Csak egy szörny agyával, aki odabent, a ház konyhájában verekedést lát:
Denilson éppen megpróbálta fejbekólintani mosolygó támadóját egy vázával, de a gyönyörűen mázolt tárgy Christian feje helyett a felborult asztal sarkán törött millió apró darabkára. Christian elvetődött, és gyorsan hasba rúgta a seriffet. A fiatal srác tudta, hogy bármikor és bárhogyan megölhetné ellenfelét, de játszott vele, ügyet sem vetve a küszöbön lihegő Vérfarkasra.
Jasper néhány percig habozott, de végül a két verekedő ember közé vetette magát, és erőteljes csapást mért Christian-re. A fiú menten elvesztette eszméletét, Jasper pedig szorosan megfogta a vállait, és rövid idő múlva ellökte, elhajította az eszméletlen testet, kifelé az ajtón. Denilson méltatlankodott, remegve, tátott szájjal csodálkozott az eseten, majd rövid idő múlva kirohant, és autójával elhagyta a helyszínt, amennyire csak tudta, olyan gyorsan...
A Vérfarkas pedig nem vette észre, hogy a seriff távozott, így hát egyedül maradt a teremben, de nem sokáig. 1-2 perc múlva már senki sem tartózkodott a konyhában. 1-2 óra múlva viszont már arra villogtak a szirénák, a legtöbb szomszéd a háza előtt, és az említett ház előtt tétovázott, és várt a helyszínelők, rendőrök kérdéseire...
* * * * *
- Jordan, minden okés? Szóljak valakinek? - rázta meg Lizzie erőteljesen barátja vállát. Az nem felelt rá, csak jobbra-balra döntögette fejét. Látszólag Norán kívül senki más nem figyelt rájuk, de egyszer csak ott termett Stefan, és Javíer, utóbbi kezében egy pohár víz.
- Ezt idd meg! Semmi baj nem lesz... - kezdte megnyugtató hangján Javíer, de Jordan fejfájása csak nem akart múlni. - Merre van a tesód? - kérdezte a spanyol.
- Ne...Nem, nem tudom - felelte elhaló hangon Jordan, és az üvegpohár után nyúlt, de még mielőtt szájához emelte volna, hihetetlen erős fejfájdalom kezdte gyötörni, végig a halántékán, a homlokán, és a tarkóján. Kiejtette kezéből a poharat, ami a földre érve apró darabkákra törött, és üvegszilánkok meg víz borította a padlószőnyeg kis részét.
A legtöbben Stefanra néztek, aki csóválta a fejét.
- Én nem tudom, mi a baja. Nem tudom, mi történhetett - szólalt meg nyugodt hangon, kezeit maga előtt tartva, majd ökölbe szorította tenyerét és ujjait, és hozzátette. - De azt javaslom, keressük meg Jaspert, minél gyorsabban! - nézett szét a társaságon, akik már egytől egyig, mindannyian rémült arccal bámultak a fájdalomtól ordítozó, és vergődő Jordanra: Lizzie, Nora, Javíer, Sasha, és még jópáran...
Nem múlt a fejfájás, ahogyan a vad havazás sem. 16.39
2014. december 28., vasárnap
14. RÉSZ - ÉREZNI... -EXCLUSIVE CHRISTMAS EDITION-
Áldás, vagy átok?
Jordan a Javíeréknél töltött éjszakára gondolt. Javíer azt mondta neki, hogy különleges dolgokra született, hogy részese kell hogy legyen Javíer apjának gyógyításában, és hogy Jordan a vámpírok fő ellensége.
Azon a reggelen, amikor Jasper elment Jordan elé, hogy hazavigye testvérét, Jordan ezzel a mondattal köszöntötte az aggódó fiút:
-Vadász vagyok.
Jasper szemei kitágultak, és megfogalmazódott benne: AKKOR Ő A VÉRFARKAS. Pedig titkon abban bízott, hogy ő a vadász lesz.
Eltelt néhány hónap, nyomozgattak, kutakodtak a képességeik, az eredetük után, de még valamiért nem érezték késznek magukat, hogy beteljesítsék az átkot. Jasper rájött, hogy az átka beteljesüléséhez meg kell ölnie valakit. Egy embert. De azt mondta, hogy képtelen rá, nem fogja megtenni.
Jordan hálás volt Javíernek, amiért tájékoztatta az egészről, és elhatározta, hogy segíteni fog az apján, Sasha társaságában. Sasha egy boszorkány volt, a teljes neve Sasha o'Heart Morgan. Javíer pedig vámpírvadász, és apját csak egyetlen főzet menthette meg a haláltól: egy olyan főzet, aminek az elkészítésében CSAK Sasha, a ,,hozzávalók" beszerzésében pedig CSAK Jordan, vagyis egy Kiválasztott segíthet, aki vámpírvadász. De Javíer nem volt Kiválasztott.
Beütött a tél. Már december első napján szakadt a hó, ami eléggé megnehezítette a közlekedést Mystic Fallsban, de Jasper és Jordan odáig voltak a hóért: gyermekkoruk óta mindig játszottak, amikor leesett.
DECEMBER 23.:
Jordan az ablak előtt ült, várta, hogy Jasper forró csokit hozzon neki, és közben bámulta a tájat, ahogyan egyre fehérebbé válik minden, ahogyan elhaladnak az autók, ahogy gyermekek szórakoznak önfeledtül, ahogyan...
-Hé, Jordan, nem is figyelsz? - térítette vissza a valóságba testvérét a szoba közepén álló Jasper, kezében kettő gőzölgő bögrével.
-Tehát...
-Mit is mondtál az előbb? - Jordan megint az ablaküvegen át bámult.
-Fú, te... Na, a holnapi partival kapcsolatban kérdeztem. Háromszor is. - Jordan csak nevetett, Jasper pedig folytatta. - Lizzie, Nora, Elena, Stefan, a kis néger srác a 9.-ből, mert vele beszélnem kell, és még... Te tudsz még valakit?
-Nem nagyon... Jaj, dehogyisnem tudok, Javíert és Sashat. Őket feltétlen hívni kell.
A nap hátralévő részében beszélgettek, ittak, és bejglit sütöttek, diósat, mákosat és olyat, amit Eva nagymamájuk mindig is kínált nekik a karácsonyi ünnepek alatt, mikor hozzájuk mentek egy kiadós, bő vacsorára, Carlos papájuk legutóbbi találkozásukkor enyhén illuminált állapotban várta unokáit, és mikor, a hosszú étkezést befejezték, Jordan és Jasper kicsit számítógépezhettek Christopher számítógépén, - Christopher a legidősebb fiú, aki a Dallas című sorozat után kapta a nevét - Carlos megfenyegette őket, hogy a számítógépes Flipperezés közben CSAK IS A 'K' ÉS AZ 'S' BILLENTYŰT NYOMHATJÁK, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZT A KÉT GOMBOT A BILLENTYŰZETEN, mert ha véletlen mást is megnyomnak, előreláthatatlan és beláthatatlan következményei lehetnek.
DECEMBER 24.:
Jasper már kora reggel felkelt.Valamiért mindig ő kelt fel előbb,persze ebben az is közre játszhatott,hogy Jordan szeret sokáig aludni, ahogyan későn lefeküdni is. Jasper első gondolatai azon voltak,hogy mivel lephetné meg testvérét Jordant, de még semmi jó nem jutott eszébe. Jasper átöltözött és első útja a konyhába vezetett,ahol elkészítette reggelijét,ami palacsinta volt. Persze testvérének is csinált. Jasper gondolatai nem is a reggelin jártak, annál inkább azon, hogy ő egy ifjú vérfarkas, és hogy hogyan fog mindezzel megküzdeni. Amikor végzett reggelijével, Jordan éppen akkor kelt fel. Észrevette, hogy testvére köszönés nélkül cipőjét húzza a lábára, majd a kabátját veszi fel és már ki is lépett az ajtón. Jordan nem értette mi lehet Jasper baja, sohasem csinált még ilyet. Bár mostanság Jordan sok mindent nem ért. Nem tudta mit kezdjen ezzel az egésszel,de nem akart erre gondolni, most elsősorban a partira gondolt.
Jasper nem tudta miért hagyta faképnél Jordant, de már nem érdekelte. Autójával az úgynevezett St.Duck Streeten hajtott végig. Az út minősége nem igazán adta vissza a főút érzését, mivel tele volt kátyúkkal, dimbes-dombos részekkel, és meglehetősen csúszott. Jasper mégis gyorsan vezetett. Már rájött, hogy mit vegyen testvérének. Egy fegyvert. Ha Ő a vadász, akkor valamivel mégiscsak meg kell védenie magát..elmélkedett Jasper. Nemsokára egy elágazáshoz ért, ahol az út kétfelé szakadt. Jobbra a B.Eyes Street, balra pedig az Axe Road. Jobbra fordult. Lassan elérkezett az úton egy olyan részhez, ami zsúfolásig tele volt parkoló autókkal. Mivel ő is elérte úti célját, ezért neki is le kellett parkolnia kocsiját. Észrevette, hogy még egyetlen egy üres hely maradt, melyet magának akart. El is indult felé, de hirtelen egy másik autós vágott elé egy piros Porsche autóval, és ahogy megakarta előzni a két autó oldala összesúrolódott és ennek a következményeképpen leszakadt Jasper visszapillantó tükre. Jasper leállította a motort, kiszállt, szíve sebesebben vert, izmai megduzzadtak, feje lángolt a dühtől a másik autóból kiszálló embert nézte. Egy magas,széles férfi volt, olyasmi tekintettel bámult Jasperre, hogy ,,van valami baj?"
-Nem látsz a szemedtől haver?-kezdte indulatosan Jasper.
-Nem vagyok a haverod. Először mérd fel az erőviszonyokat,öcsi.-mondta gúnyosan a kigyúrt ember.
Jasper már nem bírta tovább. Indulatai kiszabadultak, a düh szétáradt testében,nem bírta kezelni.
Az izmos srác megfordult és még annyit odavetett Jaspernek:
-Ja, és dugd fel magadnak a visszapillantódat, balek!
Jasper nem szólt semmit. Mély levegőt vett és neki rontott az embernek. Az összetűzés pár másodperc alatt lezajlott. Az ember ott feküdt félig eszméletlenül. Jasper nem tudta mihez kezdjen, aztán végül összeszedte gondolatait. Benyúlt az áldozata zsebeibe, kivette a slusszkulcsot, őt felemelte és a piros Porschébe ültette az anyósülésre. Beszállt ő is az autóba, a volán mögé és kiállt az elfoglalt parkoló helyről. Miután ezt megtette visszament saját autójához és mint aki jól végezte dolgát leparkolt a felszabadult helyre. Jasper a Lipon's Gunsba tartott, ami éppen a leparkolt autója előtt állt. A bolt körül két másik ház is elhelyezkedett, ahol valószínűleg laktak mások. Az épület magas,barna bejárati ajtaja előtt kavicsok és rövid betonfolyosó feküdt. Jasper esztétikusnak találta ezt a helyet és már szinte el is feledte az előbbi incidenst. Bekopogott és egy indiainak tűnő, fekete szakállas és bajszos, kissé bedagadt arcú, kerek fejű ámbár elegánsan öltözött úriember fogadta, telefonálás közben. Üzletembernek nézett ki, biztosan nagyon nagyon elfoglalt ember, ezért Jasper megvárta amíg befejezi a telefonálást. Miután a telefont letette egy ,,Bye,bye bestfriend" mondat közepette, ráköszönt Jasperre:
-Szervusz,barátom! Miben segíthetek? Fáradjunk beljebb.
Jasper hallotta az indiai akcentust és válaszolt neki.
-Jó reggelt, háát szeretnék vásárolni egy fegyvert.
-Tényleg? Gondoltam,hogy nem szalonnát.-nevetett az eladó. Jasper megpróbált egy vigyort erőltetni arcára.
-Milyen fegyver legyen? Milyenre gondoltál? Mi célra?
-Acélra.-próbált Jasper visszavágni az előző tréfára,de az eladó nagyon nevetett,pedig Jasper nem szánta olyan jó humornak.
-Komolyra fordítva a szót, valami olyasmit amilyen a vámpír vadászoknak... mármint a filmekben.-tette hozzá Jasper az indiai férfi meglepődése láttán.
-Mindjárt jövök. Hátul nézek valamit, amivel teljesíthetem óhajodat.
Pár perc múlva visszajött egy sötétbarnás fa nyelű, csillogó ravasszal ellátott, fényesre csiszolt, fém markolatú íjpuskát melyhez több nyíl is tartozott. Jaspernek tetszett a portéka.
-Ő lenne az. Megfelel uram?
-Tökéletes köszönöm, pont ilyenre gondoltam. Mennyi lesz?
-1750 $.
-Tessék.-hálálkodott Jasper.
-Igazán nincs mit.-mosolygott a sötét bőrű indiai figura.
Jasper szép óvatosan elhelyezte az íjpuskát a csomagtartóba, aztán beszállt és hazament.
A fiú főzőcskézni kezdett, és közben gondolkodott. Sok dolog járt a fejében: a Karácsonyi Partijuk, amit a furcsa viselkedésű Jasperrel együtt fog rendezni, Lizzie, és a csók, hogy kezdett valami MÁS kialakulni Jordan és Lizzie között, más, mint a barátság. Jordan visszaemlékezett, hogy mikor s hol ismerte meg a lányt: egy esős, szürke napon a temetőben, Lizzie éppen volt barátját, a német Christiant gyászolta, de Jordan valamiféleképpen megvigasztalta. Jordan fejében járt még Javíer, Stefan, a képességük, és Jasper viselkedése, ami meglehetősen furcsa volt.
Jordan egy hirtelen ötlettől vezérelve a számítógépéhez rohant, és begépelte a következőt: VII. BENJAMIN ELEPHANT - HERCEG.Az első találat valami történelmi weblap volt, de talált még Benjamin-Herceg FanFiction Blogokat is, és képtalálatokat, de ő inkább az első linket nyitotta meg. Sötét háttéren fehéres-világos szürkés írást látott, hosszú szöveggel, de ő szemével csak a számára lényegesebb infókat követte, az nem érdekelte, hogy mikor született, meg ilyenek.
,,Rendkívül szerette a királyfiakra eléggé jellemző hobbiját űzni: a vadászatot. 1867 és '69 között megismerkedett egy fickóval, akinek keresztneve Bob volt, származásáról és eredetéről senki, még a Herceg sem tudott semmit, és együtt hajtották a vadakat, hogy nagyokat lakmározhassanak belőle később majd, mikor a Herceg meghívta palotájába barátját. De Bobot elérte a halát, és Benjamin Herceg majdhogynem beleőrült BEST FRIEND-jének elvesztésébe. Egy este vacsora közben felállt, a szeánsz-terembe döcögött, és megpróbálta megidézni Bobot. Bob viszont nem tudott átlépni sem a Mennyek Kapuján, sem a Földön, így egy érdekes eset történt: Bob lelke megszállta Benjamin Herceg testét, az uralkodó pedig úgy kezdett viselkedni, mint egy skizofrén, különleges képességekkel. Például, egyszer fahasogatás és gyújtós-tördelés közben a fa visszacsapott, és majdnem megvakította a Herceget, az orvos semmi esélyt nem jósolt arra, hogy Benjamin két napon belül látni fog-e még valaha, de lássanak csodát, Kedves Olvasók: Benjamin Herceg másnapra meggyógyult, és visszanyerte látását. (...) A Bob-Benjamin legenda úgy tartja, hogy a Herceg leszármazottjai egyben Bob leszármazottjai is, így öröklődhetett Bob-féle genetika Benjamin iker fiaiba: Dávidka és Mátéka hercegbe. Egyszer, egy önmagát Bob ellenségének hirdető szakállas, vén figura azt mondta Mátékának, a legkisebbnek, aki 4 perccel Dávidka előtt született meg egy kecskeólban: 'Héj, Iker! Téged még az Isten se szeret! És nem fog!' - ezzel átkot szórt a fiúra, amit egyesek Priki-ként is szoktak emlegetni, említeni."
-Hé, Jordan, ez nem rád vall! - vetette oda kissé gúnyosan, de nevetve Jasper a testvérének. Jordan megnyugodott, hogy Jasper is megnyugodott, viszont erősen nyugtatnia kellett önmagát, hogy az előbbi tűz nem csak egy rossz Ómen... Valamiért aggódott... valami nem hagyta nyugodni.
Eljött a parti ideje...
Elsőnek Lizzie érkezett meg, szép ruhába öltözve, egy üveg gyermekpezsgővel, amit poénból hozott.
-Szia, Lizzus! - becézte a lányt az ajtót nyitó Jordan, és megpuszilta, mikor Lizzie beljebb fáradt.
-Szia, Jordi! - nevettek mindketten.
-Hah, ennél jobbat nem tudtál volna kitalálni? - viccelődött Jordan.
-A Lizzus sem valami perfekt becenév, már bocs a kifejezésért.
A következő vendég Nora volt, akit Jasper a lehető legelegánsabban fogadott, és kézcsókkal köszöntött a küszöbön, és Nora végigvetette tekintetét a hangulatosan berendezett szobán, majd mosolyogva belépett.
-Khm... - köszörülte meg a torkát Jasper, két poharat a kezében tartva. - Szép vagy! - hadarta el gyorsan.
-Tessék? Bocsáss meg, nem értettem.
-Semmi.. Mármint izé, ööö, azt kérdeztem, hogy kérsz pezsgőt?
-Ilyen korán? - szólt bele viccesen Jordan a beszélgetésbe, és sietett, hogy ajtót nyisson Lucasnak, aki öltönyt viselt, és egy nagy-nagy tálca, APUKÁJA által sütött bejglit hozott ,,Karácsonyi Ajándékként" Jasperéknak.
Aztán betoppantak a többiek, Javíer, Sasha, Elena, Stefan, és még egy-két srác a suliból. Köztük Noah-val, egy önmagát PÁWÁH-nak mondó fiúkával...
Jaspert kissé szédülés kerülgette. Először azt hitte, hogy a pezsgőtől van, de aztán érzékelte, hogy ez másféle szédülés. Nem az alkohol okozta. Valami más... Valami teljesen más...
Denilson seriff karácsonyfája kicsike volt, az irodájában állt, egy közepes nagyságú faasztalon. A seriff bácsi egy Playboy magazint olvasott, és élvezte a hangulatosan villódzó fényeket...
Jasper eközben úgy gondolta, hogy szív egy kis friss levegőt. Kifáradt a teraszra, a pörgős tucc-tucc zene elől menekülve a magányra vágyott, de kint már ült valaki: Noah.
-Szia, Jasper...
-Csá, Gabri... Nem, nem, ööö, ne segíts, mindjárt eszembe jut, mi a neved, ööö... Na jó, nem jut eszembe! Segíts, kérlek...
-Noah - vetette oda unottan és nyugodtan a szőke SWAG fiúcska.
-És áhá, és tényleg! Emlékszem már! Téged vert meg Roberto az első tanítási napon - vette viccesre a témát Jasper, de Noah számára ez nem volt vicces.
-A te testvéredről meg az a hír járja, hogy meleg - vágott vissza Noah, miközben felállt, és kihúzta magát. Majd hozzátette hangosan és gúnyosan: -És szerintem te is buzi vagy, és nem érdemled meg Norát, vagy mi is a neve annak a tetűnek.
Jasper idegében és rosszullétében a Holdra nézett, amely teljes alakot öltve sütött le Mystic Fallsra, és a havas messzeségre, mely a távolságot tükrözte Jasperék otthona és az ünneplő külvilág között.
Jasper mély levegőt vett, és megpróbálta türtőztetni magát, de Noah megnyilvánulása, miszerint Jasper és Jordan szülei nyomorultak és senkiháziak, nagyon felidegesítette. Kifújta az előbbi mély levegőt, sőt, még fújtatott két-három másodpercig, de Noah kritizálása, kötekedése, és provokálása csak nem szűnt. Utolsó szava az volt, hogy 'Homokos', mielőtt Jasper lelökte volna egy erőteljes hajítással a teraszról. A fiú szapora levegővétele abbamaradt, ahogyan Jasperé is, hogy hallgassa, mi történt. De semmi hanghatás.... Noah meredten, csendesen feküdt hátán a fűben, és Jasper csak akkor vette észre, hogy mi történt valójában, amikor leugrott a körülbelül háromnegyed méteres emelvényről: Noah vérzett...
Noah testének közepén egy hosszú bot húzódott át, a mellkasán kiállva, és ömlött a környékéről a vörös, meleg vér. Jasper kitágult szemekkel, és remegő végtagokkal nézte a fiú holttestét.
-TE JÓ ÉG! - Jasper hűvös, elcsukló hangon mondta maga elé, majd könnyező szemekkel a Holdra tekintett. Ő nem akarta ezt tenni, Jasper NEM GYILKOS!
Hirtelen, ekkor Jasper furcsa bizsergést kezdett érezni, mely egyre erősödött testében, és végül elviselhetetlen, iszonyú fájdalommá alakult. A fiú ordítani tudott volna ilyenkor fájdalmában, ha lett volna rá elég ereje, de egyszer csak megszűnt Jasper gondolkodási képessége, és önállósága. Önkénytelenül mozgatta kezeit, és nézelődött jobbra-balra. Egy-két percig leste a vérző tetemet, majd hosszú, kiszőrösödött lábaival rohanni kezdett a távoli mező felé. Egész testét szőr borította, fülei megcsúcsosodtak, vicsorító fején, melynek száj-részén éles agyarszerű fogak lógtak. Karmai nőttek a kezén, és úgy szelte sebesen a havas rétet, a mezőn keresztül, az éjszakában... Nem tudta, nem érezte, nem értette, merre tart. Csak rohant, mint egy megvadult farkas...
Odabent Jordan ropta a táncot Lizzievel. Miközben mélyen a lány szemeibe nézett, és derekát fogta, a pörgős, szenvedélyes zene átváltott lassú és romantikusra, szinte vad tánc helyett érzéki ringatózásba kezdtek. Jordan közel hajolt Lizziehez, hogy érezze illatát, és lehunyt szemekkel ezt súgta a lánynak:
-Álomszép vagy.
-Nincs is nyitva a szemed! - mosolygott Lizzie, és megpuszilta Jordant. A fiú is nevetett, de csak gyengéden, annyira, hogy ne nyomja el a zenét, de a lány jól hallja és megértse a hangját. Oly sok időnek, de mégis gyorsnak tűnt az idő, miközben a gitárok gyönyörű akkordokat játszottak a hangfalból, a zongorák csodaszépen szólaltak meg a dobbal és az énekes, fekete férfi hangjával együtt, hogy Jordan és Lizzie olyannyira elvesztek egymásban, hogy fejük szépen közeledett egymáshoz. Lizzie is, és Jordan is csukott szemmel várták a csókot, hogy ajkuk egymáséi legyen, de Jordan, mikor már csak pár centire állt élete első csókjához, fejéhez kapott, és hátra ugrott.
-Aú, basszus, basszus, basszus! - kiáltott fel fájdalmasan.
-Mi a baj, Jordan? - aggódott Lizzie, és erre Nora, Stefan és Elena is odakapták fejüket.
-Csak.. úgy érzem... valami nagyon rossz fog történni...
*.*.*.*.*.*
Denilson seriff erősen agyalt, hogy mihez kezdjen. Eszébe jutottak a pszichiátriai emlékei, és hogy ünnepek után újra találkoznia kell a pszichiáterével. Még nem múltak el teljesen a seriff bácsi rémálmai... Még mindig visszatértek a képek ARRÓL a bizonyos estéről, a titokzatos férfire valahogyan emlékezett, és egy kicsit a hangjára is, de másra nem. Szerette volna békésen ünnepelni a Karácsonyt, ahogyan más normális emberek, de Denilson azóta már nem normális többé... Hirtelen földhöz vágta a Playboy eheti Karácsonyi Különkiadását, és leborította kis karácsonyfáját az asztalról. Képzeletében újra előjött a sötét utca képe, és újra megcsörrent a telefon. De Denilson most tudta, hogy ez csak a képzeletének beteges, idegesítő játéka. Rátaposott egy szürkés-ezüstöt, fém karácsonyfadíszre, amitől az hangos repedés után kettétörött... Denilson telefonja TÉNYLEG megcsörrent...
Óvatosan ment oda az öreg, a sok bejglitől és ünnepi kinézettel díszített fánktól tele volt, így nagy nehezen cammogott a vezetékes, ósdi telefonhoz, mint egy vén medve. A macibácsi felemelte a kagylót, és félénken így szólt:
-Halo, tessék?
-Se...Segítsen. Bajban vagyok! - egy gyermek hangját hallotta. Egy körülbelül 9-10 éves kislányét. - Anyuká...anyukámat bántotta egy szörnyeteg! Kérem, segítsen!
Denilson egyetlen mondatban kikérdezte a címet, nevet, stb.-t a fontos dolgokat, majd felkapta vízálló bakancsát nagy lábaira, a hóra való tekintettel, minden fontos eszközt magával vitt, még pisztolyát is, aztán beszállt a Lada Samarába, egy vörös, vérvörös színű régimódi autóba. A pszichiáter tanította neki, hogy egy ilyen új kell, hogy mindenből szerezzen be újat, ami arra a szörnyű éjre emlékeztette. A Hold ugyanúgy sütött akkor is, mint most. Ennek fényében indult el Denilson, az öreg, kissé néha-néha mogorva, de néha vajszínű, morcos, kövérkés seriff a megadott címre. Szakadt a hó. Éjszaka volt.
JÖVŐRE FOLYTATÁS! ---...TO BE CONTINUED...---
u.i.: Köszönjük az idei figyelmeteket egészen Októbertől, a Prológus megjelenésétől és a Blog beindulásától kezdve idáig, és kívánjuk a sok pénz, egészség, és satöbbi cucc mellett, hogy a következő évben is figyelemmel kísérjétek a történetet, hogy hogyan alakul majd. Jó éjszakát, Kedves Olvasók, szép álmokat, aludjatok jól, és
Boldog Új Évet Kívánok Nektek! :) :D:D
Üdv: N.J. Axel & Ramsey Scott Brown23:36-23:3723:49
2014. december 26., péntek
ÜDV... MÉG nem Rész
Sziasztok!
Este érkezünk az Exclusive Christmas Edition-nel, addig is, szeretnénk kellemes ünnepeket és békés, boldog, áldott Karácsonyt kívánni minden Kedves Olvasónknak! :)
.gif)
Üdv: Ramsey S. Brown és N.J. Axel
2014. 12. 26. 15:10
2014. december 12., péntek
13.Rész-Kiválasztottak
-Hey Stefan! Hol van Jordan? Az előbb még itt volt..
-Nem tudom. De most figyelj jól rám Jasper,igazából akkor szerettem volna elmondani amikor mindketten itt vagytok, de nincs túl sok időnk.
-Nincs túl sok időnk? Ezt mégis,hogy értsem? Mihez?-faggatózott Jasper.
-Majd elmondom,de menjünk egy zárt helyre,mert ebben a városban még a falnak is füle van.
-Rendben.Ha tényleg ilyen fontos, akkor, legyen.Addig írok egy SMS-t Jordannak.
Jasper szép lassan bepötyögte az üzenetet telefonján:
"Jordan merre vagy? Stefan valami fontosat szeretne nekünk elmondani,azt mondja, nem tűrhet halasztást.A házunkban tali.Siess!"
-A házunkban eltudod mondani,most nincs otthon senki sem.-mondta Jasper,
Stefan bólintott. Jasper nem tudott rájönni,hogy mégis mi lehet az a fontos,amit Stefan el akar neki mondani,de már izgatott volt. Igazából csodálkozott,hogy szóba állt velük Stefan. Úgy hallotta,hogy ő az iskola legmenőbb sráca. Szinte minden lány olvadozik,amikor meglátják a titokzatos fiút. Bőrdzsekije és zselézett haja,olyan sármot kölcsönöz neki, melynek egy lány sem tud ellenállni.
-Itt is vagyunk.-nyitotta ki a kaput Jasper.Igazából nem szeretett egy idegent sem igazán beengedni a házukba,de úgy látta Stefanban megbízhat.
Jasper elővette a bejárati ajtó kulcsát is,a kulcs elfordult.Bement,cipőjét levette.Kis időn belül észrevette,hogy Stefan még mindig a küszöbön áll.
-Stefan,miért nem jössz be?
-Mert nem tudok!
-Miért nem?-értetlenkedett Jasper.Nyugodtan bejöhetsz.
Stefan belépett.
Jasper a nappaliba vezette Stefant,ami elég tágas volt és volt ott egy ülőgarnitúra.
-Foglalj helyet!Valami italt esetleg?
-Nem köszönöm.Szóval.Nem akarom húzni az időt vágjunk is bele.De akármit mondok, légyszíves ne ijedj meg.Ne fuss el,ne hívj segítséget..
-Jójó értettem,de mi lehet ilyen durva?-lepődött meg Jasper.
-Vágjunk is a közepébe.Tudod hány éves vagyok én?
-Ez egyszerű,körülbelül 17-nek nézel ki.
-Sajnos a válasz rossz.121 éves vagyok.
-Hogy mi??Ez nem lehet. Hogy lennél már annyi? Bizonyítsd be.
-Tudod én vámpír vagyok és nem öregszem.Senkivel nem osztottam ezt még meg,csak és kizárólag Elenával. De ő más.Neki bármit elmondok. Ti? Ti meg számomra senkik nem vagytok,már bocs,hogy így fogalmazok. Nem is ismerlek titeket,még. Szóval,gondolhatod,ha ezt elmondom neked,elég nyomós okom lehet rá.
-Vámpírok léteznek? Nem..nem ez lehetetlen..
-Te komolyan csak ennyit szűrtél le az egészből,Jasper? Ez fontos,még a lényeget el sem,mondtam.El sem mondtam még,hogy hogyan jöttök ti a képbe.
-Én egész életemben azt hittem ez csak tündérmese,bár anyánk mindig is mesélt nekünk amikor még kicsik voltunk Jordannel, efféle meséket,legendákat.
-Jasper!Ezelőtt a szüleid hol laktak?
-Itt Mytic Falls-ban.Miért?
-Na ez az.Mesélt neked az ük nagyapádról? Bob McCarthy-ról?
-Nem,róla sohasem mesélt.Csak annyit mondott,hogy volt egy ük nagyapánk,aki alkoholista volt és az elmegyógyintézetbe zárták,mert különös alakokat látott,fogakkal,szőrrel.
-Hát igen.Bobby fiú humoros volt.Ismertem.Nem volt bolond,sőt még alkoholista sem.Ezzel csak etettek titeket. Tudod én tartozok neki,nem egyszer mentette meg az életem és megígértem neki,hogy megtalállak titeket és segítek nektek amiben csak tudok.De azóta eltűnt,senki sem látta.
Meséltek nektek a jóslatról?
-Nem.Miféle jóslat?
-1923 ban történt. Akkoriban volt a boszorkány üldözés. Tudod ők is léteztek és ezt ha még mindig nem hiszed el, befogom bizonyítani.Na de,ott tartottam,hogy ők is léteztek.Volt egy úgy nevezett Lois Parker. Ő volt úgymond,a boszorkányok legnagyobb alakja,ő vezette őket.Őt az ősi boszorkányokhoz sorolták. Találd ki,ki volt benne nyakig a boszorkányüldözésben? Hát a dédnagyapád és pont ő próbálta Loist halálba küldeni,de nem sikerült neki,mégpedig azért,mert beleszeretett.Megmenekítette a boszorkányt és ti az ő leszármazottjai vagytok. Loist egy nap álmot látott.Mégpedig egy testvérpárról akik valamely módon természetfeletti erőhöz fognak jutni. Megjövendölte,hogy lesz majdan egy vérfarkas és egy vadász a családban.Ezt a vadászt úgy kell érteni,hogy vámpírvadász.A vérfarkas,gondolom tudod mit jelent.Akivel a minap találkoztál,kis alacsony,kövér néger kisfiú,akivel üzentetett neked Jordan,na az ő apja is vérfarkas.Így az a kisfiú is az,csak még az átok nem teljesült be.Az apja az egyik vezetője a falkának.
-Értem,értem és ehhez,hogyan kötődünk mi?
-Tudod.Ti vagytok az a testvérpár.A sorsotok megvan írva,de a toll nálatok lehet,ha okosan játsszátok ki az ütőkártyákat.Én mindenben segítek,de rengeteg veszély leselkedik rátok,nem is tudod,hányan figyelnek titeket.A vérfarkasokat minden vámpír megakarja ölni,mivel ők a vámpírok legnagyobb ellenségei,de csak úgy válhat valaki vérfarkassá,ha megtöri az átkot.Erről majd még később beszélek,de a vadászok,na hát a vadászok is a vámpírok ellenségei.Ők emberek,de reflexeik felgyorsulnak,ölésre születtek,egy átlag ember nem tudna a vámpírokkal végezni,de ők.Ők igen és még egy fontos dolog van.Van egy úgynevezett elixír,melyet csak a vadászok képesek megtalálni.Ami arra jó,hogy a vámpírok visszaváltozzanak emberré.Egyre kevesebb vadász van.Ezért mivel limitált számban fordulnak elő keresik Mytic Falls vadászát.
-De várj!Azt még mindig nem mondtad,hogy ki-kicsoda.Jordan a vadász vagy én?-vágott közbe Jasper.
-Épp ez az.Erre nektek kell rájönnötök.Én mindenben mellettetek fogok állni,mivel ígéretet tettem Bobnak.
-Akkor hát ezért védtél meg minket múltkor?
-Igen.
-Amiket meséltél nagyon bizarr dolgok.Azt tudod,hogy nem bízhatok benned teljes mértékben.Valahogyan meg kell mutatnod,hogy ez mind itt igaz,amit mondtál.
-Rendben.Gyere menjünk ki.
Stefan ment elől,Jasper utánna.A kertben voltak,a Hold fénye átférkőzött a tuják hatalmas lombjai között.
Aznap valamiért nagyon erősen világított.De ez valamiért nyugodtsággal töltötte el Jaspert. A teraszon álltak.Stefan mellette állt,de egy hirtelen pillanatban eltűnt.
-Jasper, itt vagyok.-Stefan a tetőn volt.Jasper észre sem vette olyan gyorsasággal ugrott fel oda,ami nagyon magasan volt.
-Jól van elhiszem,hogy vámpír vagy.Erre egy átlag ember egészen biztos nem lenne képes.Várj egy pillanat.Jordan üzenetet küldött.
"Jasper.Bajban vagyok.Mintha nem lennék mostanában magam de,jelen pillanatban tudatomnál vagyok.Egy házban vagyok ahol,találkoztam két nagyon kedves emberrel.Valami idevezetett,akaratom ellenére.Azt mondták ne menjek sehová se,mert ez egy igen veszélyes környék és érzik,hogy valamilyen bajom lenne,ha bárhova is mennék.Holnap újra írok,eléggé rám ijesztettek.A vendégszobában vagyok.Megpróbálok aludni.Holnap reggel újra írok.Remélem ide tudsz jönni majd értem. Mivel elég messze,vagyok,mélyen az erdőben ezért nem is kérem,hogy most állj neki keresni,mert tudom milyen vagy.Menj haza.Holnap várd a jelentkezésem. Jó éjszakát!"
-Biztosan jó helyen van,holnap segítek megkeresni és mindent elmondok neki is,de most mennem kell,Elenával találkozóm van.
-Oké.Köszönöm,hogy ezeket elmondtad. Jóéjt Stefan!
-Jóéjt,Jasper.
Stefan abban a szempillantásban eltűnt.Jasper nem tudta felfogni mi történt vele.Felment a szobájába,természetesen aludni nem igazán tudott.Testvére miatt érzett aggodalma miatt és ez a sok új információ..mindről azt hitte,hogy csak tündérmese,erre kiderül,hogy minden valóság. Jasper érezte,hogy kimerült,alvásra van szüksége. Nem szokott altatót bevenni,de most szüksége volt rá,máshogy,nem tudott volna elaludni. Jasper szemei szép lassan lecsukódtak .
To be continued...
-Nem tudom. De most figyelj jól rám Jasper,igazából akkor szerettem volna elmondani amikor mindketten itt vagytok, de nincs túl sok időnk.
-Nincs túl sok időnk? Ezt mégis,hogy értsem? Mihez?-faggatózott Jasper.
-Majd elmondom,de menjünk egy zárt helyre,mert ebben a városban még a falnak is füle van.
-Rendben.Ha tényleg ilyen fontos, akkor, legyen.Addig írok egy SMS-t Jordannak.
Jasper szép lassan bepötyögte az üzenetet telefonján:
"Jordan merre vagy? Stefan valami fontosat szeretne nekünk elmondani,azt mondja, nem tűrhet halasztást.A házunkban tali.Siess!"
-A házunkban eltudod mondani,most nincs otthon senki sem.-mondta Jasper,
Stefan bólintott. Jasper nem tudott rájönni,hogy mégis mi lehet az a fontos,amit Stefan el akar neki mondani,de már izgatott volt. Igazából csodálkozott,hogy szóba állt velük Stefan. Úgy hallotta,hogy ő az iskola legmenőbb sráca. Szinte minden lány olvadozik,amikor meglátják a titokzatos fiút. Bőrdzsekije és zselézett haja,olyan sármot kölcsönöz neki, melynek egy lány sem tud ellenállni.
-Itt is vagyunk.-nyitotta ki a kaput Jasper.Igazából nem szeretett egy idegent sem igazán beengedni a házukba,de úgy látta Stefanban megbízhat.
Jasper elővette a bejárati ajtó kulcsát is,a kulcs elfordult.Bement,cipőjét levette.Kis időn belül észrevette,hogy Stefan még mindig a küszöbön áll.
-Stefan,miért nem jössz be?
-Mert nem tudok!
-Miért nem?-értetlenkedett Jasper.Nyugodtan bejöhetsz.
Stefan belépett.
Jasper a nappaliba vezette Stefant,ami elég tágas volt és volt ott egy ülőgarnitúra.
-Foglalj helyet!Valami italt esetleg?
-Nem köszönöm.Szóval.Nem akarom húzni az időt vágjunk is bele.De akármit mondok, légyszíves ne ijedj meg.Ne fuss el,ne hívj segítséget..
-Jójó értettem,de mi lehet ilyen durva?-lepődött meg Jasper.
-Vágjunk is a közepébe.Tudod hány éves vagyok én?
-Ez egyszerű,körülbelül 17-nek nézel ki.
-Sajnos a válasz rossz.121 éves vagyok.
-Hogy mi??Ez nem lehet. Hogy lennél már annyi? Bizonyítsd be.
-Tudod én vámpír vagyok és nem öregszem.Senkivel nem osztottam ezt még meg,csak és kizárólag Elenával. De ő más.Neki bármit elmondok. Ti? Ti meg számomra senkik nem vagytok,már bocs,hogy így fogalmazok. Nem is ismerlek titeket,még. Szóval,gondolhatod,ha ezt elmondom neked,elég nyomós okom lehet rá.
-Vámpírok léteznek? Nem..nem ez lehetetlen..
-Te komolyan csak ennyit szűrtél le az egészből,Jasper? Ez fontos,még a lényeget el sem,mondtam.El sem mondtam még,hogy hogyan jöttök ti a képbe.
-Én egész életemben azt hittem ez csak tündérmese,bár anyánk mindig is mesélt nekünk amikor még kicsik voltunk Jordannel, efféle meséket,legendákat.
-Jasper!Ezelőtt a szüleid hol laktak?
-Itt Mytic Falls-ban.Miért?
-Na ez az.Mesélt neked az ük nagyapádról? Bob McCarthy-ról?
-Nem,róla sohasem mesélt.Csak annyit mondott,hogy volt egy ük nagyapánk,aki alkoholista volt és az elmegyógyintézetbe zárták,mert különös alakokat látott,fogakkal,szőrrel.
-Hát igen.Bobby fiú humoros volt.Ismertem.Nem volt bolond,sőt még alkoholista sem.Ezzel csak etettek titeket. Tudod én tartozok neki,nem egyszer mentette meg az életem és megígértem neki,hogy megtalállak titeket és segítek nektek amiben csak tudok.De azóta eltűnt,senki sem látta.
Meséltek nektek a jóslatról?
-Nem.Miféle jóslat?
-1923 ban történt. Akkoriban volt a boszorkány üldözés. Tudod ők is léteztek és ezt ha még mindig nem hiszed el, befogom bizonyítani.Na de,ott tartottam,hogy ők is léteztek.Volt egy úgy nevezett Lois Parker. Ő volt úgymond,a boszorkányok legnagyobb alakja,ő vezette őket.Őt az ősi boszorkányokhoz sorolták. Találd ki,ki volt benne nyakig a boszorkányüldözésben? Hát a dédnagyapád és pont ő próbálta Loist halálba küldeni,de nem sikerült neki,mégpedig azért,mert beleszeretett.Megmenekítette a boszorkányt és ti az ő leszármazottjai vagytok. Loist egy nap álmot látott.Mégpedig egy testvérpárról akik valamely módon természetfeletti erőhöz fognak jutni. Megjövendölte,hogy lesz majdan egy vérfarkas és egy vadász a családban.Ezt a vadászt úgy kell érteni,hogy vámpírvadász.A vérfarkas,gondolom tudod mit jelent.Akivel a minap találkoztál,kis alacsony,kövér néger kisfiú,akivel üzentetett neked Jordan,na az ő apja is vérfarkas.Így az a kisfiú is az,csak még az átok nem teljesült be.Az apja az egyik vezetője a falkának.
-Értem,értem és ehhez,hogyan kötődünk mi?
-Tudod.Ti vagytok az a testvérpár.A sorsotok megvan írva,de a toll nálatok lehet,ha okosan játsszátok ki az ütőkártyákat.Én mindenben segítek,de rengeteg veszély leselkedik rátok,nem is tudod,hányan figyelnek titeket.A vérfarkasokat minden vámpír megakarja ölni,mivel ők a vámpírok legnagyobb ellenségei,de csak úgy válhat valaki vérfarkassá,ha megtöri az átkot.Erről majd még később beszélek,de a vadászok,na hát a vadászok is a vámpírok ellenségei.Ők emberek,de reflexeik felgyorsulnak,ölésre születtek,egy átlag ember nem tudna a vámpírokkal végezni,de ők.Ők igen és még egy fontos dolog van.Van egy úgynevezett elixír,melyet csak a vadászok képesek megtalálni.Ami arra jó,hogy a vámpírok visszaváltozzanak emberré.Egyre kevesebb vadász van.Ezért mivel limitált számban fordulnak elő keresik Mytic Falls vadászát.
-De várj!Azt még mindig nem mondtad,hogy ki-kicsoda.Jordan a vadász vagy én?-vágott közbe Jasper.
-Épp ez az.Erre nektek kell rájönnötök.Én mindenben mellettetek fogok állni,mivel ígéretet tettem Bobnak.
-Akkor hát ezért védtél meg minket múltkor?
-Igen.
-Amiket meséltél nagyon bizarr dolgok.Azt tudod,hogy nem bízhatok benned teljes mértékben.Valahogyan meg kell mutatnod,hogy ez mind itt igaz,amit mondtál.
-Rendben.Gyere menjünk ki.
Stefan ment elől,Jasper utánna.A kertben voltak,a Hold fénye átférkőzött a tuják hatalmas lombjai között.
Aznap valamiért nagyon erősen világított.De ez valamiért nyugodtsággal töltötte el Jaspert. A teraszon álltak.Stefan mellette állt,de egy hirtelen pillanatban eltűnt.
-Jasper, itt vagyok.-Stefan a tetőn volt.Jasper észre sem vette olyan gyorsasággal ugrott fel oda,ami nagyon magasan volt.
-Jól van elhiszem,hogy vámpír vagy.Erre egy átlag ember egészen biztos nem lenne képes.Várj egy pillanat.Jordan üzenetet küldött.
"Jasper.Bajban vagyok.Mintha nem lennék mostanában magam de,jelen pillanatban tudatomnál vagyok.Egy házban vagyok ahol,találkoztam két nagyon kedves emberrel.Valami idevezetett,akaratom ellenére.Azt mondták ne menjek sehová se,mert ez egy igen veszélyes környék és érzik,hogy valamilyen bajom lenne,ha bárhova is mennék.Holnap újra írok,eléggé rám ijesztettek.A vendégszobában vagyok.Megpróbálok aludni.Holnap reggel újra írok.Remélem ide tudsz jönni majd értem. Mivel elég messze,vagyok,mélyen az erdőben ezért nem is kérem,hogy most állj neki keresni,mert tudom milyen vagy.Menj haza.Holnap várd a jelentkezésem. Jó éjszakát!"
-Biztosan jó helyen van,holnap segítek megkeresni és mindent elmondok neki is,de most mennem kell,Elenával találkozóm van.
-Oké.Köszönöm,hogy ezeket elmondtad. Jóéjt Stefan!
-Jóéjt,Jasper.
Stefan abban a szempillantásban eltűnt.Jasper nem tudta felfogni mi történt vele.Felment a szobájába,természetesen aludni nem igazán tudott.Testvére miatt érzett aggodalma miatt és ez a sok új információ..mindről azt hitte,hogy csak tündérmese,erre kiderül,hogy minden valóság. Jasper érezte,hogy kimerült,alvásra van szüksége. Nem szokott altatót bevenni,de most szüksége volt rá,máshogy,nem tudott volna elaludni. Jasper szemei szép lassan lecsukódtak .
To be continued...
2014. december 10., szerda
12,5. Rész - Bennünk Égő Világok... part2
-Ébredj! Héj, nyugi. Jordan, jól vagy? - Jordan lassan, óvatosan nyitogatta a szemeit. Az első, amit megpillantott, az Stefan és Jasper feléje hajoló arca volt. Mindkettőn aggodalmat vélt felfedezni.
-Igen, megvagyok, csak zsong a fejem... Olyan furcsát álmodtam... - nyújtotta kezeit testvére felé, és a segítő kézért kapva feltápászkodott. - Apropó, hogy a gyászban kerültem ide? - nézett furcsán.
,,Alva jártál... alva jártál!" - hasított fejébe egy hang, s bár csak ő hallotta, de fejéhez kapva a többieknek is kimutatta, hogy valami nem stimmel vele. Jasper aggódóan megtámasztotta az eldőlő fiút, aki csak ennyit mondott:
-Jól vagyok, minden okés. Azt hiszem... alva jártam - és fejét fogta.
A három fiú már nem ment vissza órákra. Helyette Mystic Falls parkját választották, ami az egyik leggyönyörűbb látnivaló a környéken, de elég közel van hozzá az elmegyógyintézet és az erdő, ahol a nemrégiben lezajló eset történt. Furcsa módon ez csak Jaspert, és -látszólag- Stefant nyugtalanította, Jordan csak vidáman, mintha előbb mi sem történt volna, mosolyogva, és érdeklődően járt a fák közt. Ezek már a régi, megszokott hangulatú fák voltak, a vidámság stílusával, amik megnyugtatóvá tették az összhangot a tájon, csak Jasperék valamiért nem vették az adást ebből. Mindenhol csak a természet képei éltek, ahol jártak, sehol semmi, ami elrondítaná a látványt, galambok, növények, és egyetlen varjú... Mi? Egyetlen varjú?
A madár láttán Jordant remegés kapta el. Konkrétan, először csak a szemei remegtek, majd mikor megállt, hogy csak bámulja és bámulja a madarat, lábait is mozgógörcs kapta el, majd a madár hirtelen tovaszállt az elmegyógyintézet hatalmas kertje, és alacsony, de nagyon nagy területű épülete felé.
-Menjünk tovább - erőltetett hirtelen mosolyt szájára Jordan, de három-négy perc gyaloglás után úgy érezte, nem bírja tovább. Nem tudta, miért, de elindult az erdő felé, rohanva szedte egymás után lépteit, míg nem egy keskeny ösvénybe botlott. A magas fák sűrű lombjai nem engedtek be sok fényt az erdőbe, ezért Jordan félt egy nagyon kicsit, de valamiféle furcsa, megfogalmazhatatlan ösztön hajtott, bár még azt sem tudta, merre és mire.
Egy régies házba botlott, ami teljesen kihaltnak látszott, azt leszámítva, hogy a kémény füstölgött. Szinte öntudatlan állapotában állt meg a rozsdás kilincsű, kopott deszkás, karcolt faajtónál, amibe szavak, nevek, és jelek voltak vésve, majd kopogtatott háromszor, csak lazán, és ráérősen. Az ajtónyitás még ráérősebb volt...
Egy középmagas, felállított hajú férfi nyitotta ki az ajtót, akinek kezében fegyver volt, valamiféle nyílpuska vagy mi... Vontatott hangon, furcsa kiejtéssel üdvözölte Jordant, és még csak meg sem lepődött, el sem kerekedett a szeme a vendége láttán.
-Szervusz, ifjú Vendég. Fáradj beljebb! - Jordan nem tudta, mit csinál. Átlépte a küszöböt, gondolkodás nélkül átlépett a poron keresztül a recsegő padlón át a kis, meleg szoba hangulatos kandalló-fényeibe. Bent egy idősebb ember, és egy szürkés, furcsa hajviseletű nő ült a kanapén, amely néhol kissé szaggatott, és megviselt volt, de használhatónak tűnt, és ez a lényeg, illetve még az is, hogy akadt volna rajta hely bőven még körülbelül nyolc Jordannak is, így szó nélkül leült.
-Áh, már éppen mondani akartam, hogy foglalj helyet, Vendég! - kezdte az ajtónyitó.
-Rózsateát? - kérdezte a furcsa hajú nő, és egy előre bekészített, fehér kis csészét nyújtott Jordan felé, aki csak megrázta a fejét, és így szólt:
-Nem, köszönöm. Nem kérek - nyelt egyet, majd feleszmélt, és megrázta a fejét. - Mi..mi..miért va.va.va.vagyok itt? - kérdezte remegő fejjel és kezekkel.
Végtagjai hideget éreztek, pedig nem fázott. Nyelve égett, ahogyan elméje is, pupillája, úgy érezte, kitágul teljesen, és az volt csak a fejében, hogy egy másik kéz nyúl át agyába, hogy más valaki gondolkodik helyette. Majdnem leesett a kanapéról, úgy érte az érzés távozása a fejéből, és egyszerre minden beugrott neki: az erdő, a különleges fák, az érzés, amit akkor érzett, és Stefan... Nem, Jordan nem alvajáró!
Óvatosan a nyakát kezdte el tapogatni, míg egy kettő közepes vékony pontból álló sebet nem vélt megérinteni ott.
- Mi...Mit kere..keresek itt? - kérdezte nagyon lassan, és nagyon halkan, épp hogy csak elnyomja az idősebb ember levegővételnek tűnő szuszogását, és a szürke hajú, furcsa nő hökkent sóhaját.
-Te... T vagy VII. Benjamin Elephant Herceg leszármazottjai... - mondta, kezét folyamatosan nagyra nyitott szája előtt tartva...
---...TO BE CONTINUED...---
-Igen, megvagyok, csak zsong a fejem... Olyan furcsát álmodtam... - nyújtotta kezeit testvére felé, és a segítő kézért kapva feltápászkodott. - Apropó, hogy a gyászban kerültem ide? - nézett furcsán.
,,Alva jártál... alva jártál!" - hasított fejébe egy hang, s bár csak ő hallotta, de fejéhez kapva a többieknek is kimutatta, hogy valami nem stimmel vele. Jasper aggódóan megtámasztotta az eldőlő fiút, aki csak ennyit mondott:
-Jól vagyok, minden okés. Azt hiszem... alva jártam - és fejét fogta.
A három fiú már nem ment vissza órákra. Helyette Mystic Falls parkját választották, ami az egyik leggyönyörűbb látnivaló a környéken, de elég közel van hozzá az elmegyógyintézet és az erdő, ahol a nemrégiben lezajló eset történt. Furcsa módon ez csak Jaspert, és -látszólag- Stefant nyugtalanította, Jordan csak vidáman, mintha előbb mi sem történt volna, mosolyogva, és érdeklődően járt a fák közt. Ezek már a régi, megszokott hangulatú fák voltak, a vidámság stílusával, amik megnyugtatóvá tették az összhangot a tájon, csak Jasperék valamiért nem vették az adást ebből. Mindenhol csak a természet képei éltek, ahol jártak, sehol semmi, ami elrondítaná a látványt, galambok, növények, és egyetlen varjú... Mi? Egyetlen varjú?
A madár láttán Jordant remegés kapta el. Konkrétan, először csak a szemei remegtek, majd mikor megállt, hogy csak bámulja és bámulja a madarat, lábait is mozgógörcs kapta el, majd a madár hirtelen tovaszállt az elmegyógyintézet hatalmas kertje, és alacsony, de nagyon nagy területű épülete felé.
-Menjünk tovább - erőltetett hirtelen mosolyt szájára Jordan, de három-négy perc gyaloglás után úgy érezte, nem bírja tovább. Nem tudta, miért, de elindult az erdő felé, rohanva szedte egymás után lépteit, míg nem egy keskeny ösvénybe botlott. A magas fák sűrű lombjai nem engedtek be sok fényt az erdőbe, ezért Jordan félt egy nagyon kicsit, de valamiféle furcsa, megfogalmazhatatlan ösztön hajtott, bár még azt sem tudta, merre és mire.
Egy régies házba botlott, ami teljesen kihaltnak látszott, azt leszámítva, hogy a kémény füstölgött. Szinte öntudatlan állapotában állt meg a rozsdás kilincsű, kopott deszkás, karcolt faajtónál, amibe szavak, nevek, és jelek voltak vésve, majd kopogtatott háromszor, csak lazán, és ráérősen. Az ajtónyitás még ráérősebb volt...
Egy középmagas, felállított hajú férfi nyitotta ki az ajtót, akinek kezében fegyver volt, valamiféle nyílpuska vagy mi... Vontatott hangon, furcsa kiejtéssel üdvözölte Jordant, és még csak meg sem lepődött, el sem kerekedett a szeme a vendége láttán.
-Szervusz, ifjú Vendég. Fáradj beljebb! - Jordan nem tudta, mit csinál. Átlépte a küszöböt, gondolkodás nélkül átlépett a poron keresztül a recsegő padlón át a kis, meleg szoba hangulatos kandalló-fényeibe. Bent egy idősebb ember, és egy szürkés, furcsa hajviseletű nő ült a kanapén, amely néhol kissé szaggatott, és megviselt volt, de használhatónak tűnt, és ez a lényeg, illetve még az is, hogy akadt volna rajta hely bőven még körülbelül nyolc Jordannak is, így szó nélkül leült.
-Áh, már éppen mondani akartam, hogy foglalj helyet, Vendég! - kezdte az ajtónyitó.
-Rózsateát? - kérdezte a furcsa hajú nő, és egy előre bekészített, fehér kis csészét nyújtott Jordan felé, aki csak megrázta a fejét, és így szólt:
-Nem, köszönöm. Nem kérek - nyelt egyet, majd feleszmélt, és megrázta a fejét. - Mi..mi..miért va.va.va.vagyok itt? - kérdezte remegő fejjel és kezekkel.
Végtagjai hideget éreztek, pedig nem fázott. Nyelve égett, ahogyan elméje is, pupillája, úgy érezte, kitágul teljesen, és az volt csak a fejében, hogy egy másik kéz nyúl át agyába, hogy más valaki gondolkodik helyette. Majdnem leesett a kanapéról, úgy érte az érzés távozása a fejéből, és egyszerre minden beugrott neki: az erdő, a különleges fák, az érzés, amit akkor érzett, és Stefan... Nem, Jordan nem alvajáró!
Óvatosan a nyakát kezdte el tapogatni, míg egy kettő közepes vékony pontból álló sebet nem vélt megérinteni ott.
- Mi...Mit kere..keresek itt? - kérdezte nagyon lassan, és nagyon halkan, épp hogy csak elnyomja az idősebb ember levegővételnek tűnő szuszogását, és a szürke hajú, furcsa nő hökkent sóhaját.
-Te... T vagy VII. Benjamin Elephant Herceg leszármazottjai... - mondta, kezét folyamatosan nagyra nyitott szája előtt tartva...
---...TO BE CONTINUED...---
2014. december 9., kedd
12. Rész - Bennünk Égő Világok... part1
A televízió villódzó fényei már nem bántották Jasper szemét, csak az idegesítette, hogy Jordan elaludt, pedig Jasper hatalmas bomba-gólt lőtt Mario Balotelli bravúros passza után Maiconnal... A FIFA15-ben.
-Boom Baby! - kiáltott fel, mire Jordan felriadt.
-Basszus... - mondta.
-Jó, bocs, hogy felébresztettelek, vagy rád ijesztettem tess', csak...
-Nem! Nem az... Csak... Rosszat álmodtam.
-Mit?
-Valami kisápadt, őrült drogos a suliban megmeresztett egy csomó embert - erre mindketten nevettek. Régen, még amikor Black Forestben a kisfaluban laktak, volt egy szomszéduk, a Boday-család, akik.. hát, hogy is fogalmazzam, nem voltak valami tiszta, tisztességes emberek. Ők nap, mint nap átkokat szórtak egymásra, egymás balszerencséjét kívánták, verekedtek, loptak, csaltak, hazudtak.. És egyszer azt mondták Jordanra, amikor fociztak négyen az utcán *a Boday-fivérek, Jordan és Jasper*, hogy ,,Meredjen ki!" Azóta viccesnek tartják...
Másnap reggel az iskola szokásos hangulatban fogadta a két diákot. Mindenhol gyerekek, ismerős-ismeretlen arcok, de kettő figurát hiányoltak a suliból: Elenát és Stefant. A két srác jó ideje furcsa volt, Stefan még csak jelet sem adott magáról, de Jordan tartozott egy beszélgetéssel neki, pontosabban... áh, mindegy.
Az első órájuk történelem volt, amit Mrs. Colfree tartott. A kövér, alacsony, ősz hajú asszony, akiről sokan azt hitték, hogy igazából egy férfi, vagy transzvesztita, vagy egy nő, vérbeli igazi nő, csak férfi nemi szerve van, mint a Boday-fivérek nagyobbik tagja által emlegetett F*szos Nőknek, tehát, az asszony késve érkezett a terembe, de mikor becammogott, csend lett.
-Had hallom, ,,Jó reggelt, Mr... akarom mondani, MRS. Colfree!" - Jasperéket ott fogta el a röhögőgörcs...
A szünetben Jordan egész végig keresett valamit, vagy valakit tekintetével, de jó maga sem tudta, hogy kit. Így hát Lizziehez ment oda, aki barátnőjével beszélgetett.
-Sziasztok! - köszönt rájuk mosolyogva a fiú, de mielőtt bármi más történhetett volna, mielőtt elkaphatta volna Lizzie utalós, huncut kacsintását, és emlékező tekintetét az éjjelről, Jordant odébb rángatta egy sápadt fiú. Csak másodjára esett le neki, hogy az a fiú Stefan.
-Stefan? - kérdezte furcsán, összevont szemöldökkel, és a rég nem látott fiút méregette. Kissé meglepte, hogy Jordant rángatta félre. - Mit szeretnél? Mi van veled, Stefan? Ho...hogy vagy?
-Velem kell jönnöd... - Stefan pár másodpercig állt meredten, majd megindult a kijárat felé. Alex kényszeredetten követte, de odavetette az ajtóban álló néger elsőéves kisfiúnak, hogy figyelmeztesse Jaspert.
Jasper eközben a teremben ült, várta testvérét, várta a becsengetést. De igazából, úgy igazán, csak egyetlen egy dolgot várt... Valakit, egy lányt, akit BIZTOSRA veszi, hogy látott már valaha, valahol, valamikor, és nem a cukrászda előtti találkozó volt az első... Egymás után ismételgette magában a gyönyörű, barna hajú lány nevét, és az első mondatokat, amiket hozzá címzett. ,,Ó, ki vagy Te? Honnan vagy ennyire ismerős?" - gondolta magában, majd kinyitotta azt a gyászos, rohadt matekkönyvet...
A két fiú az erdőbe ért. De egy olyan területre a fák között, ahol még Jordan sohasem járt. Különösen sötét fatörzsek vették körül, amik magasra nőttek, és karcolt jelképeket mutattak a szemlélőknek. De Stefan nem törődött velük. Már nem. Levette fekete bőrkabátját, megigazította haját, és Jordanra nézett, mélyen, a szemébe, majd aggódóan így szólt:
-Mit tudsz a temetőben eltöltött estéről?
-Én..Mit tudok? Igazából... pont erről akartam veled beszélni... Mintha..
-Mintha? Bökd már ki! - reagált Stefan meglepően indulatosan a Jordan által kreált néma csöndre.
-Mintha Téged láttalak volna aznap este...
-Jó. Értem - Stefan csak bólintott, majd megfordult. - Engem... - elkezdte rángatni szemeit, és ökölbe szorította két kezét. Szeme furcsa színt öltött. Visszafordult a leskelődő Jordan felé.
-Mi a gyász?! - kapta kezét a szájához.
-Senkinek egy szót sem mondhatsz erről, világos? Az egészet rajtam kívül csak Te, és Elena tudhatod.
-Te... Tehát, Te egy... - Jordant az ájulás kerülgette. A fákra nézett, majd vissza az izzó szemű Stefanra, aztán... elájult.
PART2 WILL COME TOMORROW
-Boom Baby! - kiáltott fel, mire Jordan felriadt.
-Basszus... - mondta.
-Jó, bocs, hogy felébresztettelek, vagy rád ijesztettem tess', csak...
-Nem! Nem az... Csak... Rosszat álmodtam.
-Mit?
-Valami kisápadt, őrült drogos a suliban megmeresztett egy csomó embert - erre mindketten nevettek. Régen, még amikor Black Forestben a kisfaluban laktak, volt egy szomszéduk, a Boday-család, akik.. hát, hogy is fogalmazzam, nem voltak valami tiszta, tisztességes emberek. Ők nap, mint nap átkokat szórtak egymásra, egymás balszerencséjét kívánták, verekedtek, loptak, csaltak, hazudtak.. És egyszer azt mondták Jordanra, amikor fociztak négyen az utcán *a Boday-fivérek, Jordan és Jasper*, hogy ,,Meredjen ki!" Azóta viccesnek tartják...
Másnap reggel az iskola szokásos hangulatban fogadta a két diákot. Mindenhol gyerekek, ismerős-ismeretlen arcok, de kettő figurát hiányoltak a suliból: Elenát és Stefant. A két srác jó ideje furcsa volt, Stefan még csak jelet sem adott magáról, de Jordan tartozott egy beszélgetéssel neki, pontosabban... áh, mindegy.
Az első órájuk történelem volt, amit Mrs. Colfree tartott. A kövér, alacsony, ősz hajú asszony, akiről sokan azt hitték, hogy igazából egy férfi, vagy transzvesztita, vagy egy nő, vérbeli igazi nő, csak férfi nemi szerve van, mint a Boday-fivérek nagyobbik tagja által emlegetett F*szos Nőknek, tehát, az asszony késve érkezett a terembe, de mikor becammogott, csend lett.
-Had hallom, ,,Jó reggelt, Mr... akarom mondani, MRS. Colfree!" - Jasperéket ott fogta el a röhögőgörcs...
A szünetben Jordan egész végig keresett valamit, vagy valakit tekintetével, de jó maga sem tudta, hogy kit. Így hát Lizziehez ment oda, aki barátnőjével beszélgetett.
-Sziasztok! - köszönt rájuk mosolyogva a fiú, de mielőtt bármi más történhetett volna, mielőtt elkaphatta volna Lizzie utalós, huncut kacsintását, és emlékező tekintetét az éjjelről, Jordant odébb rángatta egy sápadt fiú. Csak másodjára esett le neki, hogy az a fiú Stefan.
-Stefan? - kérdezte furcsán, összevont szemöldökkel, és a rég nem látott fiút méregette. Kissé meglepte, hogy Jordant rángatta félre. - Mit szeretnél? Mi van veled, Stefan? Ho...hogy vagy?
-Velem kell jönnöd... - Stefan pár másodpercig állt meredten, majd megindult a kijárat felé. Alex kényszeredetten követte, de odavetette az ajtóban álló néger elsőéves kisfiúnak, hogy figyelmeztesse Jaspert.
Jasper eközben a teremben ült, várta testvérét, várta a becsengetést. De igazából, úgy igazán, csak egyetlen egy dolgot várt... Valakit, egy lányt, akit BIZTOSRA veszi, hogy látott már valaha, valahol, valamikor, és nem a cukrászda előtti találkozó volt az első... Egymás után ismételgette magában a gyönyörű, barna hajú lány nevét, és az első mondatokat, amiket hozzá címzett. ,,Ó, ki vagy Te? Honnan vagy ennyire ismerős?" - gondolta magában, majd kinyitotta azt a gyászos, rohadt matekkönyvet...
A két fiú az erdőbe ért. De egy olyan területre a fák között, ahol még Jordan sohasem járt. Különösen sötét fatörzsek vették körül, amik magasra nőttek, és karcolt jelképeket mutattak a szemlélőknek. De Stefan nem törődött velük. Már nem. Levette fekete bőrkabátját, megigazította haját, és Jordanra nézett, mélyen, a szemébe, majd aggódóan így szólt:
-Mit tudsz a temetőben eltöltött estéről?
-Én..Mit tudok? Igazából... pont erről akartam veled beszélni... Mintha..
-Mintha? Bökd már ki! - reagált Stefan meglepően indulatosan a Jordan által kreált néma csöndre.
-Mintha Téged láttalak volna aznap este...
-Jó. Értem - Stefan csak bólintott, majd megfordult. - Engem... - elkezdte rángatni szemeit, és ökölbe szorította két kezét. Szeme furcsa színt öltött. Visszafordult a leskelődő Jordan felé.
-Mi a gyász?! - kapta kezét a szájához.
-Senkinek egy szót sem mondhatsz erről, világos? Az egészet rajtam kívül csak Te, és Elena tudhatod.
-Te... Tehát, Te egy... - Jordant az ájulás kerülgette. A fákra nézett, majd vissza az izzó szemű Stefanra, aztán... elájult.
PART2 WILL COME TOMORROW
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)